“Ahhoz képest, hogy Magyarországon immár alkotmányos módon kimondták, hogy a házasság egy férfiből és egy nőből áll, még mindig zavaros gondolatok rajzanak a fejekben arról, mit jelent férfinek lenni. Bedő Imre szerint azt, ha valaki katona és a csizmája ki van fényesítve az ágya alatt – mert ha kell, hát azonnal lelkesen megy a háborúba meghalni. Öveket becsatolni, a 777 blog eddigi mélypontja következik.
Legyünk őszinték, a Crimson Tide (magyarul “Az utolsó esély”) nem számít minden idők egyik legjobb akciófilmjének, de volt benne egy fontos mondat, ami egy korrektül felépített jelenet csúcspontján hangzott el. A film egy atomtengeralattjárón játszódik, amely ráadásul egy pattanásig feszült katonai-politikai helyzetben magára maradt, így a Gene Hackman-Denzel Washington alakította kettős kezében van a klasszikus döntés: indítsanak-e a hajó fedélzetéről nukleáris csapást egy egyre erősebb diktátor megfékezése kedvéért? Nos, ebben a szituációban egy jó kedélyű asztali csevej során felmerül az a filozófiai kérdés, hogy ki is a valódi ellenség, akit porig kell rombolni? A háborúpárti Hackman, aki alig várja hogy agresszív katonai támadást indíthasson, gúnyosan megadja szót Washingtonnak, aki a rá irányuló figyelemben röviden csak ennyit mond:
“Szerény meglátásom szerint egy nukleáris világban az igazi háborús ellenség a háború maga.”
Ez bizony lényeges mondat. Nem vagyok az eltúlzott pacifizmus oldalán, ahogy lassan ötvenhez közeledve a katonáskodás lehetősége sem igazán kerülget. Nyilvánvaló azonban, ha a családom életére törnének, ha életveszélybe kerülnénk, ha Isten ne adja kitörne valamiféle háború, akkor mindent elkövetnék, ami lehetőségként felmerülhetne a védekezés tekintetében. Igen, talán még az is belefér ilyenkor, hogy az ember megtanul fegyverekkel bánni, önvédelmi technikákat elsajátítani vagy olyan ismeretekre szert tenni, melyek a hadi állapotok miatt szükségesek. Egyetértek azzal, hogy háborús helyzetben tegyük meg a tőlünk telhetőt, de azért ugye tudjuk közben, hogy a háború maga az ellenség? Hogy más embereket bántani, erőszakot elkövetni, öldökölni az rossz? Ugye közben azért ezt nem felejtjük el?
Nos, Bedő biztos nem felejti, hiszen ez láthatóan eszébe sem jutott – merthogy nem tud két dolog között különbséget tenni. Más ugyanis háborús kényszerhelyzetben muszájból elboldogulni, fogcsikorgatva tenni a kötelezőt, megcsinálni szörnyű dolgokat, és megint más rajongani az ilyen kényszerhelyzetekért. Bedő hihetetlenül ostoba írása pedig tisztán és világosan utóbbiról szól. Süt belőle az az eltorzult romantika, hogy milyen szép és macsós dolog is katonának lenni, no meg itt van egy háború a szomszédban – és ha megtámadnak minket, ugyan megvédeni nem tudjuk magunkat, de azért “labdába rúghatunk” ha itt minden férfi beavatott lesz. Bedő láthatóan lubickol a háborúban, élvezi hogy most odakiabálhat a 777blog szerkesztői kegyének köszönhetően a magyar keresztény fiúknak, hogy gyenge senkik, ha nem mennek katonának. Mélyen lenézi és megveti a fiatal srácokat, hiszen ők csak a Netflix előtt döglenek és szórakoznak ahelyett, hogy átesnének a hadsereg beavatásán és végre igazi férfiak lennének belőlük.”
