“Az elkülönülés (= szeparáció) mindig is érzékeny téma volt a keresztyén egyházon belül. Ez nem véletlen, hiszen a Szentírás sokat beszél a felebarát és az ellenség szeretetéről, és e tanítás – legalábbis látszólag – ellentétben áll a másoktól való elkülönülés gondolatával. Egy olyan évszázad végén, amely etnikai konfliktusokról és vérbefojtott tanúságtételekről ismert – és amelyek egyébként mind azt mutatják, hogy rémisztő következményekkel jár, ha egy csoport úgy dönt, hogy egyszerűen kirekeszt a maga köreiből egy másik csoportot –, nem véletlen, hogy meghatározó kulturális erők feszülnek a szeparatizmus eszméje ellen. Nehogy azt higgyük azonban, hogy ezt a két pontot csak leíró jelleggel említettem. Ezek valóban lényeges dolgok, amelyeket szem előtt kell tartanunk az elkülönülésről gondolkodva, hiszen arról tanúskodnak, hogy az elkülönülést nem szabad félvállról venni.
Az elkülönülés fogalmának hosszú és ellentmondásos története van a keresztyén egyházon belül. Vannak, akik szerint semmivel nem indokolható megszakítani a kapcsolatot azokkal, akik bizonyságot tesznek Krisztusról, de vannak olyanok is, akik – úgy tűnik – direkt örömüket lelik abban, hogy elkülönüljenek mindenkitől, aki akár csak egy jottányit is eltér saját hitüktől, kegyességüktől vagy életgyakorlatuktól.
Mostanság az egyházon belül az elkülönülés kérdése egyre aktuálisabbá válik, tehát szó sincs arról, hogy ez meghaladott dolog lenne. Száz évvel ezelőtt, amikor a liberális-fundamentalista vita a tetőfokára hágott, a vitás kérdések még viszonylag egyértelműek voltak: voltak, akik egy olyan keresztyénség mellett törtek lándzsát, amelynek szerves része a természetfeletti, és voltak, akik tagadták a keresztyénség transzcendens aspektusát. Most a helyzet sokkal bonyolultabb, mivel az etikai kérdésekkel kapcsolatos nézeteltérések a viták előterébe kerültek még azok között is, akik egyébként a keresztyénség természetfeletti oldalához egységesen ragaszkodnak.
Hogyan közelítsen egy keresztyén az elkülönülés kérdéséhez ebben a feszült és ellentmondásos helyzetben? Nehéz egy ilyen rövid cikk keretei között minden részletre kiterjedő iránymutatást adni, de íme néhány alapelv, amelyet a bibliai elkülönülésről való gondolkodás során figyelembe kellene venni.
Először is, bár hajlamosak vagyunk a jelenlegi diskurzusban az elkülönülést kizárólag tanbéli eltérésekre visszavezetni, nem szabad elfelejtenünk, hogy a másoktól való elkülönülést illetően a Biblia tanítása szerint az életvitelt érintő erkölcstelenség is legitim indoknak tekinthető. Az Első Korintusi levél 5. fejezete ezt teljesen egyértelművé teszi: a szexuális erkölcstelenség útjára lépett személynek nincs helye a keresztyén közösségben, ki kell zárni abból.
Másodszor, bár az elkülönülés gondolata erőszakos, vagy farizeusi dolognak tűnhet számunkra, fel kell ismernünk, hogy azok a szeparatizmus igazi előidézői, akik teológiai, vagy erkölcsi tekintetben „elhajlók”. A Róma 16,17-ben Pál azokról beszél úgy, mint akik „szakadásokat okoznak”, akik eltértek az igaz tanítástól, majd sürgeti a római hívőket, hogy tartsák magukat távol ezektől. Figyeljük meg a sorrendet: a tévelygők cselekedeteikkel elszakították magukat Isten népétől; az igaz hívők erre adott adekvát reakcióját talán úgy jellemezhetnénk, hogy egyszerűen viselkedésükkel nyilvánvalóvá teszik a tévelygők által előidézett szakadásokat.
Harmadszor, különbséget kell tennünk a közösségvállalás és a tulajdonképpeni elkülönülés eltérő fokozatai között. Presbiteriánusként írok. Nem szolgálhatok lelkipásztorként vagy presbiterként baptista gyülekezetben. Baptista sem szolgálhat tisztségviselőként az én gyülekezetemben. Mégis, számos olyan baptista barátom van, akivel az életem számos területén – hol hivatalosabb, hol kevésbé hivatalos szinten – közösséget ápolok. Sőt, vannak olyan közeli barátaim is, akik baptisták és akikkel közösen szolgálok. Baptista előadókkal közösen szólaltunk fel különféle konferenciákon. Baptista barátaim prédikáltak már a gyülekezetemben. Röviden, bár nem tudok teljes és intézményes szintű közösséget ápolni velük, de nem vagyok elszakadva tőlük, mintha teljesen különböző hitrendszereket vallanánk.”
Fordította: Márkus Tamás András
