Mire világosítsuk fel gyermekeinket?

Nem szokták komolyan venni, hogy a polgári, jobboldali magyar felsőbbség eddigi kormányzóévei alatt akkor tette a legtöbbet a magyar nép mentális egészségéért , amikor a „pornóadó” belengetésével a kábeltévé-szolgáltatókat arra kényszerítette, hogy a „közepes” sávból az extra, fizetős sávba tegyék át a szexcsatornákat. Sajnos az internet korában ez már vajmi kevésre elég. Most mégis talán egy olyan újabb mérföldkőhöz érkeztünk, ami még a korábbinál is erősebb üzenetértékkel bír.

Nem véletlenül zajlik a mai magyar közbeszédben a téma körül keretezési/stigmatizálási verseny. Miközben a kormányoldal pedofilellenes, az ellenzék homofób törvényről beszél. Mi maradjunk meg annál, hogy ez  valójában egy gyermekvédelmi kerettörvény. Ez a gyermekvédelmi kerettörvény azt fejezi ki, hogy az állam elidegeníthetetlen kötelessége mindenféle pedofília (régi, őszinte magyar szóval – megrontás) bűncselekményi üldözése. Ezen túlmenően az állami felhatalmazás mindössze arra korlátozódhat, hogy garantálja a szülőknek azt a jogát, hogy a gyermekek nevelése (és benne a szexuális felvilágosítás szép, de nehéz feladata) tekintetében ne legyenek kénytelenek meggyőződésükkel, értékrendjükkel ellentétes külső behatásokkal szembesülni. Innentől kezdve mindenképpen a szülőkre tartozik, és nekik is kell abban a kérdésben a sarkukra állniuk, hogy a gyermekeik megfelelő, továbbvihető és továbbvivendő szexuális orientációja valóban meg is valósulhasson…

Mi, gyakorló keresztyén szülők tudjuk, hogy a gyermek felvilágosításának legfőbb eszköze a bizalomteljes légkörbe beágyazott őszinte beszélgetés. Tudjuk, hogy jó esetben soha nem mi vagyunk a kezdeményezők. Ha csak nem fojtjuk el ilyen irányú próbálkozásaikat, a gyerekek kérdezni fognak. A mi dolgunk keresztyénként annyi (lenne), hogy Isten Igéje szerint válaszolunk nekik. Csak néhány tipp, milyen alapon is lehetne/kellene nekünk gyermekeinkkel beszélgetnünk:

„Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá.” (1Móz 1, 27-28.)

„Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közűl, és hússal tölté be annak helyét. És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberből, asszonnyá, és vivé az emberhez. És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett. Annak okáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.” (1Móz 2, 21-24.)

„Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében. Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak. Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek. De miképpen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjüknek mindenben. Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért, hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredőjével az ige által, hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen. Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségüket, mint az ő tulajdon testüket. Aki szereti az ő feleségét, önmagát szereti. Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképpen az Úr is az egyházat. Mert az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő testéből és az Ő csontjaiból valók. Annak okáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté. Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok. Hanem azért ti is egyen-egyen, ki-ki az ő feleségét úgy szeresse, mint önmagát; az asszony pedig meglássa, hogy félje a férjét.” (Ef 5, 21-33.)

„Igyál vizet a te kutadból, és a te forrásod közepiből folyóvizet. Kifolyjanak-é a te forrásid, az utcákra a te vized folyásai? Egyedül tied legyenek, és nem az idegenekéi veled. Legyen a te forrásod áldott, és örvendezz a te ifjúságod feleségének. A szerelmes szarvas, és kedves zerge; az ő emlői elégítsenek meg téged minden időben, az ő szerelmében gyönyörködjél szüntelen. És miért bujdosnál, fiam, az idegen után, és ölelnéd keblét az idegennek? Mert az Úrnak szemei előtt vannak mindenkinek utai, és minden ösvényeit ő rendeli. A maga álnokságai fogják meg az istentelent, és a saját bűnének köteleivel kötöztetik meg. Ő meghal fenyíték híján, és bolondságának sokasága miatt támolyog.” (Péld 5, 15-23.)

