Korábban már írtam, hogy az Isten, haza, család keresztyén értékrendi hármast én úgy módosítom, hogy a haza mellé kötőjellel vagy zárójellel a nemzetet is odaírom. Teszem ezt azért, mert sokan a két fogalom közé egyenlőségjelet tesznek, nem érzékelik a kettő közötti jelentős különbséget. Pedig, ha valakik, akkor mi magyarok nem tehetünk egyenlőségjelet. Kevés nép van a világon, amelyik esetében a hazai népesség közel 50%-a nem az anyaországban él, hanem más országokban. És ráadásul döntően nem saját akaratából, hanem kényszerítő, külső erők határozata következtében.
Először a haza és a nemzet fogalmát szeretném tisztázni. Ilyen tekintetben a lexikonokat és az értelmező szótárakat hívtam segítségül. Ezek meghatározásai egyrészt nem egységesek, másrészt eléggé “szárazak”. Bár erre azt is lehet mondani, hogy tárgyszerűek. Ezek után az én meghatározásaim:
HAZA az az ország, ahol otthonunk, állandó lakhelyünk van.
A NEMZET az olyan közösség, melyet a közös nyelv, a közös önazonosság-tudat, a közös kultúra, a közös történelmi múlt, a közös lelki sajátosság, a közös érdekek tartanak össze. A nemzet közös emlék a múltról, közös helytállás a jelenben és közös terv a jövőre. Az egységes nemzetet a tagjainak az összetartozásba vetett hite jellemzi.
Nyelvünket is óvni kell. Sokan ismerik a legnagyobb magyar, Széchenyi, ide vágó állítását: “Nyelvében él a nemzet”. Idézem még Wilhelm Humdold német nyelvtudóst, államférfit, aki ezt mondta: “Az igazi haza a nyelv”.
A trianoni diktátummal hazájuktól elszakított magyarok az anyaország körül, összesen hét jelenlegi országban élnek. Az újonnan létrejött államok jól tudják, hogy az erős nemzet legfontosabb pillérei a közös nyelv, a közös kultúra. Ezeket támadják nyíltan, gátlástalanul Romániában, Ukrajnában, Szlovákiában. Jól tudják, hogy addig magyar valaki, amíg magyarul beszél. Jól tudják, hogy közös nyelv hiányában a lelki tartás, a közösség-érzés is gyengül. Ne hagyjuk, hogy így legyen!
Érdemes egy rövid pillantást vetni az előző bekezdésben felsorolt, jelentős lélekszámú magyar közösséggel rendelkező országok nemzetpolitikájára, az ezen országokban kialakult gyakorlatra. A három ország nemzetpolitikája éles ellentétben áll a 2010-ig folytatott magyar gyakorlattal. Az említett országokban is voltak/vannak különböző, egymással is vitatkozó, sokszor acsarkodó pártok. Amikor azonban össznemzeti kérdések kerülnek terítékre – ide tartoznak az esetek többségét kitevő “magyar ügyek” – akkor ezek a pártok példásan összezárnak, egységes álláspontot képviselnek. Minden ilyen esetben nemzetben gondolkodnak és nem nemzetköziségben. A mi magyarországi, un. baloldalunkkal ellentétben. Csak az utóbbi 2-3 év estei közül kiemelem a migrációs kvóta ügyét, az olimpia átjátszását a franciáknak, vagy azt, hogy momentumos vezetők a magyarok ellen kampányoltak Erdélyben és a Felvidéken.
Az említett országok hozzáállása, magatartása persze nemcsak a nemzeti kisebbségek tekintetében egységes, hanem viszonylag könnyen ugyanilyen egységes álláspontra jutnak nemzetközi politikai és gazdasági kérdésekben is. Hazájuk érdeke számukra, minden pártformáció számára, elsődleges. Magyarországon ez nem így van: A 2004 december 5-i népszavazás, az un. baloldal Európa Parlament-i képviselőinek Magyarország-ellenes viselkedése, az ország folyamatos feljelentése, a Magyarországgal ellenséges határozatok megszavazása, stb. – mind ezt bizonyítják. Sehol a világon nincs ez így, ezért ezt a magatartást nyugodtan a hungarikumok közé sorolhatjuk.
Az a tapasztalatom, hogy a haza és a nemzet fogalmainak különbözőségével sokan nincsenek tisztában, nemcsak az egyszerű emberek, hanem időnként a vezető politikusok sem. Például az “úgy megyek, hogy maradok” című tragikomédiát rendező, és vezető színészként előadó Miniszterelnökünk 2009 márciusa utolsó dekádjában többször is nemzeti kormány felállításának szükségességét hangoztatta. Amennyiben elfogadjuk a nemzet fogalmát úgy, ahogyan itt az előzőkben megfogalmaztam, akkor ez azt jelenti, hogy a Miniszterelnök által elképzelt kormányba bevesszük a határon túli magyarok akkori jeles képviselőit is, tehát Tőkést, Duray-t, Csáky-t, Markót, Kaszát. Nyilván erről nem lehetett szó, így csak a keveseknek feltűnő fogalomzavar maradt.
