„Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat.” (Kor 9,6)
A közvélemény jelentős része úgy gondolja, hogy a különböző egyházak az állam, a mindenkori kormány pénzbeli támogatásából működnek. Ez nem így van. A hívek adakozásai jelentik egy-egy egyházközség anyagi alapjának döntő részét. Azért használom a döntő szót, mert a nagyobb templom és egyéb egyházi épületek felújítása az állami költségvetés igénybevétele nélkül – általában – nem lehetséges. A már ötödik ciklusát töltő jelenlegi kormány mindig nyitott és kész volt az ilyen nagy építési, felújítási munkákat jelentős összegekkel támogatni. Ennek ékes bizonyítéka, hogy az elmúlt 12-13 évben, a Kárpát medencében több, mint 3000 templomot és más egyházi épületet újítottak fel, valamint közel 200 új templom is épült.
Ez a társadalom lelki életének ápolása, megújítása és a lelki egészségének megőrzése, valamint a magyar nemzet megmaradása szempontjából óriási jelentőségű. Szembetűnő, hogy míg nálunk templomok épülnek, újulnak meg, addig a fejlettnek mondott Nyugat-Európában nagy számban zárják be, alakítják át mecsetekké, bontják le a keresztyén templomokat.
Visszatérve az adakozás témakörére, most az adakozás bibliai alapjaival foglalkoznék, először azzal, hogy mi kell jellemezze az adakozót:
Szeretettből adjon! „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött fiát adta… (Jn 3,16). Isten nekünk, értünk a legnagyobbat, a Fiát adta az irántunk érzett szeretetéből. Adományunknak akkor van a legnagyobb értéke, ha szeretettből adjuk.
Örömmel adjuk! „A jókedvű adakozót szereti az Isten.” (2Kor 9,6). Ez nem azt jelenti, hogy mosolygok mindig, amikor pénzt teszek a perselybe, vagy máshol adakozom. Ez az ige arról szól, hogy helyén kezelem magam, anyagi javaimat – akár sok, akár kevés – és hálából adok vissza egy keveset az Úrnak abból, amit Tőle kaptam.
Az adakozó tudja azt, hogy a feleslegéből ad. Mi nem úgy adakozunk, mint a bibliai szegény özvegy asszony, aki két fillért dobott a perselybe. Jézus mondja erről tanítványainak, meg nekünk is: „Mert azok mindnyájan az ő fölöslegükből vetének, ez pedig az ő szegénységéből, amije csak volt, mind veté, az ő egész vagyonát.” (Mk 12,44). Mi mindannyian tényleg a feleslegünkből adunk.
Az adakozó tudja azt, hogy mindent Istentől kapott. Ki többet, ki kevesebbet, de a lényeg, hogy mindent Tőle. Amikor adakozunk akár a gyülekezetben, akár máshol, ebből adunk vissza egy keveset.
Az adakozó tudja azt, hogy az adakozás minőségét nem a kiadott pénz, hanem a megtartott pénz mennyisége határozza meg. Ezt az elvet különösen a jobb módban élőknek nehéz elfogadni. Az Ószövetségben Isten megkövetelte népétől a tizedet.Ma is van olyan keresztyén közösség – Magyarországon is –, amely azt várja el híveitől, hogy havi nettó jövedelmük 10%-át adják adományként. Tehát 90% megmaradhat. Ma általánosságban – az én gyülekezetemben is – a keresztyén egyházak megelégednének azzal is, ha a hívek havi nettó jövedelmük 1, azaz 1 %-ával – a 99% maradna – adakoznának. A szomorú tapasztalat az, hogy még ez az egy százalék sem jön össze, átlagosan.
A hívő ember fontossági listáján a rendszeres adakozás az első helyek egyikén legyen. „Tiszteld az Urat a te marhádból, a te egész jövedelmed zsengéjéből.” (Péld 3,9). Ez a hozzáállás segít abban, hogy mindenben Krisztust helyezzük az első helyre, akitől egyébként is – ismétlem magam – mindent kaptunk.
A Tanítás helyteleníti az olyan támogatást, amit Isten elitél. Például helytelen pénzt adni alkohol-, vagy cigarettafüggőségi problémával küzdő személynek, sőt 2 Tesz 3,10 alapján azt sem helyes kisegíteni, aki bár tudna, mégsem hajlandó magáról gondoskodni. Az ilyen igehelyekre hivatkozva én nem szoktam adni a piros lámpánál, vagy máshol kéregetőknek, bár viaskodom magammal ez ügyben. (A templomunk előtt álló – ilyen tekintetben – kivétel).
Életünk során sok helyen és sokféle módon adakozhatunk. Most templomi, gyülekezeti adakozásról fejtenék ki még néhány gondolatot, mert a hitéleti infrastruktúra fenntartásához, a gyülekezet hitbéli növekedéséhez bizony anyagi forrásokra is szüksége van. A mai, válságokkal terhelt világunkban pedig egyre többre.
Kádár Ferenc az adakozásról írt tanulmánya bevezetőjében olvashatjuk: „Az adakozás az istentiszteletnek az a része, amelyet talán a legtöbb értetlenség és félreértés vesz körül. Kéreget az egyház – állítja a világi felfogás. Vannak lelkészek, akik nem merik, vagy nem akarják hirdetni az adakozást, mert valóban félnek a kéregető egyház bélyegétől… Mások pedig túlhangsúlyozzák, az istentiszteleti hirdetések középpontjába állítják… a gyülekezeti élet anyagi vonatkozásait”.
Az adakozás tekintetében is Isten és Jézus legyenek a példaképeink! Isten a Fiát, Jézust küldte a földi világba, megváltásunkra. Jézus szenvedésével és a kegyetlen halál vállalásával, valamint feltámadásával adta nekünk – benne hívőknek – bűneink bocsánatát, az örök élet reményét. Mindketten – Atya és Fiú – a végtelen szeretetüket és a megbocsátást adták nekünk. Fontos, hogy mi a kapott szeretetet, megbocsátást embertársainknak tovább adjuk, adakozzuk. Ez a fajta adakozás minden pénz, vagy más anyagi adakozásnál több.
Újra meg kell értenünk az adakozás lényegét, és ehhez a Szentíráshoz kell fordulnunk. Ezt próbáltam itt – néhány bibliai hivatkozással – én is megtenni.