Mindenekelőtt fontosnak tartom a szóhasználat helyességének vizsgálatát. A közbeszédben Magyarországon és Európa más országaiban is migrációként emlegetik a jelenséget. Pedig nem migrációról (a tömegek oda-vissza áramlásáról) van szó, hanem immigrációról, ami magyarul bevándorlást jelent, hiszen akik bejönnek Európába (vagy az Amerikai Egyesült Államokba), azok nem akarnak visszamenni származási országukba, tehát mozgásuk egyirányú.
A bevándorlás, bevándoroltatás, az iszlám hódítás tekintetében Magyarország – sajnos – bőségesen rendelkezik tapasztalatokkal. Időrendi sorrendben a következőkre kell emlékeznünk:
A 16.század közepétől Magyarország középső része, Buda központtal, török uralom alá került és 150 évig így is maradt. Falvak, városok néptelenedtek el nagy számban. Ez nem a bevándorlásra, hanem az iszlám hódításra példa.
A 19. században, de még a 20.század elején is a Kárpátokon túli területekről először oláhnak, majd románnak nevezett tömegek áramlottak be Erdélybe, munkát keresve, jobb megélhetést remélve. A magyarok szívesen vették ezt a bevándorlást, mert olcsó munkaerőhöz jutottak ily módon. A bevándorolt oláh-román családok gyerekvállalási hajlandósága sokkal nagyobb volt a magyar lakosságénál, így viszonylag rövid idő alatt Erdély egyes régióiban az oláh-román népesség többségbe került. A bevándorlás és a demográfia együttes hatásának “eredménye” ismert. (Ugyanez a folyamat megy végbe manapság Európa nyugati-északi-déli felén, az “eredmény” is hasonló lesz).
A 20.század második felében a kommunista diktátor, Ceausescu, nagy ütemben törekedett megváltoztatni Erdélyben az etnikai arányokat a románok javára. Kezdte a zsidókkal, akik nagy számban vándoroltak ki az országból Izraelbe és más országokba. Folytatta a szászokkal, akiket meghatározott, változó mértékű fejpénz megfizetése ellenében eladott, kiengedett Nyugat-Németországba. (Ezen időszakban állami kiküldetésben Bukarestben dolgoztam, és a helyszínen követhettem nyomon Genscher akkori NSZK külügyminiszter gyakori látogatásait, tárgyalásait). A magyar népesség kisebbségbe szorítására más tervet hajtottak végre: tömegesen telepítettek (bevándoroltattak!) románokat a Kárpátokon túlról és a délkeleti , színtiszta román megyékből, elsősorban a magyar nagyvárosokba, de a falvakba is. A bevándoroltatottaknak nagy lakótelepeket építettek, ahol azoknak azonnal lakást biztosítottak. A munkalehetőséget pedig nagy ipari komplexumok építésével teremtették meg. Erőfeszítéseik eredményt hoztak, hiszen ily módon a korábbi magyar városokban (Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, stb.) a magyarság fokozatosan kisebbségbe került. Közben folyamatosan törekedtek a magyar nyelvhasználat, kultúra, nemzettudat korlátozására, visszaszorítására. (Úgy gondolom, hogy Ceausescunak és gonosz szellem Feleségének néhány évtized múlva szobrai lesznek szerte Romániában).
Nem magyarországi vonatkozású, de Európa felszámolása tekintetében fontos és intő esettanulmány, ami a szerbiai Koszovó tartományban történt. Az egykori Jugoszlávia ezen déli tartományában mindig is sok albán élt. Az albán közösség termékenységi rátája a szerbekénél sokkal magasabb volt, fajfenntartási ösztönük jól működött. Ez oda vezetett, hogy a 20.század végére a tartomány lakosságának 90%-a már albán volt. Az albán többség pedig le kívánt válni – önálló államként – Szerbiáról. Véres háborús évek után – a történéseket ismerjük – ez a törekvésük, hathatós NATO segítséggel, végül is sikerült: A tartományt Szerbia elvesztette, Koszovó önálló (muszlim) állam lett. (Szerintem egy-két évtizeden belül egyesülni fog Albániával).
Az itt bemutatott történelmi példák, nem is elsősorban a 150 éves török hódoltság Magyarországon, hanem az Erdélyben és Koszovóban történtek, jól szemléltetik mi vár Európára. Ma még úgy néz ki, hogy annak “csak” nyugati felére.
Az Európába, pontosabban annak nyugati felébe, történő bevándorlás nem 2015-ben kezdődött, hanem sokkal korábban, úgy 50 évvel ezelőtt. 2015-ig joggal nevezhetjük a jelenséget bevándorlásnak, hiszen az nem volt megszervezett mozgás. 2015-től viszont már nem helyes a bevándorlás szó használata, mert ettől az évtől kezdve az európaitól nagyon eltérő kultúrájú, civilizációjú, vallású tömegeket szervezetten (NGO-k, civil szervezetek, Frontex, embercsempészek, bizonyos pénzügyi körök szoros együttműködésében, az ENSZ és az Európai Unió háttértámogatásával) hozták/hozzák be Európába. Tehát 2015-től a bevándoroltatás szó használata a helyes.
