Kedves Gergő!
Elképedve olvastam az Index véleményrovatában megjelent írásodat a Hodász Andrást érintő támadások ügyében (ITT). Írásod kapcsán több ponton sem tudok egyetérteni veled és most nem is akarom szó nélkül hagyni.
Megvallom én is szoktam néha szarkasztikus lenni (kapok is kritikát miatta), ám amit itt megengedsz magadnak az nem szarkazmus vagy költői túlzás, hanem olyan
ERŐS KIFEJEZÉSEK TÖMKELEGE
ami minden keresztényre ráragad. Mert a
“keresztyén dögkeselyűk Hodász András felett”
szöveg egy komplett paradoxon! Mert vagy nem keresztény az a dögkeselyű, vagy keresztény, de akkor nem dögkeselyű. Persze nem morfológiailag értem nyilván, hanem belső-lelki módon: ha valaki keresztény és nem névlegesen hanem ténylegesen – az nem dögkeselyű. Mert egy igazi keresztény még képletesen se lesz dögkeselyűvé, mert a hite nem engedi. A kettő együtt nincs vagy egyik vagy másik nem igaz – és ez csak az indítás, ezzel csak melegítesz…
Értem a dolgot ezért kattintanak a cikkre. Értem ugyan a nyelvi- értelmi játékot, ám akkor lenne rendben, ha a keresztényt idézőjelbe tennéd, mert ezzel érthető lenne a megkérdőjelezés, miszerint vannak, akik kereszténynek mondják magukat, de valójában csak dögkeselyűk.
Az is világos, hogy ha a címben valami idézőjeles az meggyengíti a sokkoló hatást – így viszont már kevesebben fognak kattintani… de mintha a cikkben írtál volna valamit a lájk-vadászattal kapcsolatosan elmarasztalólag… Ez ugyan a megnyitást nehezítő tényező lett volna, viszont nem lett volna összemosva számos dolog. Mire gondolok?
Arra, hogy ennek a kijelentésnek az értelme az, hogy vannak keresztények, akik dögkeselyűk. Mindegy hogy hogy áll a dolog – de ezzel épp ezt állítod! Ez alap arra, hogy nem kevés ember fejében az értelmezés nagy hirtelen átugorjon arra a szimplifikációra, hogy
-hát én is pont így gondoltam: minden keresztyén dögkeselyű!
És ha ennek a szimplifikációnak nem adnál magadban esélyt, akkor figyelmedbe ajánlom a mostani háborús helyzetben azt a szélesedő trendet, hogy mindent csupán azért, mert orosz tiltsunk be – Dosztojevszkijtől kezdve stb. lehet erről olvasni bőségesen. A háború kérdésének nevetséges és szellemileg alultáplált szimplifikációi ezek, melyek mindennaposak a fényességes nyugat társadalmaiban. A mi társadalmi állapotunk “tragikus volta” a nyugati mellett jelentéktelenné törpül.
És az igen kevés, hogy ilyenkor azt mondod, hogy arról te nem tehetsz, hogy az emberek nem tudják elolvasni és értelmezni az írásodat. DE igen tehetsz róla és érte! Azzal, hogy konkrétan fogalmazol és nem hatásvadász szempontok szerint.
Amit állítasz az minden keresztény kárára van! – mert ebből pont nem azt fogják leszűrni, hogy „van néhány ilyen”, hanem hogy mind ilyen! Ebből a narratívából pont ez következik, mert a dögkeselyű mellé tett keresztény jelző a hangsúlyos. És ezt kikérem magamnak – azt hiszem mondhatom, hogy sokak nevében!
TISZTÁZZUK: MI IS TÖRTÉNT A MEGVÉDENDŐ ATYÁVAL!
Hodász András atya mondott egy-két merőben furcsa dolgot! És ehhez kétség se férhet. Amúgy mindegy milyen állapotban mondta, mert ami elhangzott, az le lett írva, az ott van és kész, és az az értelmezhető viszont bármilyen aktuális állapota egyáltalán nem! Van Gogh amúgy elmebeteg volt, súlyos problémákkal, ám örökérvényű képeket alkotott, melyek nem betegsége miatt voltak rosszak vagy jók, hanem pusztán azért, mert jók voltak és kész. A kép levált az alkotóról – és ez pont így történik a közéleti megnyilvánulással.
