A pártus Jézus-elmélet nem több, mint a bibliakritikus árja Jézus-elmélet utánzata, néhány fogalom kicserélésével.
A keresztény kultúrkörben Jézus személye Istenként, vagy tanítóként való imádata és tisztelete mellett nem elhanyagolható pusztán történelmi személyként való vizsgálata sem. Élettörténete és származása megannyi tudós és kutató érdeklődése középpontjában volt éppúgy, akárcsak a műkedvelő, vagy amatőr vizsgálódók esetében.
Számos teória született az életéről mindazok tollából, akik elégedetlenek voltak a különböző hitvalló egyházak tanításaival. Ezek a feltevések nemegyszer meghökkentőek, illetve egyenesen botrányosak voltak, amelyek a társadalom egyes tagjai számára elfogadhatóak voltak, ha kiábrándultak a hagyományos keresztény egyházakból.
Legrosszabb esetben olyan manipulatív hatásuk volt némely teóriáknak, amely könnyen a társadalom más tagjai ellen irányuló gyűlöletet szítottak, amely több ízben erőszakosságba is fajult. Jelen írásban röviden próbálom meg röviden fölvázolni, milyen eszmetörténeti előzményei voltak a hazánkban lassan kilenc évtizede megtalálható párthus Jézus-elméletnek.
A turáni gondolat eredete
Kezdésként ehhez a turanizmus lényegét kell tisztázni. Maga a „turáni” gyűjtőfogalom az 1800-as években élt Max Müller angliai-német nyelvésztől származik. Ő Eurázsia azon népeit sorolta be ebbe a kategóriába, akiknek nyelve sem az indoeurópai, sem pedig a sémi nyelvcsaládba nem tartozott. Müller elmélete szerint a turániak valamennyien nomád életmódot folytattak szemben a letelepedett kultúrfokú népekkel. Felvetését a tudományos világ hamar megcáfolta. Ennek ellenére maga a „turáni” megnevezés sokáig alkalmazásban maradt az urál-altáji nyelvcsaládhoz tartozó népekre vonatkozólag. Kezdetben nem volt külön uráli (finnugor) és külön altáji (török) nyelvcsalád, hanem e kettőt két ágnak tekintették egy családon belül.
A turanizmus változatos képet mutat. A tudományos turanizmust művelők között olyan neves politikusaink is megtalálhatóak voltak, mint például Gróf Teleki Pál miniszterelnök. A kimondottan politikai turanisták a magyarokat, finneket és a többi finnugor népeket, továbbá a török népeket egy nagy népcsaládként fogták föl.
A harmadik, és egyben legradikálisabb csoportba tartozó képviselőik a magyarságot az indiai dravidákkal, a kínaiakkal és a sumérokkal rokonították. Utóbbi tábor tagja volt Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvész. A turanizmus a vele egy időben létezett pán-germanizmusra és a pánszlávizmusra volt reakció.
Zajti Ferenc fellépése
A hazai párthus Jézus-elmélet megvizsgálása nem kerülheti meg annak kiötlőjét, Zajti Ferencet. Zajti (1886–1961) protestáns családból származó festőművész, keletkutató és költő volt. Az 1910-es években a Debreceni Egyetem Református Hittudományi Karán keleti nyelveket és vallástörténetet tanult.
A turanizmus azon képviselőjeként tevékenykedett, aki hazánkban elsőként vitatta el nyíltan a történelmi Jézust a zsidóságtól. Fejtegetései az 1936-ban kiadott Zsidó volt-e Krisztus? című könyvében lettek a nagyközönség elé tárva.
Legfontosabb hipotézisei közé tartozik az úgynevezett „turáni-zsidó dualista felfogás”. E két népcsoport két ellentétes lelki minőséget takar úgy, mint „turáni skytha-hun karakter-vallás” a „túlanyagias sémi psychével” szemben.
Szerinte az ókori Galileát a Kr. e. 8. századi asszír hódítást követően szkíták lakták, épp ezért a Galileából származó történelmi Jézus sem lehetett zsidó származású. A judaizmusban és a Bibliában is föllelhető egyes tanítások pedig mind kizárólag a zoroasztrianizmusból vett kölcsönzések, mint például az örökélet, vagy az angyalokról és démonokról szóló elbeszélések. Erre a megállapítására angol és német keletkutatók, nyelvészek, vagy német evangélikus lelkészek munkái hatottak, akiknek neveire hivatkozik a könyvében.
Zajti elgondolásai a 19. századi vallástörténeti iskola és a protestáns racionalista bibliakritika hatására jöttek létre, egy szintre hozva a Biblia kijelentését a többi vallás és hitrendszer világával, amelynek egyik következménye lett, hogy Jézust Buddhával, vagy Zarathustrával azonos rangú tanítónak állította be. Emiatt születhetett az az elképzelés is, miszerint a krisztianizált magyarság régi hitvilága egyenértékű lenne a kereszténység tanításával.
A Szentírás egységét és tekintélyét teljesen aláásni akaró bibliakritika mellett jelentős tényező volt a keresztény világban mindig visszatérő antijudaizmus, továbbá az 1800-as években a bibliakritikában feltámadó markionizmus. Utóbbi eretnekség lényege, hogy az evangéliumok és az apostoli levelek meg lettek hamisítva, ezért meg kell őket tisztítani minden ószövetségi utalástól. Markion (Kr.u. 85–160) ezért neoplatonista és gnosztikus hatásra igyekezte bebizonyítani, hogy Jézus Atyja nem azonos az ótestamentumi Úristennel, ugyanis szerinte az Ószövetség Istene egy ördög, az anyagi világ pedig annak ördögi teremtése. Ezt az elvet vallotta a pángermán Paul de Lagarde (1827–1891), aki orientalistaként és bibliakutatóként antijudaista és antiszemita álláspontot képviselt a darwinizmus emberi népekre való kiterjesztésével egyetemben.
