Lukácsi Katalinnal, az ellenzéki koalíció vallásügyi kabinetjének a vezetőjével készített igen terjedelmes interjút a Hit Rádió. Magam is végig hallgattam, rengeteg mindenről szó esett, rengeteg minden elhangzott, amivel tudok azonosulni, s rengeteg minden, amivel nem értek egyet, de ezekről ebben az írásban nem lesz szó, terjedelmi okok miatt. Ami viszont nagyon szíven ütött, az az alábbi pár mondata a politikus asszonynak:
„Egy olyan társadalmat kell építeni, ami a szeretetre épül. Most ez akármennyire is rózsaszín ködnek tűnhet, de tényleg ez a keresztények hivatása, nekünk kovásznak kell lennünk abban, hogy érett, felnőtt, boldog, kiteljesedő emberek társadalmát építsük föl. Ez az Isten országa.”
Mi is a probléma ezzel a nyilatkozattal?
Az, hogy egy olyan közkeletű tévedést hordoz magában, amelyet már sokan elhittek, sokan megpróbáltak, s amelybe sokan bele is buktak. Ez pedig az Isten országának, a mennynek a földi megvalósítása. Ha végig hallgatjuk a teljes interjút, akkor kiderül, hogy Lukácsi Katalin úgy képzeli el ezt a történetet, hogy a társadalom egy folyamatos fejlődés (progresszió – a progresszív eszmék egyfajta ilyen konstans fejlődésben hisznek, melynek végén ott vár ránk az áhított utópia) folyamatában van, mely során el kell jöjjön az a szakasz, amikor mindent is legalizálunk (melegházasság, „nemváltoztató” műtétek, korlátlan abortusz, stb.), s ezen keresztül majd eljutunk oda, hogy azért nem kell tiltani, mert nem lesz, mit tiltani, mivel az ember eljut oda, hogy már annyira tökéletes világban él, hogy nem kell cselekedje a rosszat és mégis kiteljesítheti önmagát.
Azonban ez a progresszív narratíva, melynek a keresztény mázzal leöntött változatát adja elő nekünk az interjú során a politikus asszony, valójában végtelenül fals – és nemhogy nem egyezik meg a keresztény hivatással, de egyenesen szembe megy azzal. Miért?
Először is azért, mert figyelmen kívül hagyja az eredendő bűnt
„Nincsen igaz ember egy sem, nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem. Nyitott sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, kígyóméreg az ajkukon; szájuk átokkal és keserűséggel van tele. Lábuk gyors a vérontásra, romlás és nyomorúság jár a nyomukban, és a békesség útját nem ismerik: Isten félelmével nem törődnek. Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azt a törvény hatálya alatt élőknek mondja, hogy elnémuljon minden száj, és az egész világ vétkessé legyen Isten előtt.” (Róma 3, 10b-19)
Az Ige világosan beszél arról, hogy mindannyian Istentől távol születünk. Isten előtt az egész világ bűnös, és így minden egyes ember olyan állapotban van, hogy önmagától képtelen arra, hogy Istent keresse, képtelen arra, hogy meglássa és megcselekedje a jót – csak egy dologra alkalmas: hogy újra, meg újra bűnöket kövessen el.
Isten országa viszont csak egy olyan környezetben következhet be, ahol nincs eredendő bűn. A progresszió ezt az ellentmondást úgy oldja fel, hogy nem vesz tudomást erről, azt mondja, hogy nincs eredendő bűn, s alapvetően minden ember jó, így pedig oktatással, példamutatással, iránymutatással elérhető a tökéletes társadalom. Azonban ez egészen egyszerűen NEM IGAZ.
Aki tagadja az eredendő bűnt, az tagadja a valóságot. Aki azt hiszi, hogy a társadalom a tudás, meg az egyéni példamutatás által egyre magasabb morális szintre kerül, az téved. Az ember bűnös., ezért az Isten nélküli társadalom is az. Lehetetlen tehát elérni azt, hogy addig fejlődjünk, amíg el nem érjük a tökéletességet. Mert mi magunk nem vagyunk tökéletesek. S egy tökéletes társadalmat csak tökéletes emberek tudnak létrehozni.
De ilyen nincs (Jézus Krisztust kivéve, aki egyszerre tökéletes ember és tökéletes Isten). Az ember eredendően bűnös. Még ha meg is tér az Istenhez, s az Ő követőjévé is lesz, akkor is csak a „simul iustus et peccator” (egyszerre megigazult és bűnös) állapotot tudjuk elérni. Még akkor is bennünk marad a bűn, amíg itt élünk ezen a földön. S ami érdekes, hogy úgy tűnik, ezzel maga Lukácsi Katalin is tisztában van! Hiszen ő maga is megvallja az interjú során nem egyszer, hogy amit vall, azt nem mindig sikerül érvényesítenie is – épp úgy, ahogy Márki-Zay Péternek sem. Látja, hogy ők sem hibátlanok – és mégis azt hiszi, hogy az emberi tökéletesség ezen a földön elérhető. De nem. Nem az.
