Monostori „Pijédzsdi” Tibornak fogy az értelmes kifogása. Viszont fenn kell tartania a bevételi szintet. Nehéz is olyan helyzetben, amikor egy emberi lény életének szánalmas rövidsége alatt akar mondjuk egy vallást széjjeltámadni.
Az exreformátus (valszeg inkább exkeresztény) legújabb megnyilvánulása már birtokba is vette, de az is lehet, hogy csak bekopogtatott a közéleti-nőpolitikai altestiség domíniumába. Teszi ezt természetesen a nők védelmében, miközben kisagyában egy röpke pillanatra sem buggyan fel az embrionális élet védelmének még csak az álintellektuális lehelete sem. De persze a nőket teljes mellbedobással védelmezi.
Noch dazu, erőteljesen keveri-kavarja össze a kereszténységet a magát kereszténynek nevező, jelenleg irányadó politikai kurzussal. Nem ennek kellene a számonkérés irányának lennie!
“Mert ugyebár” (Gyalog galopp), ha képes lenne eljutni arra a szintre, hogy történész létére komolyan feldolgozná és értékelné az eszköz történetét az ókortól napjainkig, és ezzel bennünket, a péniszketrec alkalmazásának lehetőségét még hírből sem ismerő sutyerákokat az új kor hajnali fényébe vezetni, na akkor lenne értelme biteket és bájtokat pazarolni a progresszió oltárán.
Na de így! Sértve érzem magam amiatt, hogy azt hiszi a szerző, hogy ennyivel megsérthet engem.
Persze a választott témában igen nehéz megfelelő képanyagra szert tenni, ennek megfelelően talált valamiféle péniszketrec-fényképet, de másodikat már nem nagyon, és ezt sikerült helyettesíteni egy lakás- és lakáskulcs-átadásról szóló képpel, bár ez messze nem felelhet meg Monostori szocioerogén kigőzölgésének, mert a kulcsot – Horribile dictu! – a férfi kezébe adják és nem a terhes nőébe, akit a mocskos férfi, felkoppintott és a nőnek nem volt lehetősége a férfisovén partner családon belüli rendeletalkotása folytán szuverén módon dönteni a teste felett.
Persze az is lehet, hogy egyszerűen szeretne családot alapítani ezzel a férfival minden nagyra becsülendő promiszkuitás nélkül határozva a maga és gyermeke sorsáról. Na, most akkor mi is van a konzisztens kommunikációval? Vagy a cél érdekében elegendő, ha a képi üzenet legfeljebb 15%-ban (nagyvonalú voltam) fedi a cikk verbális tartalmát?
Azt már csak így szőr mentén kérdezném, hogy a blog címkéi között miként illeszkedik ehhez a cikkhez pl. a „Dalai Láma”? Elhangzott netán szegénytől valamilyen buddhista iránymutatás az ominózus eszköz fenntartható elkészítésével, használatával és bezúzásával kapcsolatban? Dettó „buddhizmus”. Mi volt Gautama Sziddharta herceg megvilágosító felfedezése a témát képző lakatosipari termék tekintetében?
Mit mondjunk hát? Tiborunk összecsapta ezt a provokációnak szánt művet. Ezúton kérem a HVG főszerkesztőjét, hogy szereljen egy az elsődleges fényképen látható eszközt MT … hüvelykujjára … is, és mindaddig ne adja oda neki a kulcsot, amíg nem képes szépen kidolgozott, provokativitásában magas színvonalú, érvrendszerében a megcáfolhatatlanságot legalább némileg megközelítő, képi világában pedig konzisztens cikket az asztalra letenni.
Pedig Tibi állítólag „forradalomra éhesen fegyverkezik”. Hosszú lesz az absztinencia, Tibi-tangó! Bizony nehéz a percemberi lét. Küzdeni kell a hosszabbításért.
