A haladás mindent lerombol, ami útjában áll, hogy megvalósítsa legújabb ötletét. Lerombolja és ezzel lezárja a múltat. Mindig opponens, mindig lázadó, ezért is „áldozatait” és tömegbázisát (mely azért sosem szignifikáns tömeg) leginkább a fiatalok köréből szedi. Ezzel szemben a konzervatív számára létezik a múlt, de nem úgy, mint a liberális számára, aki megtagadta – egészen az öngyűlöletig.
Az egyik mai, jelent és múltat egyaránt megsemmisítő- mérgező-technika: az oikofóbia, azaz a saját házam, hazám, népem meggyűlöltetése és aztán folytatólagos gyűlölete és e gyűlölet fenntartása (más civilizációs körökben ez nem létező jelenség).
A konzervatív ezzel szemben szereti önnön múltját, amiből ered és amiben gyökerezik. Azzal együtt is, ami hiba volt és bűn volt, nem eltagadva azt. Ilyen szempontból a konzervatív: időutazó. Megengedheti magának azt, hogy bármely korba visszalépjen, átérezze annak atmoszféráját, ráérősen elidőzzön kissé (a forradalmárnak ilyesmire egyáltalán nincs ideje) – mert a múlt nagyon is létező valóság számára.
Ma a modernek és haladárok szüntelenül haladásról és evolúcióról zagyválnak. Ha ez így lenne meghaladtuk volna Homéroszt és Da Vincit és ők az érthetetlenségig primitívek lennének számunkra. Nem értenénk őket, mintha nyelvünk 1000 évvel ezelőtt beszélt változatán szólnának. De értjük, mert az én fájdalmam nem más, mint Homéroszé, Ézsaiásé vagy Széchenyié – tehát az ember nem „halad”, csak más időben született csupán.
Nos, hát ha valaki időben- értelemben- történelemben egy null-dimenziós mentalitás mellett szavaz, akkor törölje el a történelmet és kulturális örökséget, mondja rá, hogy „halott fehér csávók” irományai, döntsön szobrokat, mert azt gondolja, hogy ez jogos – de én nem fogom ezt tenni. Nem leszek szellemi null-dimenziós. Permanensen lázadok a lázadás ellen. Ennél a jelen szellemi lepusztulásnál minden jobb, főleg jobb konzervatívnak lenni! Kifejezetten jó!