“[Menyasszony:] Mint az almafa az erdőnek fái közt, olyan az én szerelmesem az ifjak közt. Az ő árnyékában felette igen kivánok ülni; és az ő gyümölcse gyönyörűséges az én ínyemnek. Bevisz engem a borozó házba, és zászló felettem a szerelme. Erősítsetek engem szőlővel, üdítsetek fel engem almákkal, mert betege vagyok a szerelemnek. Az ő balkeze az én fejem alatt van, és jobbkezével megölel engem.
Kényszerítlek titeket, Jeruzsálemnek leányai, a vadkecskékre és a mezőnek szarvasira: fel ne költsétek és fel ne serkentsétek a szerelmet addig, amíg akarja.” (Énekek 2, 3-7.)

“[Kar:] Kicsiny húgunk van nékünk, a kinek nincsen még emlője. Mit cselekedjünk a mi húgunk felől, a napon, melyen arról szót tesznek?    

[Válaszoló kar:] Ha ő kőfal, építünk azon ezüstből palotát; ha pedig ajtó ő, elrekesztjük őt cédrusdeszkával.

[Menyasszony:] Mikor én olyan leszek, mint a kőfal, és az én emlőim, mint a tornyok; akkor olyan leszek őelőtte [értsd: uram előtt], mint a ki békességet nyer.” (Énekek 8, 8-10.)

„Annakokáért adta őket az Isten tisztátalan indulatokra; bujaságukban egymásra gerjedésre, méltatlan gondolkozásra, hogy egymással fertelmeskedvén illetlen dolgokat cselekedjenek.” Róm 1, 26-28.

„Az eledelek a hasnak és a has az eledeleknek rendeltetett. Az Isten pedig mind ezt, mind amazokat eltörli. A test azonban nem a paráznaságnak rendeltetett, hanem az Úrnak, és az Úr a testnek. Az Isten pedig az Urat is feltámasztotta, minket is feltámaszt az ő hatalma által. Nem tudjátok-é, hogy a ti testeitek a Krisztusnak tagjai? Elszakítva hát a Krisztus tagjait, paráznának tagjaivá tegyem? Távol legyen. Avagy nem tudjátok-é, hogy a ki a paráznával egyesül, egy test vele? Mert ketten lesznek, úgymond, egy testté. Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ő vele. Kerüljétek a paráznaságot. Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de aki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik. Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, a melyek az Istenéi.” (1Kor 6, 13-20.)

Tisztességes minden tekintetben a házasság és a szeplőtelen házaságy; a paráznákat pedig és a házasságrontókat megítéli az Isten.” (Zsid 13, 4.)

És már itt rögtön halljuk az ellenvetéseket is: „Fej”, „oldalborda”, „saját kút”, „egyedül urának meghódoló erődített város”? – miféle visszataszító, ősi, középkori, patriarchális képzelgés ez?! Feminista egyenjogúság kell ide! Nem azért küzdöttünk, mi nők, hogy visszaküldjenek minket a fakanálhoz!

Szaporodni, sokasodni – a túlnépesedés és klímakatasztrófa küszöbén?!

„Ne költsétek fel!”; „Ne úgy élvezzétek a szexet, mint egy jó szaftos hamburgert!” – Freud után hogy lehet még ilyeneket kérni?!

„Ítélő Isten? – Hol vagyunk már ettől a haragvó, vérivó, kegyetlen, ószövetségi törzsiségtől?!”

Ezen a helyen szokták ellenfeleink elővenni a „pedofilpapok” mantrát is. Mi erre bűnbánattal meghajtjuk a fejünket, és Sámuelként felháborodva egész éjszaka kiáltunk az Úrhoz (1Sám 15, 11b). De reggelre szemeinket felemeljük a mi egyetlen Igazságunkra és Megigazítónkra, Jézus Krisztusra, és folytatjuk… Amit ugyanis Ő bízott ránk, azt Ő is fogja erőtlen szavainkban Szentlelke által hitelesíteni…

