A nemzetiszocializmus a leninizmus és a sztálinizmus „kistestvérének” tekinthető a társadalomellenes bűneivel. Csak erős idegzetűeknek!
Ideológiák testvérharca
A jelenkori európai történelem két totális diktatúrája a bolsevik államcsínyt kővető polgárháborúból született Szovjetunió és a hitleri Németország voltak. Mindkettő ideológiai előzménye a marxista „maximalizmus”, annak utópisztikus társadalomszemléletével és disztópikus kivitelezésével.
Vlagyimir Iljics Uljanov Lenin mellett Adolf Hitler látásmódjára is befolyással volt a marxizmus fiatalkorukban. A Führer az 1919 áprilisi, kérészéletű Bajor Tanácsköztársaság zászlóaljtanácsának egyik póttagjaként szolgált, nem mondva ellent a feladat betöltésére.[i] A leninizmus és a sztálinizmus mellett a fejét felütő fasizmus és nemzetiszocializmus az előbbi két szélsőbaloldali gondolat „kistestvéreinek” is tekinthetőek.[ii]
Mind a négy torzeszme az ideális társadalom ábrándját leíró marxizmust forgatta ki a gyakorlatban. A kizsákmányolt munkásság felszabadítása helyett a mindenkori Párt érdekeit kiszolgáló munkástömegeket hozott létre. A szegény, s kiszolgáltatott néprétegek megsegítését pedig azoknak szisztematikus eltüntetése és kiirtása váltotta fel. Szerintük ugyanis, szégyent hoznak a Párt által mutatni kívánt eszményi valóságképre. Ennek megnyilvánulásai voltak a holokauszt és a szovjet kényszermunkatáborok sok milliókat követelő áldozatai. Ebben a cikkben néhány kevésbé ismert aspektusra kívánom fölhívni a figyelmet.
Csak erős idegzetűeknek!
A „legősibb mesterség” gyakorlati marxista felszámolása
A cári Oroszország idejében a prostitúció olyan kérdésnek számított, amelyet az uralkodó rendészeti és egészségügyi úton szabályozott, még ha erkölcsi bűnnek is tekintették. Az első piroslámpás negyedet II. Katalin cárnő hozta létre az 1700-as években. Azért, hogy a katonák ne fertőződjenek tovább különböző nemi betegségekkel, az általa alapított Kalinkin kórházban kötelező egészségügyi vizsgálatoknak vetették alá a vidékről városba érkező prostituáltakat. I. Pál cár uralkodása alatt (1796—1801) sárga színű ruhát kellett megkülönböztetésül viselniük, a további évtizedekben pedig egy országon belül használandó útlevelet is kaptak az államtól közülük azok, akik bejelentették magukat az orosz belügyminisztériumnál.
Lenin nézeteire Marxnak az egyik korai munkája is hatott. Nevezetesen, az 1844-ben kiadott Magántulajdon és kommunizmus. Ebben a művében Marx azt ecsetelgeti, miszerint a magántulajdon és a kapitalista gazdaság következtében a férfiak birtokolni akarják a nőket testileg, és a kapzsiságtól hajtva kizsákmányolják őket. A női prostituáltakat csak egy kommunista társadalomban lehet felszabadítani. Engels A család, a magántulajdon és az állam eredetében úgy fogalmaz, hogy az ókori athéni férfiak találták föl a monogámiát, hogy magántulajdonuk megőrzése érdekében „háztartási cselédekként” alkalmazzák a feleségeiket. Lenin a bolsevik puccs előtt hangoztatta, hogy a prostitúció kizsákmányolás, és szerinte nem az arisztokráciának kell az ő érdekeiket képviselnie, képmutatásnak nevezve azt. [iii]
Valódi hozzáállásának kegyetlenségét a kiszolgáltatott rétegekhez jól tükrözi egyik levele, amelyet 1918. augusztus 9-én írt. Amikor fehér katonák felkelést akartak kirobbantani a bolsevik irányítás alatt álló Nyizsnyij-Novgorodban, Lenin elrendelte, hogy olyan prostituáltak százain alkalmazzanak tömeges terrort és deportálásokat, akik a vöröskatonákat lerészegítik, továbbá tömegesen deportálni a mensevikeket és a megbízhatatlan egyéneket.[iv]
