Mai közvélekedés szerint az a jó, ami új. Ez azonban nem így van! Már csak azért sem, mert ami ma új az holnap avítt lesz. Ez a modernizmus csapdája. Arra az új világra, amit a progresszív ideológia tolt Amerikában 4 évig az amerikaiak nemet mondtak. És nem kicsi nemet. Ezzel azt mondták: a régi Újvilág jobb volt és ebből az újból viszont most nem kérnek. Ez egy egy nagyon egyértelmű nem volt.
Úgy tűnik elegük lett a vadiúj VAD-Nyugatból!
Amerika, mint a legtöbb demokratikus berendezkedésű ország megosztott. Ha a “megosztó” rossz, akkor a demokrácia rossz – mert épp ezt következtetést sugallja ez a “tudatirányító” szó. Ám a demokrácia mindig is ilyen volt, hiszen (1) tudomásul veszi, hogy az emberek különböző módon gondolkodnak, (2) és azt is, hogy csoportokba tömörülnek (ez lehet kettő vagy több csoport), (3) és a többségnek adja az irányítás lehetőségét. Az igazi demokratikus hagyománynak eleganciát kölcsönöz, hogy a versenyben alulmaradt kisebbség-ellenzék elfogadja, még ha nem is kitörő örömmel a demokratikus döntést.
Melyek voltak az amerikai megosztottság törésvonalai, amelyekben a többség döntött a 2024-es választáson? 10 törésvonalat vázolok fel, amely vonalak mentén az “Old Timer Amerika” győzelmével zárult a választás:
1. narratívák vs. megélhetés
Akárhogy is, de az életminőséget korunkban leginkább a megélhetés – tehát a gazdaság kérdésében látják. Trump úgy veszítette el az előző kanyarban a választást, hogy a gazdaság jól ment. Azonban a Biden kormányzásról ez nem volt elmondható. Sok magyarázatot mondtak, ám amikor az emberek a bőrükön tapasztalják a sikertelenséget, akkor ez komoly hiátus, amit narratívákkal nem lehet ellensúlyozni. Sem a Merlin-féle ködfújás sem a terelés (pl. Trump egy fasiszta) nem segített felülírni a tapasztalatokat. Amerikában egyébként is a gazdasági kérdés a legfontosabb kérdés. A jobban élsz, mint 4 éve? – kérdésre az amerikai választó egyértelmű nemmel tudott csak válaszolni.
2. elit vs. átlagemberek
Hillary Clinton mondott még a Trump elleni választási csatában egy lenéző kijelentést, aminek aztán nagyon nagy böjtje lesz. Az emberek ugyanis nem szeretik, ha lenézik őket. Általában is igaz volt ez az establishmentre, és tegyük hozzá: konzervatív oldalon is épp úgy. Azt is láthatjuk az elmúlt 10 évben, hogy mindenhol megjelent az elitellenesség, ám ez egyáltalán nem volt véletlen. Az okot maguk az elitek szolgáltatták, az elitek árulása. Maga a Trump is ennek az elitellenességnek köszönhette első elnökségét. Az akkori republikánusok felől nézve Trump abszolút outsider volt – sokan nem is támogatták. Viszont tudott beszélni az átlagember nyelvén, az ő problémáikban gondolkodva akkor is és most is. Úgy tűnik, hogy azok akik sűrűn emlegetik a demokráciát nem nagyon értik azokat, akik a győzelemhez segíthetik őket. A demokraták Hillary őszinte, de politikai szempontból (és erkölcsileg is) félresikerült elszólásából nem igen tanultak.
3. városok vs. vidék
Közismert, hogy vidéki ember inkább konzervatív, a városi pedig inkább liberális. Távolabb a természettől, amelyhez hozzá kell alakulni, közelebb az épp ezt meghaladó lehetőségekhez úgy tűnik: az élet, a természet alakítható kedv szerint – és ez az utóbbi időben a liberálisok végtelen szabadsága – a technológia segedelmével. A város azonban nem mindig csodás – erre Detroit az autógyártás elsüllyedt rozsdavilága, de New York számos negyede is példa. Jellemző, hogy a városiak a haladásra a vidékiek pedig az értékek melletti maradásra szavaznak. Ez a fő képlet így volt most is, bár számos állam elesett (a demokraták felől nézve), mert a metropoliszokon kívüli világ meglódult és kállt magáért.
4. kisebbség vs. többség
A neoliberalizmus egyik elve a kisebbségek pozitív diszkriminációja. Szerintük azért van szükség erre, mert ők kicsik. Azonban nem minden kisebbséget illet meg ez: például a magyar nemzetiségi kisebbségeket – például a székelyeket nem – de az LMBTQ embereket igen. Ám az elvvel eleve baj van. Ugyanis nem lehet a kisebbségeket előtérbe helyezni a többséggel szemben, vagy kisebbségek (vélt vagy valós) értékeinek megfeleltetni a többséget. Hovatovább ezen értékeket rákényszeríteni a többségre. Főleg úgy nem, hogy a többség értékeit hatályon kívül helyezve, egészen addig, hogy toxikusak minősítsék. Mert pont ez történt és történik. A demokratikus berendezkedés a többség uralma, liberalizmus a kisebbség uralmát preferálja – elméletileg és tapasztalhatóan is. A demokrácia ezennel visszavágott: a többség döntött, nem a kisebbség és nem az ideológia. A valódi politika szükséges is, és egyben megkerülhetetlen – az eredmény szerint az ideológia vezérelt identitáspolitika helyett a valódi politikára szavaztak, mely őértük folyik.
