Gyerekkoromban nagyon szerettem a 3D kirakóst. A hagyományos, kétdimenziós puzzle nem csigázott fel, de az, amikor a három dimenzió összekapcsolódik, és minden a helyére kerül, az volt az igazi élvezet. Így van ez az életben is: amikor az életünk egymástól távolinak hitt síkjai egymást metszik, és egy olyan térbeli formát alkotnak, amitől egyszeriben minden érthetővé válik. Ritka pillanat, amikor a szellemi tér, a valóságos térrel egybevág, és mintha sok-sok lencsét mozgatnánk egymáson, és egy pillanatra éles lesz a kép. Ilyen pillanatot éltem át múlt szombaton a NEXT Konferencián.
A Küldetés Akadémia első éve számtalan gondolatkísérletről szólt. Rengeteg beszélgetés folytattunk arról, hogy keresztyénként mi a felelősségünk a minket körülvevő kultúrában és hogyan válik egyre ellenségesebbé a valamikori keresztény nyugat kulturális közege, hogyan alakulnak át addig axiómának tekintett alapvető igazságok és lesznek botránykővé? Egyre fojtogatóbbnak éreztük az élet minden területét átitató progresszív ideológiákat.
Az őrmezei gyülekezeti könyvklubunk keretében vettük végig Carl R. TRUEMAN: A modern én felemelkedése és diadala című könyvét, ami értelmezési keretet adott mindazon szociológiai és politikai jelenségek megértéséhez, amelyet naponta tapasztalunk. És habár könnyebb lenne átlagos, visszahúzódó hívő életet élni, nem erre kaptunk elhívást. Jézus azt kéri az Atyától főpapi imádságában, hogy Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. (Jn 17:15). Nem kell átvennünk a világ ideológiáit, de együtt kell élnünk vele, anélkül, hogy elveszítenénk keresztény identitásunkat.
Ez a megtapasztalt disszonancia egyszer s mindenkorra lehetetlenné teszi azt, hogy „vasárnapi keresztényként” az istentisztelet és a gyülekezeti alkalmakon kívül egy párhuzamos síkon éljük átlagos, hétköznapi életünket. Ha valódi keresztények vagyunk, ha valóban Krisztust követjük, akkor fel kell ismerjük, hogy – Abraham Kuyper szavait idézve – „Az emberi létezés egész területén nincs egyetlen négyzetcentiméter sem, amelyről a Krisztus, aki mindenek felett szuverén Úr, ne kiáltana fel: »Ez enyém!«”
Ennek ellenére, sokszor éreztük úgy, hogy valójában ebben a háborúban, amelyben a világ és Jézus Krisztus uralma feszül egymásnak, egy maroknyi csapat vagyunk, akik farkast kiáltanak, miközben a nyáj nagy része békésen legelészik a napsütéses réten. Vihart jelzünk egy felhőtlen égen. Úgy éreztük magunkat, mintha egy olyan háborúban visszük a zászlót, amit a kereszténység nagy része nem lát, nem vesz észre, vagy nem tart fontosnak.
A NEXT konferenciát azért szerveztük meg, hogy végre elmondhassuk mindenkinek, amit nem mondhattunk el eddig senkinek. Fantasztikus élmény volt átélni, ahogy a Ráday-ház lépcsőjén és a díszterem előterében gyülekezik közel kétszáz résztvevő, aki növekvő érdeklődéssel, talán gyanakvó kíváncsisággal nézi, kik ezek a harcosok, akik egy láthatatlan dimenzió háborúját harcolják?
Sorolhatnám a konferencia sok magvas gondolatát, az előadókat, a fórumbeszélgetéseket, számomra mégis a legmeghatározóbb élmény mégis az a pillanat marad, amikor a háború szellemi dimenziója egybeolvadt a valóságossal. Már folytak az előadások, amikor lementem a bejárathoz Rod Drehert, a konferencia főelőadóját köszönteni. A kölcsönös bemutatkozás és egy-két formaság után, ahogy haladtuk fel a lépcsőn, egyszer csak megállt, rám nézett és azt mondta:
A háború kitört, hallottad?
A mondat nyilvánvalóan arra vonatkozott, hogy a konferencia óráiban bombázták amerikai és izraeli egyesült erők Iránban a diktátor palotáját. Mégis, abban a pillanatban a kérdés szimbolikus értelművé vált. Egyszeriben a lencsék együtt állása világossá és élessé tette a képet. Eltérő térben, azonos időben folyt a háború. A szellemi és a valóságos. A test és vér elleni harc és az erők és hatalmak ellen való.
Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. (Ef. 6:11-13)
A háború kitört! Immár nem az a kérdés, hogy ezt a tényt felismertük-e? A kérdés az, melyik oldalon állunk?