A földi mennyország létrehozásának legfőbb akadálya az, hogy az ember eredendően bűnös. S amikor az ember alapvető bűnös természetét megtagadva megpróbálunk létrehozni egy utópiát (ami valójában a földi mennyországot jelenti), akkor az nem fog sikerülni. Demokratikusan biztosan nem – de autoriter eszközökkel sem. Az összes progresszióhoz hasonló eszme eddig elbukott. A földi mennyország nem jött össze, ezért autokratikus eszközökkel és terrorral próbálták azt kikényszeríteni. Így viszont csak a földi poklot érték el, mely nem földi mennyországba torkollott, hanem teljes bukásba. Alapvető tragédia az, amikor azt látja az ember, hogy az elmúlt korok bűneit ismételjük újra és újra – és különösen az, amikor ennek a megismétlésnek a sikerességében egy történész hisz…
Másodszor, azért nem egyezik a kereszténységgel, mert nem számol a világ végével és az utolsó ítélettel
Az összes ilyen „földi mennyországot hozunk létre” eszme alapvető tévedése, hogy a természetfelettiben legfeljebb jelmondatok szintjén hisz. S nyilván, nem szándékom az, hogy Lukácsi Katalin személyes hitét kétségbe vonjam – ő maga tesz bizonyságot a megtéréséről a fenti interjúban, s nekem nincs jogom ezt kétségbe vonni. Amit viszont problémásnak látok, az nem más, mint az ideológia, ami mellé áll – meggyőződésem, hogy jószándékból, de tudatlanul és óvatlanul.
A progresszió, s a vele szoros összeköttetésben lévő kultúrmarxizmus egy materialista ideológia, ami VALLÁSPÓTLÉKKÉNT VISELKEDIK. Megvan az elképzelése arról, hogy mi a bűn és mi az erény, részletesen kidolgozott tantételei is vannak, s részletes eszkhatológiai látásmóddal is rendelkezik: vagyis van saját üdvtörténete. Ennek a vége az áhított utópia, melybe belefejlődik a társadalom, s ezzel vége is a mai értelemben vett történelemnek, hiszen onnantól ez a tökéletes társadalom fog létezni, míg a nap úgy 5 milliárd év múlva ki nem alszik, de addigra már az emberiség nagy tökéletessége úgyis meghódítja a galaxist és így ez a tökéletes társadalom lesz az örök üdvösség…
Ez valójában nem más, mint egy materialista valláspótlék. Ami épp a lényegről nem vesz tudomást – arról, hogy van az anyagon túl is lét. Arról, hogy van Isten, aki a történelem Ura, s hogy nem úgy fog véget érni a történelem, hogy tökéletesekké válunk, hanem úgy, hogy az Úr azt mondja, hogy „ennyi volt, vége, nincs tovább”.
Ez a vég pedig nem akkor fog eljönni, amikor elérjük a tökéletességet. Sőt! A Lukács 18,8b azt sejteti, hogy mire visszajön az Úr, már nem lesz hit sem. A Máté 24, 3-14-ben pedig az Úr arról beszél, hogy a vég előtt az emberekben meghidegül a szeretet (s nem felépül, hanem feledésbe vész a „szeretet társadalma”), az Úr gyermekeit üldözni fogják, a gyűlölet válik általánossá, háborúk és éhínségek lesznek, s bár az evangélium mindenhol szólni fog, mégsem a tökéletesség aranykora jön el, hanem a vég. A társadalom errefelé halad. Nem utópiába – hanem disztópiába.
Ez az a realitás, amit a progresszió nem fogad el; nem is fogadhat el, hiszen akkor fel kéne adja önmagát, megszűnne valláspótléknak lenni, értelmét vesztené. Azonban, egy kereszténynek nincs szüksége ilyen valláspótlékra – mert számára ott a Krisztus. Nincs szükségünk a földi paradicsom ígéretére (és meggyőződésem, hogy Lukácsi Katalinnak sincs) – mert számára ott az Ő ígérete.
Az az ígéret, hogy el fog jönni majd az Isten országa. De nem ezen a földön. Mert ez a föld és ez az univerzum meg fog semmisülni. „Új eget és új földet” teremt majd a mi Urunk, olyat, amelybe csak az Övéinek lesz bejárása, s melyben nem lesz többé eredendő bűn, sem semmi rossz. Ott majd megvalósul az Isten országa, s a tökéletes társadalom. De ezt nem ember és ideológia fogja megvalósítani, hanem maga az Úr, aki az Övéivel fog lakozni örökkön-örökké.
Nekünk, keresztényeknek az a küldetésünk, a hivatásunk, hogy EZT a Mennyországot építsük. Nem oktatással, nem tagadással, nem földi ideológiák és materialista vágyálmok kergetésével – hanem az Evangélium megalkuvás nélküli hirdetésével. Azzal az Igével, amely megtérésre hív minden embert, amely nem a bűnre, hanem a bűntől tesz szabaddá, s amin keresztül megérthetjük az igaz szeretetet – azt a szeretetet, ahogy az Úr Jézus Krisztus szeretett minket, Aki önmagát adta értünk, hogy mi Hozzá megtérve, a bűneinkből megszabadulva bemehessünk majdan az örökkévaló, tökéletes, újjáteremtett világba: ott vár ránk az Isten igazi országa!
