„Méltónak vélem pedig, a míg ebben a sátorban vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket; mint aki tudom, hogy hamar leteszem sátoromat, a miképpen a mi Urunk Jézus Krisztus is megjelentette nékem. De igyekezni fogok azon, hogy ti az én halálom után is mindenkor megemlékezhessetek ezekről, mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint a kik szemlélői voltunk az ő nagyságának. Mert amikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott: »Ez az én szeretett Fiam, a kiben én gyönyörködöm« – ezt az égből jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen.”
„Ezt az egyet őrizzétek meg tőlem!” – fordítanánk mai szavakra Péter apostol Isten indította szent szándékát, hogy élete legfontosabb dolgát bekövetkező testi halála utánra is örökül hagyhassa.
Emlékeztetőt készít tehát, hogy az igaz az örök élet Centrumát az őutána következő keresztyénekre testálhassa. Akik ma irodában dolgozunk, hány meg hány emlékeztetőt kapunk napjában? Hol egy email érkezik, hol a telefonunk jelez be! Ezt ne feledd, arra figyelj oda…! De mi Péter apostol emlékeztetője?
Nagyon helyes magyarázat szerint Péter apostol ezen a helyen megígéri saját evangéliumának megírását. Azt, amit ma legközelebbi munkatársa, Márk neve alatt ismerünk. Ezen az evangéliumon látszik, hogy írója nagyon sokszor végigtanította az Úr Jézus földi szolgálatának történetét. Szelektál, hangsúlyoz, emlékezetsegítő technikákat alkalmaz: pl. hasonló eseményeket tematikus csoportokba rendez, sajátos gondolatritmust alkalmaz: Jézus innen oda ment, ezt vagy azt cselekedte, emiatt ez vagy az történt, ennek kapcsán ezt vagy azt tanította.
Péter mondanivalóját ügyesen alkalmazta hallgatóságához. A majdnem milliós nagyváros Róma lakossága zömében pogány volt, akik semmiféle ismerettel nem rendelkeztek az ószövetségi írásokról, próféciákról és szertartási parancsokról. Teljesen tudatlanok voltak Jézus arámi anyanyelvében. A város népességét 2/3-d részben rabszolgák alkották. A gazdagság és a műveltség kiváltságnak számított. Ilyen embereknek tanított Péter apostol a názáreti Jézusról.
Tanítása közben mindig megemlítette, hogy az ő elbeszélése nemcsak egy a mesés istentörténetek, az úgynevezett mítoszok közül. A korabeli Rómát keresztül-kasul járták különböző küldöttek, és nem egyszer az evangéliumhoz külsőleg hasonlító csodás történetekkel, meghaló-feltámadó istenekkel kábították a hallgatóikat. Ezek mesteri módon kimunkált fantasztikumok voltak, amelyek azért mégiscsak emberi kitalációk. A korban közismertek voltak a görög, egyiptomi, perzsa és szkíta mítoszok. Olyan csodálatosak, hogy irodalom és történelem órákon mai napig ízelítőt adnak belőlük az iskolában. A valamikori szkíta mítoszokat ma töredékesen a magyar népmesék formájában ismerjük.
Mögöttük mégis mindig érzünk valami sátáni mesterkedést is. Vagy azt bizonygatják az istenekről, hogy ők is csak olyan romlottak, mint az emberek. Vagy erkölcstelen praktikákra, varázslásra csábítanak. Vagy titkos tudást kínálnak, amelynek birtokában az ember büntetlenül felfuvalkodhat és bűnözhet. Vagy éppen hamis önsanyargatásba hajszolják az embert. Vagy belopják az ember gondolkodásába, hogy a próbatétel során valami furfanggal (csalással, lopással, hazugsággal) kell előrejutnia. Vagy „egyszer volt, hol nem volt” alapon elhitetik az emberrel, hogy nem is igaz az egész, senki se vegye őket tanító példázatnál többnek.
Sajnos a mai emberek legnagyobb része azt gondolja, hogy a Biblia sem több ezeknél. Az evangéliumok és a Biblia is legendás történetek és vallási törvények egybefűzött halmaza.
Péter apostol sokszor aláhúzva hangsúlyozta, hogy
amit ő elmondott, és amit ő le is fog íratni, az nem mese, hanem maga a színtiszta valóság, valódi történet.
Mindezt ők, az apostolok saját érzékeikkel konkrétan megtapasztaltak. Ők sem hitték volna el mindazt, amit tapasztaltak, ha nem élték volna át. Ennek nyomán az Úr Jézus Krisztus úgy áll elénk, mint aki dicsőségesen különleges személy, ugyanakkor Isten szolgájaként maga az alázat. Végtelenül emberi, és mégis teljesen tiszta, szent és bűntelen, végtelen szeretet, kegyelem és irgalom.
