2025.05.04
A DŰNE egy elképesztő univerzum, új adaptációi pedig nagyon-nagyon erősre sikeredtek (Dűne 1, 2)! Nem is csoda: a rendező neve eleve fémjelezte a minőséget. Denis Villeneuve kivételes tehetség, ez már az Érkezés című filmjénél számomra világossá vált.
De ez a poszt most NEM a filmről szól, hanem egy filmkritikus nagyon izgalmas megjegyézéséről, mely az újszövetségi Kijelentés megértésében segít.
Ugyanis arról elmélkedett, hogy miért is ennyire nehéz megfilmesíteni Frank Herbert világát? (merthogy a régebbi könyvadaptációk eléggé kudarcosak lettek). A válasz pedig az, hogy nem 1 személy nézőpontjából néz mindent. Hogy megértsük e dolgot: például a Star Wars végig a Skywalker család szemszögéből meséli el történetét. Így az egész, habár több történetszálon fut, de egységes a szemszöget illetően. Tehát a képlet: több történetszál+ EGY nézőpont.
Ezzel szemben a Dűne ezen a ponton válik végtelenül bonyolulttá, ugyanis a szempont, akár egy légy mindig más karakterre száll és onnan nézve kezd mesélni. Mindenkinek van tehát egy sajátos élete, igazsága, látása -úgymond innen nézve így és így néz ki a sztori, de ha a légy tovább áll és másra száll onnan nézve máshogy néz ki a világ és az igazság. Kinek van igaza, ki a jó, ki a gonosz? A Harkonnenek vagy az Atraidesek vagy a Fremenek? Nem dönt, csak mesél, a döntést inkább ránk bízza, a történés meg megy a maga útján kissé végzetszerűen, függetlenül attól ki jó- és ki nem az- a lehetséges megítélések szerint. Azaz a képlet: több történetszál+ TÖBB nézőpont.
Ez pedig a film szempontjából nagyon nehézzé teszi a rendező dolgát. Hogy legyen hű a műhöz, hogy érvényesítse a más- és más nézőpontokat, úgy, hogy közben érthető is maradjon és ne essen szét az egész? Azt gondolom, hogy Villeneuve ezt megoldotta – a kritikai megnyilvánulások épp arra vonatkoztak, hogy kit-mit és hogyan hagyott ki vagy változtatott meg a regényhez képest. Erre Villeneuve egyszerűen rákényszerült, különben egy érthetetlen zagyvaságot hozott volna össze. És persze: ez az ő értelmezése. Képi világa, ahogy ő mesél- elképesztő, és ez együttesen (a szerintem legnagyobb tehetség filmzeneszerző) Hans Zimmer zenéjével – egyszerűen kolosszális!
Mit tanultam ebből a zseninális kritikusi megfigyelésből? Azt, AHOGY az újszövetségi kijelentés – de kiterjesztve: az egész Kijelentés fel lett építve – EZT! Sok szempont és sok történet- és mondanivaló-szál. A teológia épp az a nagy közös “platform”, mely értelmezni hivatott ezt a nagyon sok szálon futó “metanarratívát”, de egyben egységes elbeszélést- Isten és az ember történetéről, és jövőjéről. Múlt, jelen és jövő Őtőle: “Én vagyok, aki van, aki vala és az eljövendő, a Mindenható” (Jel 1,7-8). Időben ennél nagyobb kiterjedésű történet nem létezik – hiszen az idő előtti “időbe” Isten örökkévalóságáig vezet vissza, és az új ég és új föld jövőidejébe kalauzol – vagyis ismét az “örök idős” világba érkezünk meg a végén. Miközben mindezzel belép a jelenünkbe- beszél velünk.
Sokszor mondjuk, hogy mai világunk rendkívül összetett, s ez igaz. Hát még ha a dolgok lelki- szellemi hátterét is megnézzük- amit megjelenít a Kijelentés. Ha még a különböző történelmi- kulturális korokat is hozzávesszük még komplexebbé válik a kép. A lelki-szellemi áthálózza a földi történéseket -a láthatatlan világba is betekintést nyerünk, és a kérdésbe: mi-miért történik?