Először a depressziós és egyéb más pszichés problémákkal küszködő gyerekekről beszélt, mint amely nagyon nagy problémája a jelenkori magyar társadalomnak. Én ugyan ezt eddig nem hallottam, mint nagyon nagy problémát (sok mást igen), de ha így van nagyon jó, hogy Hodász atya felhívja erre a figyelmet. Ugyanakkor az a megnyilvánulás, mely először kiverte a biztosítékokat az volt, mikor a kérdést egy bizonyos kontextusba állította, mely egyrészről egy másik (és láthatóbb) problémát annullált, és mivel ennek van politikai dimenziója is – másrészről ezzel mindjárt be is lépett a politikai térbe (ITT).
Az inkriminált megjegyzés az volt, hogy
“Nézzétek, ne tudom, hogy valóban létezik-e meleglobbi, nem tudom, hogy valóban reális veszély-e.”
Köztudott, hogy a szivárványvallás kérdésben történt egy törvényhozási aktus és még népszavazás is lesz róla, ezért gondolom egyértelműnek, hogy ez belépés volt a politikai térbe – ráadásul egy bizonyos politikai oldalon. Úgy, hogy bár a kérdésnek van politikai dimenziója (mint nagyjából egyébként mindennek, még egy zsák krumplinak is), ám eredendően erkölcsi és társadalmi kérdés.
Hodász atya ezzel egy létező veszélyt kérdőjelezett meg miközben egy másik létező (bár más fajsúlyú) veszélyt állított a helyébe. Amennyire én tudom ez az OFF-olás, vagyis egy téma kikapcsolása egy másik témával. Tehát offolta a szivárványvallást, mint veszélyt és helyébe állította a fiatalok, gyerekek áldatlan lelkiállapotát. Nos, ez sokaknál kiverte a biztosítékot amúgy teljesen érthető módon és ezért sokan írtak a tárgyban vehemensen és mérsékelten egyaránt. De a kiváltó ok mégiscsak az volt, hogy Hodász atya csinált valamit, okot szolgáltatva reakciókra.
A kérdés az, hogy miért keveri össze a fiatalok depressziójának kérdését a meleglobbi veszélyével? A kettő elmegy egymás mellett, közöttük felállítani egy versenyt, hogy melyik a fontosabb – még egyszer – offolás és politizálás. Politizálás visszafele a törvény felé és előrefelé a népszavazás irányába.
A második eset az volt, mikor az Atya személyes problémáiról beszélt a nyilvánosság előtt. Ez áll véleménycikked fókuszában – nevezetesen, hogy erre milyen reakciók születtek. Azt mondod, hogy Hodász atya „azt hitte, hogy ma Magyarországon közéleti szereplőként, vezetőként fel lehet vállalni azt, hogy valaki válságban van, pszichológus segítségére szorul, és antidepresszánsokat szed.”
Én meg azt gondolom, hogy nem a keresztény Magyarországgal van a baj! Egyrészről azért nem, mert ez minden modern társadalomban így van, hogy erre születnek mindenféle reakciók – és ez nem a keresztény alapok miatt van így, hanem sokkal inkább a modern társadalmi közeg miatt. Másrészről azért nem mert olyan dolgot osztott meg., ami senkire se tartozik – ám innen már igen. Ezért természetes, hogy beszélnek róla.
Ezért ez egyáltalán nem biztos, hogy egy ilyen naiv hit volt, sőt, sokkal inkább egy áldozatkép megformálása – ami inkább tudatosságra utal. A „bántanak engem és tessék: már itt tartok…” – mondanivalóval.
Egyszerűen nem feltételezem Hodász atyáról, hogy (a) nem jutott eszébe, hogy nyilvános térben bármi megtörténhet, tehát adott esetben durva reakciók is (mert mégiscsak egy influencer), (b) az előző fiaskóval viszont valamit kezdeni kellett – és kétségtelen, hogy sokszor működött már az áldozatszerep, (c) ilyesmit az ember egyáltalán nem szokott csak úgy megosztani, mert senki másra nem tartozik – hacsak nem valami célja van vele. Én legalábbis így gondolom. Másodszor is volt kiváltó oka az ilyen-olyan reakcióknak, nevezetesen, hogy Hodász atya ismét csinált valamit.
