Most este Molnár Sándor barátom és kollégám írt, hogy elment. Nem ismertem, sosem láttam élőben őt, sosem találkoztam vele.
És mégis könyveiből megismerve lett valami személyes kapcsolatom vele. Furcsa. Ezért megdöbbentem, szomorúságot érzek, veszteség érzését…
Sok könyvet írt, sokan vitatták gondolatait, de még többeknek sokat jelentett finom intelligenciával végigvezetett teológiája. És nyilván azoknak, akik élő hitre juthattak általa még többet jelentett személye.
Legnagyobb hatású művét a Gyülekezet a központban című könyvet nagyon komoly alkotásnak tartom, amiből személyesen rengeteget tanultam. Azt vettem észre, hogy különböző súlyú könyvek vannak.
Egyrészről a súlyt a terjedelem adja. Másrészről a „szöveg-sűrűség”, vagyis, hogy mennyi információt közöl egy adott textus (lehet egy könyv híg, sűrű és természetesen lírai vagy elbeszélő). A harmadik dolog, hogy milyen a felépítése: egyszerű, bonyolult, világosságra törekvő, vagyis magát a mondanivalót érthető modell szerint fűzte-e össze a szerző. A negyedik dolog, hogy egy téma körül mekkora a prudencia, vagyis eléggé körültekintő módon járja-e körül az adott fókuszban álló kérdést. Az ötödik: olvasható-e, közérthető-e a nyelvezete, például annak ellenére, hogy teológus és teológiai terminusokat használ.
Mindezekben Tim Keller könyve nagyon komoly erényekkel rendelkezik, én ötöst adnék rá, ha osztályoznom kellene. Másképp fogalmazva: könyve 500 oldalon felüli, ám súlyában legalább 2-3000 oldal. Sokszor újra olvasok ma is egy-egy részt – főleg azt, amivel én foglalkozom – mert súlyos és sokrétű szöveg. Nekem legalábbis nem sikerült elsőre memorizálni. Ugyanakkor ezzel nem zártam/ zárom le a más általa felvetett témák körét, mert a többi is épp úgy érdekes és fontos. Egyáltalán nem túlzok, ha azt mondom, hogy alkotása monumentális!
Miért fontos amit mond? Például a villanóbombák miatt!
Ugyanis egy-egy témát úgy jelenít meg, hogy elmondja más teológusok álláspontját is, becsületesen, akár úgy is, hogy nem ért velük egyet. A régi teológusok munkájából is épp úgy merít, mint a közelmúlt idejéből. Nekünk, akik egy olyan teológián nevelkedtünk, hogy az elmúlt 100 évben szinte csak a német és svájci teológusok voltak megemlítve – egy valóságos kincsesbánya. Kiderült: létezik világ a német svájci határon kívül is. A témáknál újra és újra villanóbombákat robbant és ezek bevilágítják a teológia (és a társadalomtudományok) tájait a horizontig: ki mit mondott erről. Becsületes és komoly gondolkodónak tartom ezért.
Számosan kritizálták, például a relevancia központba állításáért, nem politizált, de érzékelhetően kissé balközépre állt. Habár én inkább tükörben vagyok vele (inkább konzervatív vagyok), de azt gondolom meg lehet és kell hallgatni. Nem mindenben értek egyet vele, de ez nem baj, megtanultam differenciáltan gondolkodni, olvasni (persze ennek is van határa). Aztán sok szempontból vannak könyvében „amerikanizmusok”, ezzel sem kell mind egyetérteni vagy vitába szállni, hiszen természetes hogy köztük és köztünk van kulturális különbség.
Teológiája gyakorlat-központú, ám egyáltalán nem lehet mondani, hogy egyébiránt a dogmatikával hadilábon állna vagy nem az evangélium állna középpontban – hogy stílusosak legyünk. Már az evangélium egyszerűségéről és egyszersmind dimenzionális mélységéről írt gondolatai is nagyon fontosak, miként az is, hogy a törvényeskedés és libertinizmus között úgy mutatja meg, mint valami harmadik, mindent felülíró üzenetet. Ugyanakkor a missziói terület a város teljes körű áttekintése is nagyon sokatmondó: bibliai hosszmetszetben, városias életmód, modern városok, városok jövője – lehetne a széles látókörű erényeket hosszan sorolni.
Munkája mögött sok küzdelem áll, gyakorlatban, elméletben, lélekben
és végül született egy érvényes és használható
koncepció.
Nem modellt akart adni, aminek segítségével sorozatgyártani lehet. Célja: gondolkodásmódot átadni, szempontokat adni és gondolkodtatni. Nem egy acélkemény öntőformát adott, hanem sokkal inkább készségeket. Miközben meg kell hagyni, hogy számos jó modellt alkotott. Például az egyház és kultúra viszonyát leíró modellekre alkotott modellje: az évszakok. Azt gondolom, hogy koncepciója hosszú ideig érvényes lesz.
Furcsa az emberi lélek! Sosem találkoztam vele, és mégis kapcsolatba kerültünk. Személyes ismerősömnek érzem (nyilván megfordítva ez nem így volt). Hogy élt, itt volt közöttünk, annak volt súlya.
Szomorúan búcsúzom Tőle és közben szeretettel gondolok Rá,
– s, ha itt a földön nem is találkozhattunk, de remélem majd az örök világban tán találkozhatok vele. Meg a többiekkel.
Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.
1Kor 13,12-13
