Újra beindult az egyházi iskolák elleni lejárató-kapmány “függetlenobjektívéknál”. Most épp a Qubit jelentetett meg ennek kapcsán lejárató írást, mely konkrétan számos helyen tényszerűtlen (pl. mélyen hallgat azokról az egyházi iskolákról, melyek a leszakadó területeken kifejezetten az alsó rétegek gyermekeit zárkóztatja fel, minőségi oktatás segítségével és igen hatékonyan), azt állítja, hogy egy adott iskolában mindenki kötelezően a fenntartó felekezeti hittanóráira kell járjon, ami egész egyszerűen nem igaz (más felekezetűek ott is saját felekezetüknek hittanra mehetnek), és így tovább.
Sajnos, azt látom, hogy egyre több olyan nagyon egyoldalú és elfogult írás jelenik meg a “függetlenobjektív” médiában,
ami nem csak hamis képet fest az egyházi oktatási intézményekről, de ráadásul elköveti azt a súlyos hibát, hogy az egyházi iskoláknak, fenntartóknak esélyt sem ad a maguk megvédésére, hanem csakis az ellentábor képviselőit szólaltatja meg.
Arról meg hadd, ne kelljen litániákat írjak, hogy mennyire poén, amikor a Qubit cikkében
a TASZ képviselője a “világnézetileg semleges” oktatáshoz való jogot félti az egyházi iskolák miatt.
Hiszen, ha jobban megnézzük, ez egy nevetséges érvelés. Elvégre, nyilván, mindenki tudja, hogy az egyházi oktatás nem semleges világnézetileg. Ugyanakkor az is tény, hogy senkinek sem kötelező egyházi iskolába járni: ez egy alternatíva, melyet az állami oktatás helyett választani lehet (s igen, ott is van választási lehetőség, ahol mondjuk egy adott településen csak egyházi iskola van: a szülő dönthet úgy, hogy a gyermekét másik, nem egyházi iskolába íratja be egy közeli településen).
Akik pedig ezt választják, azok tudatosan választják a keresztyén világnézetet, bármi is erre az indokuk.
A világnézeti semlegesség pedig amúgy sem más, csak egy jó hangzó, de nemlétező kategória vagy elvárás! Elvégre, aki hozzám hasonlóan járt állami iskolába is, és / vagy esetleg tanít ilyen intézményben, az tökéletesen tisztában lehet azzal, hogy ott sincs olyan, hogy “világnézetileg semleges” oktatás. Maximum olyan, hogy a keresztény/jobb-konzervatív világnézet helyett az ateista/baloldali-progresszív világnézet dominál az oktatás során.
Persze, nyilván, mint tudjuk, a “világnézetileg semleges oktatás” alatt az azt féltők szinte minden esetben azt értik, amikor a baloldali-progresszív eszme domináns lesz az oktatásban. Az a tény pedig, hogy ma Magyarországon az oktatási intézmények jelentős része olyan egyházak kezében van, melyek szemben állnak ezekkel az eszmei áramlatokkal, számunkra jó hír lehet (ha élünk az ebből fakadó lehetőségeinkkel), de az ő terveikre egyértelmű veszélyt jelent. A támadás oka ez – s ezért válik a progresszív stratégia céljává az egyházi iskolarendszer lebontása.
Mert az állami oktatás irányításából és az irányvonalak meghatározásából ők legfeljebb addig vannak kizárva, amíg nem ők vannak kormányon (s még akkor sem mindig). De az egyházi iskolák belső működésébe akkor se fognak tudni beleszólni demokratikus (vagy demokratikusnak látszó) eszközökkel, ha ők lesznek a hatalom.
Minden fronton egyre jobban erősödik a kulturális háború,
és úgy tűnik az egyház sem maradhat ki belőle! Nem azért, mert feltétlenül háborúzni akar, sőt egyáltalán nem! Itt nem hatalmi vagy egyéb (pl. tényleges háborúról) van szó, hanem egy szellemi küzdelemről. Kérdés, hogy valaha is ki lehetett-e maradni ebből? A válasz az, hogy nem! A teológia nem véletlenül nevezte a földi egyházat “harcoló egyháznak” (ecclesia militans): mert szellemi-lelki háború mindig is volt, van és lesz, amíg fennáll a világ.
Kérdés, hogy mi a teendő?
A kulturális háború már jó ideje fennálló helyzetében
az egyházi iskolák egy keresztyén és konzervatív erődrendszerként kell, hogy funkcionáljanak,
melyek fiatalok tömegeit igyekeznek legjobb tudásuk szerint megóvni a progresszív agymosástól – s felnevelni annak az erkölcsi rendnek a szellemében, melynek a forrása nem más, mint maga az Isten, s az ő Kijelentése: a Szentírás. Miért konzervatív? Ebben nem feltétlenül a politikai dimenzió a lényeges, hanem sokkal inkább a világlátás: az, hogy fontosnak tartjuk a hitvalló őseink által őrzött örök érvényű, isteni eredetű igazságokhoz való ragaszkodást, s azoknak a továbbörökítését a jövő generációi számára is – s nem vagyunk hajlandóak ezeket az értékeket kidobni a “haladás” szépen csengő, de hamis jelszaváért cserébe.
Igenis, ideje kimondani: a keresztyénség által hordozott értékekhez a konzervativizmus közel áll, a progresszió pedig szemben. A keresztyénség sosem volt semleges, és a viszonyt nem mi, hanem a világlátások, ideológiák (és nyilván az azokon építkező politikum) által felvett pozíció határozza meg. Sokkal inkább ők a “változó” a képletben, nem az egyház.
Az egyházi iskolák sajátja, hogy évtizedek távlatából is úgy emlékeznek vissza az ott végzettek, hogy ott valamit kaptak: tartást, egész életre szóló mintákat, közösséget. Ez a tapasztalat az, ami miatt az emberek szívesen küldik gyerekeiket egyházi iskolákba. Hogy ez ma is így lenne (sajnos) arról viszont én magam se vagyok meggyőződve.
Sok iskolában ugyanis a táblacserén kívül érdemi változást nem hozott az, hogy egyházi intézménnyé vált – és ez nagyon nagy baj.
Mert ne legyenek illúzióink: a progresszió, ha egyszer az állami oktatást a keze közé kapja, gátlástalanul át fogja azt úgy alakítani, hogy a saját erődrendszerévé váljon, mely neki termel majd utánpótlást. Történelmi mértékű stratégiai hiba, ha ezt mi nem látjuk meg és a magunk intézményeiben a táblacserén kívül mindent meghagyunk világinak – ahelyett, hogy azokból való keresztény intézményeket csinálnánk: olyan helyeket, melyek valóban védőbástyái a normalitásnak, a 2000 éves keresztény erkölcsi rendnek, s annak a keresztény hitnek, mely naggyá tette Európát, s a nyugati világot!