Mi tehát Isten iránti alázattal csak annyit válaszolunk: Isten képe = férfi+nő. A „hozzá illő” nem egyforma, hanem kölcsönösen illeszkedő. A segítőtárs nem vetélytárs. A testről leválasztott fej és a fejről leválasztott test a legszörnyűbb torzók. (Nem véletlenül a lefejezés az egyik legelrettentőbb kivégzési mód mind e mai napig.) Az oldalborda a szívhez legközelebb eső dolog, ami a lüktető életszervet is védi. Istenképűségünket kizárólagos módon csak a házasságban tudjuk megélni.  Istenképűségünk alapvető természetes jellemzője a képesség vagy potencialitás. Mindez az életet továbbadó együttes (!) uralkodásban válik nyilvánvalóvá. A „szaporodjatok és sokasodjatok” áldása a mennyiségben és minőségben való növekedés lehetőségét, kötelességét és és felelősségét is magában rejti. Isten az állatokról külsődlegesen beszél, de az emberekhez – a szaporodás és sokasodás parancsa tekintetében is – direkt módon szól. Mert bizony a sokasodás és szaporodás az „ami nem növekszik, az elsorvad” elv alapján parancs és nem opció. Az uralom ennek megfelelően Istentől származik, és az emberben az engedelmesség útján először le-, majd befelé irányul, hogy onnan sugározzon ki a többi teremtmény felé. Így jöhet létre a vágyakon való igazi uralkodás. Ez nem freudista neurózis (amely valójában a vágyakat abszolutizálja), hanem a Szentlélek uralma az életünkben (ha valóban a Szentlélek uralkodhat az Ige által a szívünkben.) Isten birtokjoga kizárólagos és korlátlan, az emberé származtatott és kölcsönös. A férj úgy ura a felesége testének, ahogy a feleség a férjéének. Egymásnak, tehát mindegyik a másiknak engedelmeskedik, és azzal szolgál a másiknak, ami tőle az értékesebb (mert neki nehezebb): a feleség a tisztelettel, a férj a szeretettel. Ez a birtoklással szentesített kölcsönös és szeretetteljes uralom teszi majd lehetővé, hogy a teremtett világra is a jó gazda gondosságával, és ne a rabló mohóságával nézzünk. Az okozott kár ugyanis csak a jogtalan tolvajt nem bántja, a gazdát annál inkább…

Fontos hangsúlyoznunk, hogy az ember természeti szükségszerűség szerint mindenképpen uralkodni fog: ha nem Istennel, akkor az uralkodás torz kiforgatása, a pusztító hatalmaskodás, a zsarnokoskodás formájában. Pál apostol az egyszerre bűnös és megigazult választottakat hívja föl arra, hogy hit által, a Krisztussal való együtt uralkodásban illeszkedjenek bele alázatosan az az Általa adott teremtési rendbe, és ennek keretein belül először saját testi hajlamaikat tagadják meg. Bűnös (isteni dicsőséghiányos) állapotában ugyanis a férfi „természetes” módon válik kegyetlenné, szeretetlenné, depressziós tehetetlenné, a nő kifárasztó vagy éppen érzelmileg zsaroló alattomos manipulátorrá vagy reményvesztett kapcsolatfüggővé.

A szüzességet Kálvin szerint mindenki megkapja, aki nem veti el féktelenül és szemérmetlenül magától ezt a lelki ajándékot, de a legtöbben csak egy időre élvezhetik (mert bizony megvan az áldása az „alvó”, bandázó, ifjúi állapotnak is), élethosszig csak nagyon kevesen. Nagy vigasztalásunk, hogy még a tudatlanságból és erőtlenségből elveszített ártatlanság is helyreállítható a lelki újjászületésben. (Bár a reformátor azt is hangsúlyozza, hogy jobb el sem veszítenünk, mint a helyreállítás kegyelmét megtapasztalnunk.) A házasság válságai, borús napjai között bizony még magunk is fel-felsóhajthatunk: „Amik felől pedig írtatok nékem, jó a férfiúnak asszonyt nem illetni. De…” (1Kor 7, 1-2a) Isten legtöbb gyermekét mégiscsak a házasság kegyelmi ajándékára hívja el ezen a földön. És arra, hogy ezen állapotában minden nyomorúsága ellenére is boldog legyen, és így így örökölje a mennyek országát.

Adja Isten, hogy miközben ezekről a csodákról beszélünk gyermekeinknek, szavaiknak saját pozitív életpéldánk is súlyt adjon.