“Rasszizmus alatt azt értem, amikor valaki magát biológiai-vérségi-genetikai alapon értékesebbnek, ezáltal pedig erkölcsileg is magasabb rendűnek tartja azon embertársainál, akik más csoport, közösség, nemzet, etnikum, vagy faj tagjai. Egy egyszerűbb definíció szerint: a rasszizmus nem más, mint faji alapon történő hátrányos megkülönböztetés, vagy az ember külseje, faji hovatartozása alapján felállított hierarchia.
E meghatározásokban érdemes volna a „fajt” mindig idézőjelbe tenni, ugyanis az antropológusok és biológusok túlnyomó többsége ma már konszenzusosan úgy vélekedik, hogy az emberek közötti különbségek kulturális, és nem faji jellegűek. Egyesek szerint teljesen el kellene hagyni a „faj” szót, mivel egyszerűen értelmezhetetlen. Azért fogadják el mégis sokan, mert az eltérő embercsoportokat könnyebb így kategorizálni.[1] Ugyanakkor – hangsúlyozzuk –, a tudományos konszenzus által felvonultatott tények szerint a közöttünk lévő különbségek kulturális okokra, és nem faji természetű eltérésekre vezethetők vissza.
Charles Darwin előtt a „faj” nagyrészt politikai és földrajzi sajátosságokat jelölő fogalom volt. Olyan, biológiailag szoros rokonságban álló népeket is külön fajnak tekintettek, mint az angolok és az írek. Azaz a „faj” kifejezés külön etnikumokat jelölt. Darwin tézise az egész világot áthatotta, és az evolúcióelmélet újraértelmezte a faj fogalmát. Manapság a legtöbben akkor használják, amikor a fajok közötti szintkülönbségeket akarják kifejezni, lásd „alacsonyabb rendű fajok” és „magasabb rendű fajok”. (Olyan korábbi klasszikus fundamentalisták, mint például William Jennings Bryan, azért harcoltak olyan vehemensen a darwini evolúcióelmélet ellen, mert úgy vélték, hogy az rasszizmushoz, kirekesztéshez, népek közötti konfliktushoz vezet, és ezt igazolva is látták a Németországban kibontakozó fajelméletben.) Egyesek szerint Darwin evolúciós elmélete eredendően rasszista filozófia volt, hiszen azt tanította, hogy az emberek különböző csoportjai vagy fajtái eltérő sebességgel fejlődtek, így egyes csoportok jobban hasonlítanak majomszerű őseikre, mint mások. Stephen Jay Gould (1942-2002), vezető evolucionista azt állította: „A rasszizmus melletti biológiai érvek 1859 előtt is gyakoriak voltak, de az evolúciós elmélet elfogadását követően nagyságrendekkel megszaporodtak”.[2]
Ugyan sokan felcserélve használják a „faj” és a „nép/népség” kifejezéseket, de muszáj tekintetbe venni, hogy ez a szó egyszerűen nem azt jelenti, amit egykor jelentett. A „faj” használata a különféle embercsoportok tekintetében elavult és helytelen. Azt sugallja, hogy bizonyos etnikai csoportok jobbak, vagyis magasabbrendűek lehetnek más csoportoknál.
Más bőrszínű személyek tehát nem azonosíthatók külön fajként. Legfeljebb az emberiség sokszínűségéről beszélhetünk, de az emberiségen belüli eltérő fajokról nem. Különféle hagyományok és kultúrák, különböző nemzetiségek léteznek – ezek a szavak az emberek sokféleségét hivatottak leírni, de nem eltérő és egymástól különböző emberi fajokat.