A Kijelentés nagy léptékben nem mindenről beszél, hanem azokról a dolgokról, melyek az üdvösség szempontjából szükségesek. Vannak dolgok, amik nincsenek felfogóképességünk horizontján – szemben azzal az önbizalommal, amit táplálunk értelmi képességeinkkel kapcsolatosan. Vannak, olyan dolgok, melyek indifferensek a kijelentés célja szempontjából. És vannak olyan dolgok is, amelyek egyszerűen nem tartoznak ránk, ergo Istennek vannak titkai: “a titkok Úréi, a mi Istenünké, a mienk pedig a kijelentés” (5Móz 29,29).
DE vegyünk konkrátabb példákat – mondjuk az emberről magáról, arról az emberről, akinek az élete Jézusé! Krisztus beszél rólunk úgy, mint akik a mennyei Atya gyermekei vagyunk. Pál apostol azt mondja: ha gyermekek, akkor örökösök is- Krisztussal együtt mindent öröklünk. Aztán úgy, mint akik habár örökösök, ám még kiskorúak, ezért most semmiben sem különbözünk a szolgáktól. Jézus szintén beszél rólunk, mint szolgáról, aki ha elvégzi a dolgát ne várjon köszönetet, mert csak a dolgát tette, és máshol: szolgákról, kiknek lámpással és felövezve kell várniuk urukat. De beszél rólunk úgy is, mint akik az Ő barátai vagyunk. Szóval: gyermek, örökös, szolga, barát – most akkor melyik?
Aztán, amikor Krisztus az Isten országáról beszél szintén nem egy szempntból nézi Isten uralmának valóságát. És nem egy vonalba rendezett (1,2,3) leírást ad, analitikus nyelvezetben. Hanem imaginárius (képi) nyelvezetet használ és körüljárja az országot, nagyon változatos szemszögeket véve föl. Nem mindent mond el róla, de minden lényegeset elmond, amire csak szükségünk van a hit szempontjából.
Gondolkodásunk logikája: A- B, A pedig nem egyenlő B-vel és megfordítva sem. Csakhogy a valóság összetettebb! De a kis légy (szempont, szemszög, nézőpont) száll egyik valóságtartományról a másikra és elmeséli – mit lát innen és onnan nézve, ilyen és olyan állapotokból. Miért van 4 evangélium, mikor üzenetként valójában csak 1 evangélium van? Lehet: épp ezért, amire most nézünk. A sok szempont csak a lineáris-analitikus fejet zavarja, de valójában nem összezavar, hanem kiteljesít, meggazdagít. Néha, ha egybenézzük a mondanivalókat még paradox ellentétek is lehetnek (és szintén néha: pusztán az idősíkok feloldják az ellentéteket – pl. a valóság most és az örök idők felől nézve).
Mit tanultam, mi a sok szempontúság jelentősége? Az, hogy innen értem, hogy sok-sok szempontváltás van, pl. ugyanúgy vagyok szolga és örökös. Én vagyok mindkettő. Amikor az egyikről beszél, akkor abban a keretezésben kell értenem mindent, amikor a másikról, akkor abban. Nem kell a kettőt egybepréselni. Nem kell a több szempont közötti ellentéteket feloldani – egyszerűen semmi szükség erre, ha megmaradok értelmileg abban, amiről épp szó van és azon belül gondolom végig az üzenetet. Ezek a szempontváltások olyanok, mint a vitorlázás esetén a takk váltás: át kell fordítani megértésünk vitorláit, hogy jó szelet fogjunk.
Milyen jó, hogy a Kijelentésből nem kell filmet csinálni … nagyon nehéz lenne. Vagy mégis, mert film az készül, és mi vagyunk a főszereplői a saját sztorinknak, Isten pedig a rendező.
