Milyen kincsek rejlenek édes anyanyelvünk szavaiban, szótöveiben, vagy ha úgy tetszik, gyökeinek gyökereiben?
Győrfi Károly testvérünknek az édes anyanyelvünkről írt cikke (ITT) egy sor gondolatot indított el bennem. Nem pusztán anyanyelvünk gazdagságáról, hanem szavaink jelentéstartalmáról, amibe nemhogy bele sem gondolunk, viszont föl sem figyelünk rájuk!
Nevezetesen gondolok arra, hogy amíg idegen nyelvek szavait elemezni – etimologizálni – szoktuk tudományos módszerekkel (pl. ógörög, német) addig édes anyanyelvünket a felületes, gyakran gyerekes szóboncolások kezdik ki, amikor már az Úristenről is azt feltételezzük, hogy magyarul beszélt a világ teremtésekor. Ez, a káromkodásaink szószaporításaival, és mindennapi beszédfogalmazásunk pongyolaságával és „nemzetköziesítésével” nyelvünk, szellemünk áfiuma.
A lényegre térve! Milyen kincsek rejlenek édes anyanyelvünk szavaiban, szótöveiben, vagy ha úgy tetszik, gyökeinek gyökereiben?
Vessünk egy pillantást a „történik” szavunkra! Első írásos említése az 1300-1400-as évekből származik. Alakváltozatai az idők folyamán „tewrtenek”, „tertenek”, „tórtynethywel” stb. fordultak meg. A „történelem” és „történész” szavunk a nyelvújítás korának fejleményei. (A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. Ö-ZS III. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest 1976. 974. oldal)
Térjünk vissza az eredethez. Azt tartja a híres mondás, hogy „a történelem az élet tanítómestere” (Historia est magistra vitae). Na, mármost, a görög „história” a „hisztorein” ige főnevesülése. „Hisztorein” annyit tesz, mint „kutatni, kérdezősködni”. Szintén a „hisztorein”-ből képződött a „hisztór” görög szó, amely „bíró”, „bölcs” jelentésekkel bír. A „polihisztor” szóban is ez lapul meg.
Aki a történelmet kutatja, részben szemtanú, részben pedig bíró egy személyben, hiszen azokból az adatokból írja meg az általa alkotott történelmet, amelyeket ő maga kutatott ki, és szedett rendszerbe a saját módszere alapján.
Ami a görög nyelvben megadatott, vajon megadatott a mi drága magyar nyelvünkben is?
Bizony, megadatott!
Ha elővesszük a bencés Czuczor Gergely és a Sárospatakon tanult Fogarasi János által írt A magyar nyelv szótárát, megtalálhatjuk anyanyelvünknek a szemünk előtt elrejtett kincseit. Több mint 100 ezer szócikkből válogathatunk, amelyek nemcsak kimondottan szavakat tartalmaznak, hanem a szavakat fölépítő gyökelemeket, az ezekből képződő szógyököket, ragokat.
A gyökelem-gyök-szó sorrend alapján vessünk pillantást a „történik”-re. A történik gyökeleme a „tö-”. Mennyiségre, illetve valamely térbe foglalt dolgokra vonatkozik. Úgy, mint: több, töm, tölt, töpik, töpörödik. A „tör-” gyök már a romlás, rontás fogalmát fejezi ki. Erre példák a törzsöl – dörzsöl, tör. Elvontan képzett szavai a „történik” és a „törvény”.
A „történik” a „tör-” szógyökkel abban rokon, hogy a világban zajló folyamatok és események súrlódásokkal, keletkezésekkel és pusztulásokkal terheltek. Így benne rejlik nyelvünkben a pogány világlátás körforgásossága, amely nem tulajdonít meghatározott kezdetet és célt a történelem folyásának.
Ám még valami meglapul itt a szóban! A „történik” olyan változásokat is takar, amelyek betöltik az időknek az űrét, vagyis „tel-”-nek, „betelnek” az idők, bekövetkezik az idők teljessége. Mindössze a r-l zöngés-zöngétlen hangpárost kell fölcserélni a gyökben, ahogy azt a Czuczor-Fogarasi szótár is teszi. Ezt erősítik meg a szótárban hozott példakifejezések: kitelik tőle; sok idő tölt (!) bele. (Etimológiák, szóelemzések a Czuczor-Fogarasi szótárból. Tinta Könyvkiadó, Budapest 2010. 862-864. oldal)
És itt is vagyunk a bibliai, keresztyén üdvtörténeti szemléletnél! Mert ha valami telik, betelik, akkor annak volt egy kezdete, és lesz egy vége, egy célja, a beteljesedés. Nem körforgás örökkön-örökké, hanem az eszkatológia, Krisztus második eljövetele az idők végezetén.
Végezetül, szófejtegetésem Sir John Bowring állításával zárom, aki valóban dicsérettel beszélt az édes anyanyelvünkről. Jóllehet magyar-angol kétnyelvű kiadásban jelent meg könyve az Allprint Kiadó gondozásában, A magyarok költészetében néhány oldallal később a magyar nyelvet ő maga is a finnel, észttel és a lapp nyelvvel rokonítja (35. oldal). Ehhez egy szóösszevető táblázatot is felállít. Ebben magyar szavakat a finn, észt és lapp nyelv mellett a hanti, manysi, cseremisz nyelvekkel is összeveti (36-37. oldal). Ráadásul a hunok és magyarok között nem tételez fel rokonságot (41. oldal)!
Ettől függetlenül igaza van a magyar nyelv lényegét illetően, amely egészen pontosan így hangzik (23. oldal): „A magyar nyelv távoli és magányos. Pontos megértéséhez más nyelvek tanulmányozása rendkívül kevés haszonnal jár. Lényegében saját öntőformájából került ki, kialakulása és felépítése bízvást oly korszakokra tehető, amikor a mai európai nyelvek többsége vagy nem is létezett, vagy nem hatott a magyarlakta térségre.”