Vitathatatlan tény, hogy a világon minden emberi lényt a homo sapiens kategóriába sorolunk (és ezen belül a homo sapiens sapiens alfajba). A tudósok ma már egyetértenek abban, hogy az embereknek valójában csak egyetlen biológiai faja létezik. Ennek tükrében a kérdés az, hogy beszélhetünk-e egyáltalán még „fajról”? A biológiában és a társadalomtudományokban egyértelmű a konszenzus: a faj társadalmi konstrukció, nem pedig biológiai jellemző. Ma már inkább a „származás/leszármazás” kifejezést használják az emberi sokféleség leírására. A „származás” azt a tényt tükrözi, hogy az emberek közötti sokféleség valójában őseink, felmenőink földrajzi eredetére vezethető vissza. Ha elegendő információ áll rendelkezésre egy személy DNS-éről, a tudósok vissza tudják követni az ősök származási vonalát. Ez a kifejezés a „fajjal” ellentétben arra összpontosít, hogy megértsük, hogyan bontakozott ki egy adott személy „történelme” a felmenőit tekintve, nem pedig arra, hogy valaki miért illik bele az egyik kategóriába, és miért nem egy másikba. Klinikai környezetben például a tudósok úgy fogalmaznának, hogy az olyan betegségek, mint a sarlósejtes vérszegénység és a cisztás fibrózis inkább a „szubszaharai afrikai”, illetve az „észak-európai” származásúakra jellemzőek, mint a „fekete” vagy „fehér” rasszokra, vagy fajokra.[3]
Mindezek alapján nem meglepő, hogy például a Journal of Counseling & Development című folyóirat egy 1998-ban megjelent cikkében egyes kutatók amellett érveltek, hogy a „faj” alapvetően értelmetlen fogalom, ezért le kellene mondani a használatáról.[4] A faj népszerű besorolása (ahogy rendszerint az „utca embere” használja e fogalmat) elsősorban a bőrszínen alapszik, illetve egyéb külsődleges jellemzőkön, mint például a magasság, a szemszín és a hajszín. Bár ezek a fizikai különbségek kívülről drámainak tűnhetnek, a genomnak csak egy parányi része határozza meg őket: becslések szerint DNS-ünk (minden ember DNS-e) 99,9% megegyezik. A fennmaradó apró különbségek pedig a környezet és a külső tényezők eltéréseit tükrözik, és nem azt, hogy biológiai értelemben fejlettebbek egyes csoportok másoknál. Fontos, hogy a bőrszín változása egymástól függetlenül történt, és nem befolyásolt más tulajdonságokat, például a mentális képességeket és a viselkedést. Valójában a tudomány még nem talált bizonyítékot arra, hogy az intelligencia tekintetében genetikai különbségek lennének a populációk között. A különböző populációk között kétségtelenül vannak apró különbségek, de ezek minimálisak és inkább csak a megjelenésünket érintik. A közös vonások sokkal jelentősebbek.[5]
Aki tehát mindennek tükrében továbbra is rasszista megkülönböztetéseket tesz, azt csak külsőségek alapján teszi, nem pedig szilárd tudományos tények, vagy világos bibliai érvelés alapján.
Megjegyzendő, hogy a Biblia nem használja a „faj” szót emberekre vonatkoztatva, viszont úgy beszél az emberekről – kivétel nélkül minden emberről –, mint akik „egy vérből” teremtettek (ApCsel 17,26; RÚF). Ebből két dolog következik: az egyik az, hogy „teremtve” vagyunk, mégpedig Isten képére lettünk megteremtve. A rasszizmus tehát részben arra vezethető vissza, hogy nem vagyunk tisztában annak a bibliai kijelentésnek a jelentőségével és következményeivel, miszerint Isten minden emberi lényt saját képmására és hasonlatosságára teremtett meg. Másrészt lényeges az is – és ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, az ugyanúgy rasszizmushoz vezethet –, hogy „egy vérből valók” vagyunk. Ez egyszersmind azt jelenti, hogy azon túl, hogy Isten képmását hordozzuk magunkon, mindannyian rokonok, sőt, vérrokonok vagyunk, hiszen végső soron egy családból származunk. Mindannyian az első férfi és az első nő biológiai leszármazottjai vagyunk. Ezért mondja Pál, hogy „mindannyian vétkeztek, és híjával vannak Isten dicsőségének” (Róm 3,23; RÚF), hiszen minden egyes emberi lény Ádám leszármazottja. Jézus Krisztus is Ádám leszármazottjává vált, amikor „szolgai formát vett fel, és emberekhez hasonlóvá vált” (értsd, emberként öltött testet; Fil 2,6-8; RÚF) és meghalt, áldozatként adva önmagát a bűneinkért. Őt nevezik „utolsó Ádámnak” (1Kor 15,45), de minden ember Ádám leszármazottja. Ezért, túl azon, hogy ez a rasszizmus alól kihúzza a sámlit, minden embernek el kell fogadnia, hogy bűnös és megváltásra szorul. Mindenkinek – származástól, etnikai hovatartozástól és kulturális meghatározottságától függetlenül, az élet minden területén, – Isten igéjének abszolút mércéjéhez kell mérnie a gondolkodását és viselkedését, mindenkinek meg kell térnie, elfogadva az üdvösség ingyenes ajándékát.
