KARD és ROSTA #paradigmaváltás

“hogy megrostálja a népeket a pusztulás rostájával…” (Ézs 30,28)

VISSZATEKINTVE a mögöttünk eltelt 2020-as esztendőt a magam részéről többszörös jelentőséggel bíró esztendőnek tartom. Nem kifejezetten a Covid-19 járvány miatt. Járványok voltak ezelőtt is, és lesznek is még. Annál is inkább, mert Jézus Krisztus születésével az utolsó időkben élünk, és Ő maga beszélt arról, hogy visszajövetelét megelőzően az emberiség, a népek mintegy kozmikus szülőcsatornába kerülve, a vajúdó asszonyhoz hasonlóan, pulzáló módon élnek meg majd éhínségeket, döghalálokat, azaz járványokat és több más jelet, amelyek közül némelyek felerősödnek időről-időre, ahogy halad a világ Jézus visszajövetele felé. Ez a járvány egy a vajúdás fájdalmai közül, amelyekről – meglehetősen megdöbbentő módon – azt is megtudjuk Jézustól, hogy ezek csak a vajúdás kínjainak a kezdetét jelzik (Máté 24,8).

Továbbá paradigmaváltásban élünk. Paradigma: a kor tudományos világképe¹. Érintve némileg a teológiai tudomány vonatkozásait, a legpontosabb megfogalmazás így hangozhat: a hitnek és meggyőződésnek, értékeknek és technikáknak, módszereknek olyan komplex együtt állása, amelyet egy adott közösség magának vall. A római katolikus Hans Küng² magyarázati modellnek, míg Torrance tudás-keretnek magyarázza a paradigma kifejezést. Saját megfogalmazásomban: a paradigma egyszerűen azt az utat jelenti, amelyen az emberiség – koronként és korszakonként – a valóság megértését és megismerését keresi.

PARADIGMAVÁLTÁS: 

Oly korban él a ma embere, amelyben alapvető változáson megy át a tudatismeretünk. Vannak tudósok, mint Capra is, aki azt állítja, hogy ilyen gyökeres tudatismeret-változás csak minden 500 évben történik. Vitatható ez a tétel, hiszen a változások gyorsasága mára minden mértéket felülhaladt. Bütösi János vélekedik így ugyanerről a kérdésről, az előző évszázad, évezred legvégén: „a felvilágosodás kora lejárt, és az emberiség új utakon keresi a valóság megértését”³

A magam megfogalmazásában:

az emberiségnek a felvilágosodással, és azt követően később a nagy francia forradalommal folytatódó és a liberalizmussal fémjelzett korszaka LEJÁRT. Egyfajta vákuumban létezik leginkább a világ nyugati része, de maga a teljes világ is. A régi paradigma elveszett – az új – már most látszik, hogy meglehetősen antikrisztusi vonásokat kezd magára ölteni, noha körvonalazni sem lehet még.

Egy egyszerű poszt nem lehet tudományos értekezés, és nincs is szükség rá. Ha ehhez hozzátesszük azokat a negatív tendenciákat, amelyek a konzervatívnak mondott, örök értékeket vették célkeresztbe, eleget mondtunk. Hiszen az örök értékek olyan bibliai értékek, amelyekre el eddig a Nyugat teljes világának értékrendszere nyugodott. S ezen értékrendszer képviselője, őrzője a keresztyénség volt. Volt, mert 2020 egy választóvonalat jelent. A békeidők, amelyekben ár nélkül élhettük meg a hitünket, lejárni látszanak. Innentől minden megváltozni látszik.

El odáig, hogy árat kell fizetnünk lassan a hitünkért és az örök értékek képviseletéért, pláne harcos megőrzéséért!

Az ECCLESIA MILITANS

a harcoló egyház fogalma- fogalom volt- egyháztörténeti-teológiai fogalom. EDDIG – ma egyre inkább EZ lesz a valóság!

Ehhez mind egy személyes, de annál meghatározóbb megélésemet jelölöm itt meg, amit nem tennék, ha nem volna itt az ideje. De itt van. Két éve, 2019 nyarán, szabadságom idején, Cserépfalun látomást láttam. A látomásban két erős, csupasz férfikezet láttam könyékig, amelyek egy régi, fakeretes rostát tartottak, amelyben mag volt. Körkörös, egyenletes mozgással rázták a kezek a rostát, majd hirtelen feldobták a rosta tartalmát a levegőbe, megszeleltetve a tartalmát annak. S én utánanézve az égre, láttam, ahogy repül a magok sokasága, és a szél kifújja közülük a pelyvát. Majd visszahullottak a magvak a rostába, és a kezek újra lassú, körkörös mozgással rázni kezdték a rostát, majd újra feldobták a tartalmát, és a szél újra vitte a pelyvát, majd kitűnt, hogy látomást láttam. Megrázó volt, mert éberen voltam. Nem álom volt! Az udvar közepén állva láttam meg mindezt, 2019 nyarán.

Hol volt még akkor a mára egy éve tartó világjárvány? Akkor azt gondoltam: Isten megrostálja az életemet. A magamét. És úgy lett. S tart ez azóta is. Kis idő múlva a Lélek azt mutatta meg, hogy Isten megrostálja a gyülekezetet is. Jött a Covid, és úgy lett. Ezzel együtt az is egyértelmű, hogy református egyházunk, de a teljes nyugati keresztyénség is ott forog ebben a rostában! Vajon benne maradok-e? Vajon benne maradunk-e? Gyülekezetként, európai keresztyénségként? Hiszen meglehet, hogy az ézsaiási igében forgunk benne, mikor az Örökkévaló „megrostálja a népeket a pusztulás rostájával…” A fizikai pusztulást látjuk, a lelkit is.Ez a járvány a szó szoros értelmében közel hozta ezt mindannyiunkhoz. Bennünket – felelősségünk nyomán – az érint e tekintetben, hogy gyülekezetként fennmaradunk-e a rostában? Egyéni lelkekként, gyülekezetként, és magyar református keresztyénségként egyaránt? 

Mégis, mindezt reménységgel írom, mert a megtisztított, jó mag fennmarad a rostában. Ez a reménység felelősségre sarkall bennünket. Felelősségre, hogy legyünk az Isten országának teljes evangéliumát ismerő és képviselő közösség. A rosta, a tisztulás, az esetleges, részleges pusztulás a tisztulást szolgálja. Nem vagyok egyedül ezzel a látással. Ez a közösség a tisztulás útján van, még akár ennek a nehéz időnek a rostájában vergődve is! A tisztulás pedig nem pusztulás, ellenkezőleg!

¹ Idegen Szavak és Kifejezése Szótára p. 488-489. Budapest 2003. ² Bővebben lásd: Thomas KUHN The Structure of Scientific Revolution 1970 c. művében. ³ BÜTÖSI János: A missziológia mint teológiai tudomány Debrecen 1995. p. 56 (teológiai jegyzet)