5. identitáspolitika vs. politika
Az identitáspolitikai matek arra épül, hogy amely kisebbségeket támogatjuk, azok majd ránk fognak szavazni – gondolták a demokraták. Csakhogy a kisebbségek nem ezt gondolták, és ennek két oka van: (1) ez narratív és jogi támogatás volt, ám valós, érezhető támogatás sem a Biden adminisztráció részéről, sem még Obama részéről nem volt. (2) Másrészről Trump nem az identitás oldaláról közelített az átlagember gondjaihoz, hanem a gazdaság, megélhetés szempontjából. Ezért rengeteg fekete és latino is Trumpra szavazott. Vagyis: az identitáspolitika helyett a politikára. Arra a politikára, melynek fő feladata nem a pártpolitizálás, hanem az ország és polgárai jóléte. Az identitáspolitika nem ezt tűzi ki célul, és az emberek elmondták a véleményüket. Vagyis mindig bukáshoz vezet, ha a lovat a szekér mögé kötjük.
6. stróman elnökség vs. valódi
Őszintén megdöbbentő volt Biden elnöksége, hiszen egy olyan idős ember gyakorolta a közjogi legfelsőbb hatalmat, aki sokszor azt se tudta hol van, mit mond. A demencia betegségéről nem tehet, ám arról igen, hogy miért vállalta az elnökséget, ha nincs a megfelelő képességek birtokában? Tehát van Joe Bidennel kapcsolatosan erkölcsi kérdés. Az volt a kérdés 4 éven át, hogy : ki kormányozza az Egyesült Államokat valójában? A válasz persze az, hogy a demokrata establishment a háttérből. Ám ez megengedhetetlen! Kamala Harris-nek ilyen problémája nem volt, ám készségek és ismeretek tekintetében egyszerűen nem áll a helyzet magaslatán. Ergo: most akkor újra a háttérből fognak “valakik” kormányozni? – gondolhatta az amerikai választópolgár. Szerintem gondolta is. Trump esetében viszont egy hús-vér emberről van szó, és nem egy láthatatlan kormányzó erőről – és ez azért nem mindegy. Itt is a szavazatok többsége a valódi felé hajlott.
7. woke vs. normalitás
A Woke mozgalom, mely ma főáramú haladó mozgalom elég összetett. Ám az átlag amerikai egyáltalán nem érdekelt abban, hogy minden múltat a saját múltját eltörölje ez a dili. Mi több: veszélyesnek érezték. Veszélyesnek az életére, a gyerekeire, a közös múltra nézve. A Woke mozgalmárokra, ideológiájukra tettek fogadást a demokraták és ezt végig is vitték. Rossz lóra tettek, mert egyszerűen azt hitték, hogy a társadalmi tudatváltozás olyan szinten áll, hogy bármit keresztül lehet vinni rajtuk. Amúgy én is azt gondoltam, hogy oly szinten immunizáltak a tömegek, hogy mindent le lehet nyomni a torkukon – ez végül nem így lett. Mikor elmondhatták a véleményüket elmondták, és többség számára ez a rövid szó is benne volt: normalitás.
8. idealizmus vs. realizmus
Széchenyi István mondta: “Vegyük a dolgokat amint vannak és nem amint lenniük kellene.” Ebben Széchenyi zseniálisan fogalmazza meg egy rövid mondatban a realizmus és idealizmus, a konzervativizmus és liberalizmus közti különbséget. A demokraták az új liberálisok: a progresszívek, a republikánusok a klasszikus liberálisok, de mindketten liberálisok – állapítja meg Patrick J. Deneen politika professzor (Notre Dame egyetem). Ugyanakkor a progresszió túl messzire ment és ennek fényében még a régi liberalizmus is csodás. A realitást sosem tanácsos figyelmen kívül hagyni, mert olyan, mint a gravitáció. Lehet rugózni ellene, hagyja is, de aztán végül visszaránt a talajra. A mindennapi ember pedig mégiscsak a földön él.
