A jelenkorunk keresztyénüldözéséről írott könyvem számos könyvbemutatóinak egyikén, az előadást követő kérdezz-felelek részben, az egyik jelenlevő kifogásolta, hogy a keresztyéneket kategorizáltam.
Azt mondtam ugyanis, hogy többféle keresztyén van:
1. A világ keresztyényeire vonatkozó statisztikai adatok a megkereszteltek számát – az egyes egyházak saját nyilvántartásai szerint – tartalmazzák. A megkereszteltek száma az adminisztratív keresztyéneket jelenti. Az adminisztratív keresztyének a világon jelenleg 2,3-2,4 milliárdnyian vannak. Számukat viszonylag pontosan ismerjük, hiszen az egyházközségek nyilvántartást vezetnek a közösségeikben megkereszteltekről és jelentik is az egyházvezetés felé.
2. Azután vannak a vallásos keresztyének. Ők azok, akik az istentiszteleteket, miséket, más egyházi alkalmakat több-kevesebb rendszerességgel látogatják, a keresztyénség alaptörvényét, a Bibliát, több-kevesebb rendszerességgel forgatják, Istenükkel viszonylag rendszeresen beszélgetnek, azaz imádkoznak. Magyarországon a vallásos keresztyének száma az adminisztratív keresztyének számának 10%-a körül mozog. Nyugat- Európában ez a szám ennek töredéke. Ez a statisztikai szám már kevésbé pontos, mint az előző, de azért megbízható, mivel az egyházközségek a templomaikban, vasárnaponként, ünnepnaponként megjelenő hívek számát rögzítik és jelentik az egyházi felsőbbség felé.
3. Végül – nem provokálni, nem sérteni, megbántani akarva – szerintem van még egy kategória, amelyről nemigen esik szó, ők a valódi keresztyének. Azok, akiket nemcsak megkereszteltek, akik nemcsak buzgón járnak templomba, olvassák a Bibliát, imádkoznak, hanem igyekeznek a Tanítás szerint élni. Messze nem hibátlanok, de látszik, a környezetük is látja, hogy milyen értékrendet törekszenek követni. Életmódjuk a legjobb prédikáció. Viszonylag kevesen vannak, de – szerintem – ők a társadalom legértékesebb tagjai közé tartoznak.
A magukat keresztyéneknek vallók életében is nagyon fontos a folyamatos önvizsgálat, annak átgondolása, hogy milyen keresztyén vagyok? Hogyan élek? Igyekszem-e követni a Biblia tanításait? Csak hallgatom az üzeneteket, vagy meg is hallom? Milyen a hitem? Tanúságtevő vagyok-e? Tudok-e fenntartás nélkül Istenre hagyatkozni nehéz helyzetekben is? A kérdéseket lehetne folytatni, de nem teszem. Az előbb feltett kérdések közül most a hitre térnék ki hosszabban, mert ezt érzem a legfontosabbnak.
A hitre mindenkinek szüksége van, a hit mindenkinek erőt ad. Hit nélkül ösztönszerűen élünk és ez nem jó. Egyébként úgy gondolom, hogy nagyon kevés ember van, aki hit nélkül él. Persze nem mindegy, hogy miben, de valamiben szinte mindenki hisz. Vegyünk csak a közelmúltunkból és a jelenkorunkból összesen három példát:
1. Nagyon sok ember, sok százmillió, sok évtizeden keresztül hitt a szocializmus, a kommunizmus győzelmében. Ez a hit erőt adott nekik és elhitték, hogy amit tesznek, az az embertömegek érdekeit szolgálja, szolgálja a közjót, és egyszer csak eljutunk a földi paradicsomba, a kommunizmusba. Ezzel a hitükkel “szentesítették” tetteiket, azokat a szörnyű tömeggyilkosságokat, amelyeknek a világon összesen 100 millió ember esett áldozatul. Mindannyian tudjuk, hogy ez a hit összeomlott, hiszen nagyon gyenge lábakon állt.
2. A németek túlnyomó többsége erősen hitt a nemzetszocializmus győzelmében. Ez a hit erőt adott nekik, harcoltak is az esztelen végig. Ez a hit is összeomlott, rengeteg ember esett áldozatul, bár meg kell említeni, hogy eszelős vezetőjük, Hitler, még így is “csak” a harmadik a világ tömeggyilkosai “rangsorában”, hiszen itt első Mao Ce-tung, második Sztálin.
3. Harmadikként egy – a jelen korunkra nagyon is jellemző – példát említek: Manapság különösen sokan hisznek a pénz mindenhatóságában, tehát bálványimádók. Életük során kaparnak gyűjtenek, abban hisznek, ha pénzük van, mindenük van. Ez a hitük legkésőbb akkor omlik össze, amikor súlyosan megbetegszenek és esetleg már sejtik földi életpályájuk végét.
Bemutattam három példát az ingatag hitre. Persze lehet sok másban is hinni, de az Istenbe vetett hit az, amelyben csalódni nem fogunk. Az Istenbe vetett hit az a kőszikla, amelyre mindent, mindent, egyéni boldogulást, családot, nemzetet építhetünk. Magyarországon is sokan hisznek Istenben. Az istenhívők nemcsak hiszik, hanem tudják, a mindennapi életükben megtapasztalják, hogy hitük micsoda erőt ad problémáik kezelésében, a bánat és az öröm elviselésében. Tudják, hogy akinek mély, átélt istenhite van, az nagyon erős, nagyon gazdag.
Az előzőkben leírtakat saját életem ilyen vonatkozású, rövid összefoglalásával szeretném alátámasztani:
Egész felnőtt életemben igyekeztem Reá hagyatkozni. Nem állítom, hogy ez mindig sikerült, de végül a kétes esetekben is rájöttem, hogy Ő velem, velünk van, nem hagy el, utamon végig elkísér. Evangélikus énekeskönyvünk szép énekével (459.sz. ének) vallom: „Velem vándorol utamon Jézus”. Ez a hit hol erősebb, hol gyengébb volt bennem, de a mélypontokról segítségével, Vele folyamatosan beszélgetve – imádkozva – mindig sikerült felkapaszkodnom.
Az, hogy Istenemet mindig magam mellett tudhatom, az, hogy nem engedi el a kezem, még akkor sem, amikor azt ki akarom tépni, nagy nyugalmat ad nekem. Szeretném remélni, hogy ez a nyugalom földi életem végéig elkísér.
2 comments
Példa a Szentírásból a kategorizálásra:
Máté evangéliuma 22:14
“Sokan vannak a hivatalosak (meghívottak), de kevesen a választottak (kihívottak, kiválasztottak).”
A Jelenések könyve 17:14 a fenti két kategóriát egy harmadikkal bővíti:
“… a hivatalosak, a választottak és a hűségesek.”
Köszönöm az érdeklődést és a Bibliai hivatkozásokat. Ez is azt bizonyítja, hogy a Biblia a mindennapi életünk minden kérdésére választ ad.
GYK