A harmadik eset, mikor az Atya Márki-Zay Péter templomlátogatása után vele együtt fotózkodott – és ezzel ismét politikai térbe tévedt. Az, hogy MZP elmegy egy misére az egy dolog, de az, hogy együtt szelfizgetünk vele, az már a szimpátia színpadias kinyilvánítása, azaz nyílt politizálás – támogatás.
Ez aztán konkrétan is meg lett erősítve, mert utána még egy nyilatkozatot is tett, hogy ő lehet, hogy MZP-re szavazna. Az Atya a TELEXEN ezt mondta: “Nézd, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nekem Péter nem szimpatikus. Én őt támogatom jelenleg, most hogy kire fogok szavazni áprilisban, addig még sok víz lefolyik a Dunán…” – CIKK). De még ezt is megteheti.
Van, aki egyházi személyek politizálását skandalumnak tartja, más helyeken például az USA-ban teljesen természetes, hogy választási kérdésekben az egyházak is megnyilvánulnak. Az ott az angol liberalizmus amerikai változata, itt viszont a francia liberalizmus dukál, mely ezt egyáltalán nem engedi – és nálunk ez a reflex működik a köztudatban. Erről is lehetne vitát nyitni – talán meg is kéne tenni.
Viszont egyet azt nem lehet megtenni: azt mondani, hogy „nem politizálok” és aztán mégis megtenni. Ezt nem lehet és Hodász András állandóan ezt a csiki-csuki játékot játssza. Harmadszor is tehát – volt kiváltó ok: és ez megint Hodász atyától érkezik.
A negyedik eset (merthogy van negyedik is), mikor az Atyának egy nagy rejtélyesen áthallósat sikerült kijelentés-szerűen publikálnia és erre Szabados Ádám írt egy posztot Hodász Andrásnak keresztény szeretettel – címmel. Utána jött a kommentvihar a divinity facebook oldalán arról, amiben erőteljesen elmondtad a véleményedet miszerint, ha nem értjük, amit olvasunk kérdezzük meg azt, akit olvasunk, hogy mégis – hogy gondolta… Ádámmal értek egyet: ez irreális, minden alapot nélkülöző attitűd, amit másnak ajánlasz. Bocsánat, de a dolgok nem így működnek! Valaki mond és ír akármit, utána az kint van és kész! Azt lehet vizsgálni, értelmezni – érteni és félreérteni.
De azt mondani, hogy valaki kibök egy „rejtélyeset” és az lenne a profi hozzáállás, hogy meg kell kérdezni arról, hogy miért is mondta és mit. Miért, talán nem tud fogalmazni az illető? Ez nevetséges ötlet! Erre se idő, se energia nincs és nem is szükséges, mert a nyilvánosságba kerülve a megnyilvánulás számít egyedül – és ez ismert jelenség és ez normális is így. Ezért van felelőssége annak, ha valaki kitesz valamit.
Egyébiránt, ha Ádám félreértette, akkor András írhatott volna erről is nyugodtan valamit – de nem tette. Vajon miért nem? Azért nem, mert Ádám nem értette félre. Arany Jánost idehozni ugyan lehet, csak Hodász Andrástól nem hallottuk, hogy „gondóta a franc”. Megjegyzem ez is egy politikai jellegű megszólalás volt, amivel politikai beavatkozást sejtetett önnön személyével kapcsolatban.
ÉRTELEM ÉS ÉRZELEM
Ez az a szemszög az, amely csúsztat és egy gigantikus offolás lesz azután. Mert nem arról beszélünk, hogy mit mondott és az igaz-e, hogyan viselkedett és az helyes-e, hanem MORALIZÁLUNK arról ahogy különböző emberek reagálnak.
Itt jönnek meg az erős szavak újra: a keresztény dögkeselyűk András teteme felett, továbbá a keresztény Magyarország, a keresztény őrkutyák, az éretlen magyar társadalom.