9. álomgyár vs. való élet
Hollywood elképesztően nagy befolyásolási potenciállal rendelklezik – mert egy kultúraformáló fellegvár. A “soft power” képes a képzelet megragadásával úgy elmesélni történeteket, hogy azzal egyszersmind üzeneteket vigyen át a társadalmi tudatba, a fejekbe és az érzelemvilágba. Nem csak Amerikában hat, hanem mindenhol – és hát valljuk meg: leginkább amerikai, azaz hollywoodi filmeket nézünk. A zenei élet, a celebvilág szintén a kulturális befolyás társadalmi tőkéjével rendelkezik. Szinte egybehangzó prédikációvá lett a film- és celebvilág véleménye. Ám nem ezt az álomgyár által legyártott álomvilágot élték át a mindennapokban az emberek. A többség nem tudja és nem is akarja magát az új kultúrának alávetni. A varázslat ezen a ponton megtört – mint a Disney esetében, mikor milliók mondták fel az előfizetést az LMBTQ propaganda miatt. A valóság ezúttal erősebb volt a valóságátalakítókkal álmodókkal és álmaikkal szemben.
10. új kultúra vs. régi nyugati kultúra
Összességében nem csak politikai küzdelmet láthattunk itt az elmúlt pár napban, hanem kulturális háborút. A régi nyugati kultúra felkelt az új Woke kultúrával szemben és letaszította trónjáról. A politika nem önálló entitás – ez derült ki. Ami a politikában megjelenik az a kultúrában mindig előbb jelenik meg pro és kontra. A kultúrát pedig végső soron befolyásolják az ideológiák, a látens vallások (a humanista szekularizmus vallása – összefoglaló névvel – még ha ez nem is szervezet, intézményes vallás) és maguk a vallások. A kulturális folyamatok legmélyebb rétegeiben pedig még mindig ugyanaz a kérdéskör áll: mit gondolunk az emberről és mit gondolunk Istenről? (Békés Márton). Azaz, az antropológiai és teológiai kérdések a gyökérkérdések. A többség most úgy gondolta a régi válaszok a jó válaszok és ennek az alapnak adják szavazatukat. Azonban ne gondoljuk, hogy az új kultúra hívei feladták volna, korántsem.
visszafelé van az előre?
Igen! Ez lehetséges, nagyon is. A reneszánsz erről szólt. A reformáció erről szólt. A haladók nyilván ezt súlyos visszalépésnek érzékelik, holott nem az. Ahogy Békés Márton mondja: A legnagyobb forradalom helyreállítani az eredetet. Nyilván Trump nem az érett középkorba akarja visszavezetni Amerikát, főleg a SpaceX-es Elon Muskkal az oldalán. De valószínűleg az agresszív progresszió előtti időbe igen és az amerikai az első pozíciójába – mondjuk a Woke helyett. Minden zsákutcával az a gond, hogy vissza kell sétálni addig a pontig, ahol belesétáltunk.
ha én amerikai keresztyén lennék…
Obama kivitte a karácsonyfát a Fehér házból píszí – nehogy megbántson valakit, Trump visszahozta. Binden viszont húsvétkor a Fehér Házban LMBTQ partit tart? Hogy? Nos, ez kettős kép: (1) társadalmi ikonromboló kép, ugyanis a húsvét a keresztyének és a keresztyén kultúra ünnepe is; a Biden adminisztráció részéről ez a szivárványvallás ünnepévé lett a Fehér Házban. Megtenni ezt azt jelenti, hogy a főhatalom a keresztyénekkel szembeni ellenséges hit és életgyakorlatot ünnepeli nem máskor, mint egy keresztyén ünnep időpontjában. Ez imposztor történet, szinte a párizsi “olimpiai csúcs” előszele; (2) kép, ami pontosan mutatja, hogy a keresztyénséghez képest kik a demokraták most (nem mindig volt ez így). Nem barátok, nem politikai ízlés kérdése, hanem ennél nagyobb kérdés immár. Ám végül ez radikalizmus a progresszív demokraták számára “a fagyi visszanyal” esetévé vált.
Továbbá vannak még keresztyénként engem érintő viselt dolgai a demokratáknak: pl. a nemváltó kezelések, műtétek a szülők döntésből való kizárásával. Drag Queen-ek az óvodákban, iskolákban. A gyűlöletbeszéd, mint jogi fegyver alkalmazása keresztyénekkel szemben, akik élve a vallás- és szólásszabadsággal elmondják – hogy látnak erkölcsi kérdéseket hitük szerint egy olyan világban, ahol mindenki elmondhatja, amit csak gondol. Identitáspolitika fegyvere, mely a keresztyén identitást és nemzeti identitást semmibe veszi, kigúnyolja, közröhej tárgyává teszi. Ha én amerikai keresztyén lennék…
Ha én amerikai keresztyén lennék pusztán ennyi bőven elég lenne, hogy proteszt szavazatot adjak le. Ám Trump nem csak “valamivel jobb, mint a legrosszabb” szcenárió, mert kifejezetten megígérte, hogy az általam nem csak magamnak, hanem mindenki másnak jótékony értékeket védeni fogja. Legalább két okom van tehát, ha amerikai keresztyén vagyok, hogy a szavazáson a konzervatívok mellett döntsek: egy negatív okom és egy pozitív okom. Úgy tűnik ezt az amerikai keresztyének többsége is épp így gondolta.
a többség az elitek árulását nem tűrte tovább; sem a demokrata, sem a régebbi republikánus elitét, sem a hollywoodi- celeb elitét; kíváncsian várom mi következik.