Mi magyarok a második világháború után hosszú ideig nyugatra tekintgettünk, ezen társadalmakat véltük mintának magunk számára is. Mára a helyzet alapjaiban megváltozott, de még maradt egy-két dolog, amit megtanulhatnánk tőlük. Például az érdekvédelmet, a saját nemzeti érdekeink védelmét. Az Amerikai Egyesült Államokban 1823-ban mondták ki az államirányítás elveként a Monroe tézist. Ennek lényege: “Amerika az amerikaiaké”. Ez az elv csaknem kétszáz éve meg is valósult, bár a jelen amerikai fejleményei nem ezt a jövőt vetítik előre. A Monroe elvet kellene nekünk is követni, hangsúlyozva, hogy a magyar érdekek védelme mindenkor, az élet minden területén elemi kötelességünk. Diplomáciai szolgálatom idején tanultam: A nemzetközi kapcsolatokban nincs barát vagy ellenség, csak érdek van. Hazánk, Magyarország, a kijelölt határokon belül a magyaroké. Ez a jó értelemben vett nacionalizmus, melyet minden vezető nyugat-európai országban és az USA-ban is gyakorolnak.
Nemzeti érdekek, értékek mentén történő gondolkodást hosszú évtizedek után újra meg kellene tanulnunk. Tudniillik az, hogy a nemzeti érdekek, értékek képviselete megelőzi az internacionalizmus mentén történő gondolkodást. Ennek hiányára sok példát ismerünk, melyek közül most csak kettőt mutatok be az átlagpolgár mindennapi életéből:
1. Nemzeti jelképeink, így nemzeti színeink, zászlónk alkalomhoz illő használata a szocializmusnak nevezett rendszerben, az internacionalizmus időszakában nem volt kívánatos. Ezt még értem. Na, de azt nagyon szomorúnak tartom, hogy a rendszerváltásnak nevezett időszak 31. évében sem lobogózzák fel a lakók a házaikat a nemzeti ünnepeken. Nyolclakásos társasházban lakom. 2003-ban általános külső tatarozást határoztunk el és hajtottunk végre a legnagyobb egyetértésben. A kivitelezés során tartott lakógyűlések egyikén, a munkák vége felé, felvetettem: Ha már ennyit költünk szűkebb környezetünk csinosítására, akkor a kert utcai frontján, középre, tegyünk egy zászlórudat is, melyre a nemzeti ünnepeken a magyar zászlót felhúzhatjuk. A javaslatomat az egyébként igen rendes tulajdonostársak egyhangúan szavazták le mondván, ne legyünk már nacionalisták. (!!) 2006 október 23-án a rendőrök a Bem rakparton egy hazafelé bandukoló fiatalembert azért vertek meg, mert a kezében egy rúdra feltekert nemzeti zászló volt. Máshol a rendőrök a tüntetőktől elvet magyar zászlót taposták meg.
2. Másik példa a magyar átlagpolgár életéből: mindennapi vásárlási szokásainkat a magyar termékek vásárlása ellen nevelték az olyan reklámok, melyek például “a hagyományosan precíz német munka terméke”-t, a “használt holland bútor”-t reklámozták, azt sugallva, hogy a magyar munka nem precíz, a magyar terméknél az import jobb. Az utóbbi 11 évben a helyzet javult ezen a téren is, de van még tennivalónk, mert a magyar vásárlók egy részében a hazai termékek tudatos keresése nincs meg. Ismét egy saját példát hozok: Öt évet dolgoztam Hollandiában, ahol többször megtörtént a következő, vagy hasonló, eset: Az élelmiszerbolt zöldséges részén a Feleségem a paradicsomos ládák előtt téblábolt. Odajött hozzá egy ismeretlen holland hölgy és mutatta, hogy ne ezt a paradicsomot vegye, mert ez spanyol, a holland paradicsom két ládával arrébb van. (Pedig a spanyol paradicsom napfény alatt pirosodott, míg a holland infravörös lámpa alatt kapta tégla piros színét).
Görömbei András kitűnő könyvében (Sors és alkalom, Tiszatáj Kiadó, 2008) többek között ezt írja: “A rendszerváltás nem hozta meg a magyarság számára a nemzeti megújulást…Szellemi és erkölcsi kérdésekben megosztottsága kétségbeejtő. Ami az egyik magyarnak szentség, az a másiknak gúny tárgya”. Gondoljunk csak arra, hogy annak idején az SZDSZ egyik vezető politikusa úgy nyilatkozott, hogy a Szent Korona számára a micisapkát jeleníti meg. Ezt a korábbi szörnyű példát a jelenlegi időszak számos példájával lehetne – sajnos – kiegészíteni.
Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a 2010-ben megkezdett megkezdett nemzetpolitikai rendszerváltás folytatására, erősítésére van szükség: Magyarország, a hazánk, legyen valódi ANYAORSZÁG, hatékony támasz a nem ebben a hazában élő nemzetrészek és így az egész nemzet számára.
