Ha rátekintünk korunk legfőbb fórumára, az internetre, akkor számos oldalon találkozhatunk olyan kijelentésekkel, miszerint „a demokrácia a csőcselék uralma”, „demó-krácia”, valamint azzal a vélekedéssel is, hogy a királyság intézménye mennyivel tisztább, tradicionálisabb államforma a felvilágosodást és a francia forradalmat követő, erőszakkal kikiáltott köztársaságokkal, és napjaink individualista nihilizmusával szemben.
Érveik igazolására többek között Platón, Arisztotelész, valamint a középkor nagy skolasztikus gondolkodójának, Aquinói Szent Tamásnak a munkáit szokták fölhozni. Ehhez pedig hozzá szokták fűzni, hogy a kálvinizmus, a protestantizmus mennyire a szó negatív értelmében véve a liberális demokráciának lett a melegágya, tehát a dekadencia „katalizátora”. Ellenben, ha visszatérnénk egy királysághoz, és az még katolikus is lenne, egyből egy tiszta hatalom igazgatása alá kerülne a társadalmunk.
A reformáció nem pusztán az Isten-ember kapcsolatot, az erkölcsöt és az egyház reformját – visszatérését – hajtotta végre a Szentírás alapján, hanem az antikvitásból örökölt hagyományokat is nagyrészt felülírta.
Ilyen gondolat volt a „héber köztársaság” (latinul respublica Hebraeorum) eszméje, amelynek lényege abban áll, hogy az emberiség történelmében egyetlen, az Úristentől származó legitim állam létezett, és ez az ókori zsidóság állama volt, mert ezzel az egy néppel kötött Isten szövetséget, szabadította meg őket az egyiptomi szolgaságból, és gondokoskodott róluk háborúban vagy békeidőben, igazságban, tévelygésben.
Egészen addig, míg a Megváltó meg nem született test szerint a zsidó nép közé, és az Istennel való szövetség ki nem lett terjesztve a nem-zsidó népek számára is Krisztusban, kereszthalálával és dicsőséges feltámadásával.
A héber köztársaság gondolatának első megfogalmazója Josephus Flavius volt, aki az ószövetségi Izraelt „Mózes politeiájának”[1] nevezte. A kora újkorban számos protestáns gondolkodó, így a holland Petrus Cunaeus, John Locke, Thomas Hobbes, vagy Spinoza szerint a héberek „köztársasága” volt az ideális mérsékelt államforma: nem volt sem túl monarchikus, sem túl oligarchikus, és sem túl demokratikus egyben.
Josephus szerint azért volt ez lehetséges, mert a végső hatalom Isten kezében van, Aki lediktálta a törvényt Mózesnek a földi hatalom szabályozásáról, és ez nem függött egy magát istennek tartott földi uralkodó előjogaitól, ahogyan az a korabeli pogány népek között általánosan elterjedt volt. Nem istenített királyok vagy császárok uralkodtak, hanem a törvényen keresztül Isten maga, vagyis a héber állam egy teokráciaként működött.
Petrus Cunaeus szerint a héber állam fölötte állt korának görög és római államainak a legitimitás tekintetében. És, ezt a gondolatmenetet tovább folytatva érthetőbbé válik, hogy a kora újkori németalföldi tartományok miért tartották jogosnak a Habsburg Német-Római Birodalommal szembeni ellenállást, mint ami az ókori Róma egyik utódállamaként létezett.
Az 1600-as évek végéig folyamatosan áthatotta a politikai gondolkodást a teológia, ám a felvilágosodással „a politika gyermekét kiöntötték a teológia fürdővízével együtt” (Fania Oz-Salzberger).
Néhány pontba szedve, hogy mi következik a héber köztársaság eszméjéből:
- Az embert Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette meg, és így Ádám valamennyi leszármazottjára ugyanazok a törvények vonatkoznak – legyen az király vagy a nép – (1Móz. 1:27., 5Móz.17:14-20., 1Sám.8:10-18.). Így az emberi méltóság is kiterjed mindenkire, nemcsak egy kiváltságos rétegre.
- Az egyház és az állam szétválasztásának a gondolata. John Locke szerint nem létezik „keresztyén politikai struktúra”, jóllehet a keresztyén ember egyszerre két birodalom polgára: egyrészt mennyei polgárjoggal rendelkezik a láthatatlan Egyházon belül, másrészt pedig egy földi uralomhoz is tartozik.
- Ahogyan van politeia és van demokrácia, úgy van konzervatív és progresszív liberalizmus. Előbbi arra törekszik, hogy a nép életébe minél kevésbé avatkozzon bele az állam, utóbbi pedig azért küzd, hogy a társadalom elesettjeinek a kormányzat minél nagyobb mértékben támogatást nyújthasson. A bűn miatt mindkettő irányzat átcsaphat szélsőségekbe.
[1] Arisztotelész szerint három ideális államforma létezik: monarchia, arisztokrácia, politeia. Ezeknek a három negatív megfelelője a türannisz, az oligarchia és a demokrácia. Mind a hat államforma különböző arányokban keveredik egymással a gyakorlatban.
AJÁNLOTT TANULMÁNYOK:
Michael D. Bogar: Rediscovering the Neglected Myth of the Hebrew Republic. Immanence Journal, 2017. (ITT)
Ofri Ilany: Christian Images of the Jewish State – The Hebrew Republic as a Political Model in the German Protestant Enlightenment. In: Jews and Protestants, De Gruyter, 2021. 119-135. (ITT)