A náci „pozitív kereszténység”
A 20. századi nemzetiszocialista német gondolkodásban ez úgy csapódott le, miszerint egy úgynevezett „árja-zsidó dualizmus áll fenn”. Ennek alapján a történelmi Jézus a tökéletes árja volt, aki abból a korabeli Galileából származott, amelyet akkoriban árják laktak. Emiatt iskarióti Júdás apostol kivételével Jézusnak a másik tizenegy tanítványa szintén árja volna.
A Szentírás igéit kiforgatva azt állították, hogy a „Ti az ördög atyától valók vagytok” (Jn.8:44.) igehely annak az igazolása, miszerint az ószövetségi Úristen valójában a zsidóság egész történelmében a Sátánnal volna azonos! Ennek a tévtanításnak az egyik szélsőséges példája az 1925-ben megjelent Das Urevangelium Jesu (Jézus eredeti evangéliuma) című könyv volt Dietrich Klagges náci politikus tollából.
Az úgynevezett német „pozitív kereszténységnek” pontosan ez a lényege: az egyházakat teljes mértékben a nemzetiszocialista párt akarata alá rendelik. Másrészt a reformátor Luther Mártont egy kizárólag antiszemita germán nemzeti hőssé degradálják. Harmadrészt pedig a bibliai kereszténység helyett egy heroikus, az önfeláldozást és a könyörületet nem ismerő Jézus-képet kreálnak, aki a fentebb írtak szerint kizárólag indoeurópai árja lehetett.
Az Ige és a tudomány bizonysága
Ám a Biblia megbízhatósága mellett régészetileg nem hagyható figyelmen kívül az a bizonyíték sem, hogy Galilea tartomány a Jézus születése körüli évszázadban erős zsidó befolyás alatt állt.
Ezalatt nem csupán a judaizmusra térített prozelitákra kell gondolnunk, hanem a vérszerinti zsidó telepesek beköltözésére is, akik a Hasmoneus-dinasztia alatt vándoroltak az ekkoriban túlzsúfolt Jeruzsálemből Északra. Emellett a zsidóságnak egy olyan csoportja is megtalálható volt ezen a vidéken, akik a hódítások után is ottmaradtak. Ezt erősítik meg azok a leletek, miszerint Galilea földjén számos zsidó rituális fürdőre (mikve), Hasmoneus korabeli pénzérmére és olajpréselőkre leltek a kutatók. Utóbbiakra a judaizmus vallási rituáléihoz használatos olaj előállítására volt szükség.
További cáfolatként hozható föl, hogy az újszövetségi evangéliumok keletkezési ideje Markion fellépése előtt jóval korábban, Kr. u. 35 és 100 közé tehető.
Hitismeret szempontjából pedig álljon előttünk magának Jézusnak a hegyi beszédben mondott kijelentése, miszerint nem eltörölni jött a törvényt – tudniillik az Ószövetséget –, hanem betölteni (Mt.5:17-19.).
Emellett Józsué próféta és Jézus között is párhuzam található. Ahogy az ószövetségi időkben Józsué vezette be Izrael népét az Úristen által kötött szövetség értelmében Kánaán földjére, úgy a keresztény hit szerint Jézus Krisztus által vezet az út az Atyához. Nem utolsó sorban maga a Jézus személynév a Józsué héber név görög megfelelője.
Azoknak, akiknek a Megváltó Krisztus Jézus test szerinti származása fontosabb lesz, mint az Ő keresztáldozata és kegyelme, azoknak az elvakult bibliakritika és különféle teóriák alapján gyűjtött egyéb adatok sokasága mindig hitelesebb lesz, mint maga Isten Igéje. Nekünk azonban, akik hiszünk és bízunk Isten kijelentésében, tudnunk kell, hogy milyen veszélyes eszmékkel állunk szemben nemcsak progresszív oldalról, hanem jobboldalról is.
Felhasznált irodalom:
Aviam, Mordechai: The Transformation from Galil Ha-Goyim to Jewish Galilee – The Archaeological Testimony of an Ethnic Change. In: Galilee in the late Second Temple and Mishnaic periods. Volume 2. The archaeological record from cities, towns and villages. Fortress Press, 2015. 18-20.
Farkas Ildikó: A turánizmus. In: Magyar Tudomány, 1993. 7. sz., 860-862. (ITT)
ifj. Alföldy-Boruss Dezső: Magyar, pártus vagy zsidó? – Jézus Krisztus származása. Ébredés Alapítvány, Pécel 2002. Elhangzott a budapesti Nagyvárad téri református templomban 2001. december 9-én. (ITT)
Sípos Ete Zoltán: Jézus, a Dávid Fia. In: Biblia és Gyülekezet, XXI. évf., 4. sz., 2009. december, 6-9. (ITT)
Steigmann-Gall, Richard: “The Holy Reich”: Religious Dimensions of Nazi Ideology, 1919-1945. National Library of Canada, Ottawa 1999. 35-42., 45-47. (ITT)
