
Olvasom a cikket miszerint vége az ikonikus piros emeletes buszoknak Londonban (LINK). Goodbye, ennyi, nincs tovább – döntött Sadiq Khan London muszlim főpolgármestere, aki alatt az angol főváros egy közveszélyes hely lett, miközben folymatosan veszíti el angol jellegét. Egy tipikus londoni icon-cancel – cancel culture! Mondhtanám: kellett nektek ilyen polgármestert választani – és még igazam is lenne – de csak szomorú vagyok és keserű. Szánom Angliát, szánom, hogy mindent megtehet velük az idegenek+ haladárok+ méregzöldek koalíciója a demokrácia nagyobb dicsőségére. Mindez túlmutat egy buszon, mégpedig azért, mert ez nettó ikonrombolás!
Már írtam Anglia tönkretételéről (ITT), s most ismét erről kell írnom. Kell, mert ez a nyugat alkonyának (Spengler) újabb fejezete, az ikonok eltüntetése. Az ikonok azért állítatnak, mert az a funkciójuk, hogy elemi jelekként egyből felismerhetővé tegyenek valamit. Londonban a piros színű emeletes buszok pont ilyenek, ikonikusak, még akkor is, ha van funkciójuk, ha gépek. (A telefonfülkék is ilyenek voltak – azokkal már végeztek régebben – pedig lehetett volna kitalálni kreatívan valamit, Nagykovácsiban van ilyen telefonfülke, ott verseket lehet hallgatni, ha valaki felemeli a kagylót).
A régi Routemaster olyan spéci volt, és egy olyan műremek, aminek az egész világon nincsen párja!

Aztán a régi klaszikust, mely nyitott volt elöl-hátul bezúzta az állandóságot gyűlölő modernitás, mely a változást állandósítója és dicsőíti folyamatosan. Emlékszem, akkor is megvolt (a nevetséges) magyarázat: balesetveszélyes, le lehet esni róla (meg még ezer dologról le lehet esni…). Persze évtizedeken át szolgált, és lehet le is esett néhány ember róla, de azért nem volt ez jellemző, az angolok és az oda látogatók is egyaránt szerették.
Aztán Boris Johnson főpolgármestersége alatt új buszokat terveztek a klaszikus mintára alapozva, és nem is sült el rosszul, mi több: rendkívül egyedi, stílusos és esztétikus formatervet alkottak.

Azt mondják ma: drágán (ami persze mindig viszonyítás kérdése). És azt is mondják: számos probléma volt a buszok légkondi részével és hát dízel-hibridek (a méregzöldek meg aszondják: még, még, még, semmi nem elég), úgyhogy ez aztán betetőz mindent – ez a dízel! Megjegyzem: épp mint minden behemót jármű úgyszintén dízellel megy, mint például a tankerhajók, amik a vezeték helyett hozzák az LNG gázt, meg az olajat (az aztán a masszív környezetszennyezés), de hát a londoni dízel-elektromos hibrid szennyezése egyszerűen: tűrhetetlen! Skandallum! Ezzel most nyilván megmentjük a Földet. Vagy, vagy: egy csepp régi Anglia, egy csepp régi London ikonja tűnik el – mert erre nincs már szükség! Megsemmisítésre ítéltetett. Lehet, hogy ez az eltörlés lesz tán ikonja Anglia eltörlésének? Meglehet, és szomorú, nagyon is. Pont ide vezet a multikulti, a többi pedig csak süket duma!
„A Standard arról számol be, hogy a Wrightbus által gyártott dízel-elektromos hibrideket idén négy fontos útvonalról, 2028-ban pedig további szakaszokról vonják ki. Azonban a várható 14 éves élettartam azt jelenti, hogy a legfiatalabb, üzemben lévő Routemaster buszok még 2034-ig szállíthatnak majd utasokat. A Transport for London (TfL) legfrissebb előrejelzése szerint így ez lesz a dízelüzemű buszok utolsó üzeméve. Mindazonáltal a Routemaster fokozatos kivonása a forgalomból a város ikonikus buszának a végét jelzi.„ – olvasom a cikk végén.
Sok éve már, hogy Londonban jártam (persze, akkor még nem a Sadiq Khan félék uralkodtak) és épp azt figyelhettem meg, hogy mindent szépen karban tartanak. Lefestegetik a lámpaoszlopokat, rendben tartják az utcákat, mindenapi dolgokat, egyszerűen nem hagyták lerohadni. De ez 15-20 éve volt és ma már, illetve jó ideje új módi van. Ikonokat nem törlünk el se gazdasági okokból, se zöldítési okokból, sem semmilyen okokból, hacsak nem olyan cél érdekében tesszük, amivel egy kultúrát akarunk eltörölni. Csak egy busz, egy busztípus, na és?
NEM, EZ nem csak egy jármű, ami mindegy, hogy Siemens vagy CAF! Ez esetben IKON, és a szándék sajnos nyilvánvaló: Cancel England! És nekem ez nem tetszik, egyáltalán nem. Kedves angolok fel kéne ébredni a halálos álomból!