Bocsánat, de mégis melyik érett társadalomra gondolsz, amikor a magyar társadalmat ekézed? A nyugatira, mely betiltja Dosztojevszkijt, Csajkovzkijt és nagyjából mindent ami orosz? Ez nem érett, inkább: túlérett!
Bocsánat, de te hova focizol? Nem politikailag, hanem a kereszténység tekintetében?
Ha pedig az ál-keresztyénséggel szemben focizol, akkor ne a “keresztény” jelzőt biggyezd oda!
Mert bizony a jelzős szerkezeteknél mindig ott van a „keresztény” és mindig módfelett negatív konnotációban.
Ez a fajta moralizálás azonban Hodász atyát nem érinti, mintha megnyilvánulásai felette lennének a kritika alá vonhatóság szféráján – de ugyan miért is? Miért kritizálhatatlan ő? Nem az, koránt sem, ám a kritika nálad ellenben a reagálókat illeti meg – akik hamis keresztények, vagy őrkutyák, dögkeselyű keresztények, vagy egyszerűen csak olyan keresztények, akik nem értik meg a pszichológushoz fordulás ügyét (ami ugyan egyébként se tartozik senkire).
Mondanom se kell, hogy így ezzel a sok jelzős szerkezettel a morális felelősséget ismét szétteríted úgy tűnik mindenkin, aki csak keresztény, nyilván azokra is, akik azt se tudják kicsoda Hodász András. Amúgy ez az áthallásos általánosítás egy jól működő liberális technika. Ezek után az olvasó azt fogja mondani, hát igen ilyen a kereszténység, ilyen a keresztény Magyarország és ilyen az összes keresztény.
Felfogod egyáltalán, hogy a nagy általánosító vehemenciáddal mennyi mindenkit sorolsz be egy keresztyénként elítélendő pozícióba?
Ha nem fogod fel – akkor az a baj, ha igen – akkor az. MORÁLISAN. Miközben az egész csak egy üres moralizálás, és megint – miközben arról kéne beszélni, hogy mit mondott Hodász!
Hodász kritizálhatatlan szent, miközben mindenki, aki így vagy úgy megszólal morálisan dögkeselyű, őrkutya keresztény csupán. Az ilyesmire szokás felcsattanni e kép: hogy mi van? És az, hogy olyan idézőjel nélküli idézetet használsz, amiben trágár kicsillagozott kifejezés áll? Ez vállalhatatlan.
Arról nem is beszélve, hogy ha valakivel valami bajod van, akkor azt a személyt nevezd meg, ne csak utalj rá a „keresztény mundérral”, miközben épp kereszténységét kérdőjelezed meg, mert épp erre a „mundérra” ragasztasz mindent, amit valaki elkövetett. De hogy ki és mit azt nem meséled el – Sapienti Sat módon? Hát persze, hogy ezt az írást az Index lelkesen leközölte.
Kiről- kikről beszélsz? Ahelyett, hogy nevesítenéd őket azt írod le, hogy “keresztény őrkutya”, meg a többi???
A fideszes és jobbikos csajok után egy magas váltással jön egy szentbeszéd, ami az irgalmas szamaritánusról szól? Hát én megvallom nem találkoztam a félholtra vert Hodász Andrással az út szélén… de nem is ismerem őt, gondolom sokan vannak így vele – keresztények. Az igei morál azokra vonatkoztatható, akik őt ismerik, azokra, akik nem – egyáltalán nem érvényes, vagyis így csak egy morális leszúrás általánosan mindenkinek, aki keresztény. Akár ismeri Hodászt, akár nem.
Külön gyöngyszeme az írásnak, mikor azt mondod, hogy akik csendre intik állapota végett Hodász atyát kérdőre is vonják, hogy kiment-e Päivi Räsänen mellett tüntetni. Ez utóbbi viszont nem a csendre intéssel van valójában párban, hanem azzal, hogy az Index melletti tüntetésen ott feszített Hodász atya, míg Päivi mellett viszont nem – nyilván az utóbbi azért lett negligálva, mert nincs is meleglobbi.
Ha valakiket kritizálni akarsz akkor kritizálsz de őket – de ne általánosítsd a keresztényekre!
Barátsággal, Miklós