Közbeszédben, de a politikát irányító európai elit szintjén is, a másik helytelenül használt szó a menekült minősítés. Ezt is 2015 óta használják a szervezetten Európába érkező embertársaink vonatkozásában. Pedig az ide érkező tömeg 97-98%-a nem menekült, hanem a jobb élet reményében, azonosító dokumentumok nélkül, törvénytelenül (“magyarul” illegálisan) bejövő gazdasági bevándoroltatott (immigráns). Ebben a 97-98%-ban a polgárháború elől elszaladó szír fiatal emberek is benne vannak. Ők nemcsak gazdasági bevándorlók, hanem katonaszökevények is, hiszen nekik az országuk függetlensége, területi egysége megőrzése érdekében hazájukban harcolni kellett volna.
Ebben a cikkben még egy szempontot szeretnék érinteni, amit az előzőkben már röviden érintettem. A bejövő tömegeket a nagypolitika szintjén folyamatosan menekültnek mondják.Ezzel szándékosan elferdítik a fogalmat. Mert ki a menekült? Akit üldöznek. Kiket üldöznek a fő küldő országokban, Pakisztánban, Bangladesben , Afganisztánban, Irakban, Szíriában, és egyes afrikai országokban? A keresztyéneket. Ők, ha Európába jönnek – nemigen jönnek, inkább menekülttáborokban, Szíria kurdok lakta részén, a török határ mentén, Libanonban, Jordániában várakoznak, a szülőföldre való visszatérésben reménykedve – akkor ők , a muszlim tömegekkel ellentétben –valóban menekültek. Olyan embertársaink, akikre én is azt mondom, fogadjuk be őket, mert ők nálunk, őshonos európaiaknál különb keresztyének, olyanok, akik hitük vállalásáért az életüket is kockára tették. Nekünk, európai keresztyéneknek, ilyenre nem kellett vállalkozni, és reménykedem, hogy – legalább a mi régiónkban – a jövőben sem kell majd.
A világhálóra 2019 május 4-én került fel az “Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek” című írás, amely arról szólt, hogy a szír-török határon, az Európai Unió finanszírozásában egy hosszú határvédő fal épült. Idézem a szöveget: “Érdekes az, hogy ezt a liberális média nem reklámozta, erről mindenki kussolt és kussol jelenleg is. Annak idején kígyót-békát kiabáltak Magyarországra, amikor kerítést épített a migránsok megfékezésére, ugyanakkor az Európai Unió pénzelt egy falat, nem a mienket, olyat, amiről senki nem akar beszélni. Ez nem Donald Trump fala – vagyis az a fal amit ő szeretne – az USA és Mexikó között, sem Orbán Viktor kerítése, amely megállítja a migránsok beözönlését – ez egy 764 km-es fal Törökország és Szíria között, és még egyszer mondom: nem más pénzelte, mint az Európai Unió. Törökország és Szíria között 822 km hosszú határ van. Szíriát 2011 óta bombázzák minden felöl, az EU államokat is beleértve. A fal a következő tartományokon fut keresztül: Sanlinrfa, Gaziamtep, Kilis, Hatay, Mardin, Sírnak és fizikai, elektromos és más fejlett technikával van ellátva. Maga a fal előre gyártott beton elemekből áll, személyzettel ellátott és személyzet nélküli őrtornyokkal. Ugyanakkor az EU és hű követői azt prédikálják hogy minden formájú fak és határvédelem rasszista. Bizony sokan meg lennének lepődve, ha tudnák, hogy ennek a falnak az építését az Európai Unió 28 tagállama finanszírozta.”
Az idézett írás is alátámasztja, hogy az Európai Unió vezetése milyen képmutató, milyen részrehajló és mennyire kettős mércével mérő testület. Nem kifogásolták a spanyolok 6 méter magas kerítésének építését, elhallgatták és a közös kasszából titokban finanszíroztak egy horribilis összegbe kerülő, csaknem 800 kilométeres betonfalat, ugyanakkor a magyar kormány a több mint egymilliárd euróba kerülő kerítés költségeinek a felét kérte csak az Európai Uniótól. A válasz a mai napig: Mi kerítés építését nem finanszírozzuk. Mondják ezt akkor, amikor a kerítésépítés reneszánszát éli. Jelenleg Lengyelország és a három balti állam foglalkozik konkrétan kerítés, fal építésével, és összesen 12 ország írta alá azt a beadványt, melyben a határvédelmi kerítések pénzügyi támogatását kérték az EU-tól. Kíváncsi vagyok ugyan, de nem optimista a választ illetően.