„ …azonnal be kell vezetni a tömeges terrort, százával kivégzendők, illetve kiutasítandók a katonákat leitató prostituáltak, volt katonatisztek stb.”[v]
A vörös koncentrációs táborok valósága
Hozzá kell fűzni, hogy a szovjet típusú koncentrációs táborok nem Sztálin idejében, hanem Lenin és Trockij tervei alapján kezdték meg működésüket 1918 májusától. Ezekből a táborokból a Szovjetunióban 355 volt 1923 őszére, 1920 januárja és 1923 októbere között összesen 331 766 rabbal.[vi]
További két példa arról, hogy Lenin is koncentrációs táborokról beszél, ahová a „kulákokat” és a Párt ellenségeit deportálni kell. Mindkettő a Penza Kormányzósági Végrehajtó Bizottságnak lett címezve:
„ …kíméletlen tömegterrort kell alkalmazni a kulákok, papok és fehérgárdisták ellen; a kétes elemeket a városon kívüli koncentrációs táborba kell zárni.”[vii] (1918. aug. 9.)
„ …Akasszanak fel (haladéktalanul, úgy, hogy az emberek lássák) legalább száz ismert kulákot, gazdag embert, vérszopót. Tegyék közzé a nevüket. Kobozzák el tőlük az összes gabonát. Szemeljenek ki túszokat – ahogy a tegnapi táviratban áll.”[viii] (1918. aug. 11.)
Taigetoszról levetett katonák
A szovjet párt által kifelé mutatott ideális társadalmi képet nem ronthatta el annak a realitása sem, hogy a II. világháborút követően több millió hadirokkant élt hazájában úgy, hogy létezésükről nem kívánt tudomást venni a rezsim. A háborús győzelmet ünneplő ’45-ös Vörös téri parádén a hazájukért harcoló háborús sebesültek nem lettek felvonultatva.
Óvatos becslések szerint körülbelül 2,75 millió hadirokkantja volt a Vörös Hadseregnek, a valóságban azonban ennél is többen lehettek! A szovjet állam háromféleképpen viszonyult a problémához. Egyrészt a háborús sebesülteket igyekezett minél inkább eltüntetni a társadalom látható feléről. Másrészt módosított a szociális segélyezési rendszeren, ezáltal minimálisra csökkentve a hadi rokkantaknak járó állami támogatást, amelyből képtelenek voltak eltartani magukat. Ez annak is köszönhető, hogy a kommunista ideológia alapján a jótékonykodás pusztán „burzsoá képmutatás”. Harmadik lehetőségként az esztétikailag alakítható sebesülteken művégtagokkal segített, amely által az érintetteket propagandacélokból fel lehetett használni. A harcban szerzett maradandó sérülések kizárólag az ellenség számára lehettek megengedhetőek a propaganda-ábrázolás szerint, ezzel is utalva a fasiszták totális legyőzöttségére.[ix]
A nemzetiszocializmus szociális érzéketlensége
A náci népirtás az európai zsidóság túlnyomó részének megsemmisítésével az egyik legsúlyosabb emberiség elleni bűntett. Kevésbé ismert, hogy az úgynevezett „zsidókérdés végső megoldásának” (Endlösung der Judenfrage) előzménye az Aktion T4, vagy más néven eutanáziaprogram volt 1938 vége és 1941 között. Csak a felnőtt áldozatok számát az eutanáziaprogramban 70 000-re becsülték, azonban az utóbbi évek kutatásai alapján ennél lényegesen többen, körülbelül 300 000-en veszítették életüket.[x]
