Megőrült ez a világ! Mitől változhat meg? Mitől fordulnak jóra a dolgok? Megingott stabilitás, a szüntelen változás korának érthető kérdései ezek – a dolgok kimenetelével pedig joggal vagyunk szkeptikusak. Az elmúlás realitásában zajló sérülékeny életünk közepette az egyetlen jó hír Krisztus feltámadása! – bár jelentősége rém nehezen megy a fejünkbe. A hír lassan kétezer éves, ám jelentőségét meghaladni semmi és senki nem tudta. A tektonikus erejű földcsuszamlások a mi szemünkben jelentősebbek, pedig valójában eltörpülnek a feltámadás mellett – ismét megint optikai csalódás áldozatai lettünk – megmutatom miért. A feltámadás nem kozmetikáz, nem élhetőbbé teszi e halálos világot, nem emeli a komfortfokozatot és nem változtat a lejáró időhöz való röghöz kötöttségünkön. Nem restaurálja az omladozó romot, viszont teljsen újat kezd.
Hogy csináljuk mi emberek, Ádám fiai? Napjaink geopolitikai földrengései nyomán a hidegháború utáni egyensúlyi rendszer egy drasztikus átalakuláson megy keresztül. Ezt jelzik a válságok és háborúk, az állandó történelmi rengések, amit a Covid, mint valami félreérthetetlen prológus vezetett be. Azóta minden mozog, minden gyorsan történik, gyorsul az idő, hatalmas erők mozognak a háttérben és már az előtérben is. Erre az átmenetre -egyikből a másikba- született a “világrendszerváltás” kifejezés (ha jól tudom Békés Mártontól). Persze értem én -megváltoznak a világ szereplői közötti viszonyok-, és a minél jobb pozíció kiharcolásáról szól minden. Tobábbá arról, hogy mielőtt az új egyensúlyi rendszer feláll addig kell ezeket a jobb pozíciókat kiharcolni.
Ugyanakkor mindez egyáltalán nem fogja megváltoztatni a rendszert! Megy tovább minden, jönnek generációk és mennek. Más relációk lesznek, ám a modernizmus nagy ígéretét továbbra sem képes beváltani: a földi Isten nélküli Isten országának megvalósulását. A rendszer leírása megtalálható az Újszövetségben: hiábavalóság, rothadandóság, ideigvalóság – ez az átok-rendszer a bűn következménye. Az ember nagyszerű, tehetséges, nagy álmodó, miközben gyalázatos – bűneiben, és gyalázatos – a végén, mikor elemésztik a kukacok. Ennyi volt?
Valójában ahogy T. S. Eliot mondja: “AZ EMBER DICSŐSÉGES ROM!” Voltak rendszerváltások és világrendszerváltások eddig is – ám alavetően a rendszeren nem voltak képesek változtatni.
Krisztus feltámadása szemben a világrendszerváltásokkal valami ténylegesen újat hozott: a halál vereségét! A halált átverni senki sem tudta. Megverni pedig még kevésbé! Az embernek – e dicsőséges romnak – voltak rendszerei, kultúrái, civilizációi melyek, mint ő maga is porladnak – még ha ámuldozva nézzük is egykori önnön dicsőségünk romjait. A feltámadás messzebb láttat, új horizontot nyit. Megvallva az igazat: mi nem ezt az új perspektívát akarjuk látni, hanem csupán a “napok romjaiból” akarunk kilátni – a holnapig. Megelégszünk ennyivel. Szerénység ez vagy a hitetlenség ostobasága? Rossz válasz a rövidlátás önnön legnagyobb bajunkra!
Az első Ádám és fiai tragédiájára a második Ádám válaszolt – valójában ez a világrendszerváltás! Most lelkünk változását célozza, aztán minden megváltozik mikor az új rendszer feláll. Új ég és új föld világában a bűn világerejének nem lesz helye többé. A lelkek javíthatók, de csak és csakis a kegyelem által, a jelen rendszer javíthatatlan. Isten válasza a dicsőséges romra: a második Ádám, Krisztus. Feltámadásában szemlélhetjük az élet győzelmét a halál felett. Ő az elsőszülött a halottak közül, a zsenge, a fényes hajnalcsillag, aki jelzi az új nap közeledtét.
“Halál! Hol a te fullánkod? Pokol! Hol a te diadalmad? A halál fullánkja pedig a bűn; a bűn ereje pedig a törvény. De hála az Istennek, aki a diadalmat adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által. Azért szerelmes atyámfiai, erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor 15,55-58)