Származásra, etnikumra vagy bőrszínre való tekintet nélkül tulajdonképpen úgy kell kezelnünk minden egyes embertársunkat, mint hozzátartozónkat. Erre érdemes akkor is emlékeztetnünk magunkat, amikor olyan emberrel találkozunk, akit nem kedvelünk, vagy amikor olyanokkal – akár embercsoportokkal – kerülünk szembe, akiknek a tevékenysége, értékei, politikai meggyőződése, vallása kifejezetten ellenszenves számunkra. Mivel egy vérből valók vagyunk, a Teremtő Isten előtt az értékünk is egyenlő. Mindannyian Isten képmásai vagyunk. Emberi oldalról nézve Ádám bármelyik leszármazottja üdvösségre juthat, mivel közös, vér szerinti rokonunk, a Názáreti Jézus több mint 2000 évvel ezelőtt meghalt és feltámadt. Ezért kell hirdetnünk az evangéliumot minden népnek és nemzetnek.
Amikor olyan személyek, közösségek meghatározására kerül sor, amelyek kulturális, földrajzi és politikai tekintetben különböznek másoktól, a misszionáriusok (és mások is) hagyományosan a „népcsoport” kifejezést használják. A népcsoport fogalma nagyjából a következőképp határozható meg: emberek olyan csoportjai, amelyek nyelvüket, kultúrájukat, földrajzi elhelyezkedésüket és vallásukat illetően elkülönülnek egymástól. A Biblia az „etnosz” görög szót használja az emberiség e viszonylag elszigetelt csoportjainak a leírására. Krisztus a missziói parancsban ezt mondja: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet...”. (Mt 28,19). Attól függően, hogy konkrétan milyen meghatározással élünk, becslések szerint 9000-24000 közé tehető a népcsoportok száma[6], ha az etnikai, kulturális és nyelvi jellemzőket is tekintetbe vesszük. Ha kizárólag az etnikai különbségeket vesszük alapul, akkor jelenleg 190 ország 650 etnikai csoportjáról beszélhetünk.[7]
A Biblia szerint ezen eltérő külső jellegzetességeket felmutató etnikumok eredete Bábelhez vezethető vissza. A közös ősszülőktől, azaz az egy vérből származó emberiség a bábeli toronyépítés során szétszóródott, és ez – részben a világ különféle területeinek, térségeinek sajátos és egyedi mikroklímáinak köszönhetően, – később különféle népek, népcsoportok kialakulásához vezetett (ázsiaiak, kaukázusiak stb.). Konzervatív evangéliumi keresztyénként továbbra is abban hiszünk, hogy a Teremtés könyve 11. fejezetében leírt történet szolgáltatja a történelmi alapját különféle népcsoportok kialakulásának.
Ezek alapján kijelenthetjük, érdemes lenne teljesen kitörölni ezt a terminust, „a fajt” a szótárunkból, helyette beszéljünk mindig népcsoportokról, különféle kultúrákról, és arról, hogy Krisztus parancsának engedelmeskedve hogyan lehet őket elérni az evangélium üzenetével. Micsoda változást hozna a világban, ha mindenki megértené és elfogadná ezt a bibliai elvet, és Pállal együtt hirdetnénk: „Nincs különbség zsidók és görögök között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják őt…”. (Róm 10,12; RÚF).”