A szélsőjobboldali rezsim hasonlóan kezelte az autizmussal élőket is. Hans Asperger osztrák pszichiáter – akiről napjainkban az autizmus spektrumzavar egyik típusát, az Asperger-szindrómát nevezik – a világháborút követő évtizedekben elismert professzorként tevékenykedett, mint az autizmus-kutatás egyik fontos képviselője. Az elmúlt években derült fény arra, hogy saját maga is az eutanáziaprogramba irányította át olyan gyermek pácienseit, akik értelmi fogyatékossággal éltek. Pusztán azért, mert nem feleltek meg az eugenikai szempontoknak. Azoknak az autistáknak, akiknek átlagos, vagy átlag feletti volt az intelligenciája, de a társas viselkedés tekintetében eltérően fejlődtek ép kortársaikhoz képest, azokat családjuktól elszakítva részben nevelőszülőkhöz adták, rosszabb esetben pedig gyermekintézetekben helyezték el, ahol gyakran bántalmazásnak voltak kitéve.[xi]
Keserű konklúzió
Láthatjuk, hogy a szélsőbaloldal és a szélsőjobboldal néhány kérdéstől eltekintve egyformán társadalomellenes. E két szélsőséges eszmerendszernek mai napig megtalálható a kultusza több társadalmi csoportban is, akár a magyarországi hungaristákra, vagy a jelenkori értelmiség bizonyos köreiben föllelhető „marxista reneszánszra” gondolunk. A leninizmus, mint a hagyományos társadalom erőszakos szétverésének megvalósult formája ugyanúgy embertelen és a tömegeket kihasználó ideológia volt, mint az ezt követő sztálinizmus vagy a hitlerizmus. A rémtettek igazolják, hogy az elméletben levezetni kívánt tökéletes társadalom pusztán egy ábránd, amely a világban megtalálható szegénységről és elesettekről nem hajlandó tudomást venni a gyakorlatban. A róluk való gondoskodás helyett az elpusztításukra törekszik.
[i] Simms, Brendan: Against a ,,World of Enemies”: The Impact of The First World War on The Development of Hitler’s Ideology. Royal Institute of International Affairs 1944-, 90. köt. 2 sz., Oxford University Press. 2014. 328. (ITT)
[ii] Harley-Bellemore, Heath: National Socialism and Marxism: A Comparative Legal Analysis. The Western Australian Jurist, 8. évf., 2017. 423-424. (ITT)
[iii] Rawluk, Shannon: The Oldest Profession and The New Soviet Woman: Sex Work and Ideology in The Soviet Union. University of Lethbridge, Dept. of History 2020. 11-17. (ITT)
[iv] Rothstein, Andrew (ford.): Lenin levele G. F. Fjodorovhoz. In: Lenin Collected Works. Progress Publishers, 35. köt., Moszkva. 1973. 349. Csonkított formában való első megjelenése: Bolsevik. 2. sz. 1938. (ITT)
[v] Lenin levele G. F. Fjodorovhoz. 1918. augusztus 9. In: V. I. Lenin összes művei 50. köt. Levelek 1917. október – 1919. június. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1984. 161-162.
[vi] Pipes, Richard: Lenin’s GULAG. International Journal of Political Science and Development, 2. köt. 6. sz. Harvard University, 2014. 141-143. (ITT)
[vii] Lenin összes művei 50. köt., idézett mű, 163.
[viii] Levél V. V. Kurajevhez, Je. B. Boshoz, A. E. Minkinhez. In: Pipes, Richard: Az ismeretlen Lenin – A titkos archívumból. XX. Század Intézet, 2002. 85.
[ix] Bernstein, Frances: Prosthetic Manhood in The Soviet Union at The End of World War II. Osiris 30. évf. I. sz., Saint Catherine’s Press, The University of Chicago Press. 2015. 113-123.
[x] Hohendorf, Gerrit: The Extermination of Mentally Ill and Handicapped People Under National Socialist Rule. In: Fondation pour la Mémoire de la Shoah. SciencesPo Research Network, 2016. november 17. (ITT)
[xi] Czech. Herwig: Hans Asperger, National Socialism, and “Race Hygiene” in Nazi-era Vienna. Molecular Autism, 9. évf. 29. sz., 2018. (ITT)
