az értékek átadás-átvételének kiiktatása és az oikofóbia
Az oikofóbia (Scruton) nem más, mint saját házam, hazám megvetése és gyűlölése. Más civilizációkban ez teljesen ismeretlen. Eszköz, amivel partvonalon kívülre helyezik a keresztyénséget, de legalább annyira az antikvitást is. Ezen nincs csodálkozni való, hiszen e kettő feszültsége volt a régi Európa motorja. A Woke, az eltörléskultúra, az oikofóbia ennek a folyamatnak a gerjesztői. Az oikofóbia egy háborús eszköz, mely eltörölni hivatott minden régit, ám nem annyira feltűnő, viszont könnyű átvinni a közérzületbe, s ezen keresztül általános mentalitássá tenni. Ezzel lényegében azt mondják, hogy a régit elvetjük és valami újat hozunk létre – ám átadni-átvenni azonban ugyanúgy kell, mint régen, tehát: kötelező! Annak, amit át kell venni abszolút tekintélyt követelnek, szintúgy, mint régen. Mi változott akkor? Az érték és értéktelen viszont helyet cseréltek. Emellett az önsorsrontó oikofóbia mellett még az idegen, a más kultúrájú dicséretét, magasabb rendűségét, vagyis immár a multikultit meghaladó mentalitást ajánlja a mainstream. Az ajánlat nem választható (hol is van akkor a választás joga?), mert a morál erejét használják hozzá (egyelőre, de a jog ereje is megjelent immár). E kettő együttese kiváló munkát végez az általunk ismert régi Európa – európaiság elpusztításában.
feszültségív energiája helyett egy feszültségmentes világ ígérete
Érdekessége, hogy szemben az ígéretekkel – ami a feszültségmentesség volt – most társadalmilag, kulturálisan, politikailag és az emberen belül is sosem volt feszültségek jöttek létre. A modernizmus sem az embert, sem a világot nem tette tökéletessé. Viszont cserébe megnyugtatja, hogy igen-igen, de már jó irányba haladunk! Némi aggodalomra ad okot az utóbbi néhány év – a Covid és a háborúk – hogy egyebekről ne is beszéljünk. Vagyis a modernizmus nem megoldotta, hanem megkerülte a problémát, ugyan cserébe egy kétségtelenül kényelmesebb világot építve, legalábbis, ami a világ nyugati részét illeti. Más kérdés, hogy tény: a kényelmes világ elkényelmesít – főleg szellemileg.
Molnár Attila Károly a civilizációs motor felszámolásának lényegét így fogalmazza meg:
“A modern kor azonban sorra termelte ki azokat az irányzatokat, izmusokat, amelyek ezt a nyugati embert és kultúrát igyekeztek megszabadítani a belső konfliktusaitól, amelyek részben a dilemmáiból, részben a tökéletlenségéből eredtek. A modern története az ilyen vagy olyan társadalommérnökök története, akik valamely aktuális utópia elérését remélték és ígérték. Az egyetlen szekuláris kontinens, Európa, megszabadult az inkoherenciát jelentő görög-római és zsidó hagyománytól …
A modern ember C. S. Lewis szerint »az ember felszámolása«, de legalábbis a nyugati ember felszámolása. Az ember önreflexióját, az önmagával szembeni kritikát és rosszallást egykor leíró lelkiismeret a modernitásban Rousseau óta önigazolást, önfelmentést jelent szemben a fogalom kétezer éves történetével. A modern lelkiismeret jelentéséből kikerült a cselekvő morális önreflexiója, és annyi maradt, hogy az embernek joga a kellemes lelkiállapot és lelki zavartalanság és minden bűnös, ami ebben megzavarhatja …
A rossz érzés felkeltése antidemokratikus bűn. A modern demokrata joga a maradéktalan elfogadása, a tisztelete, ezért tökéletlenségére tett utalás – ami a keresztyén antropológia lényege – antidemokratikus, hiszen rossz érzést kelt benne.” (12)
A modernizmus és az utána következők tehát inkább nem vesznek tudomást az emberi probléma megoldhatatlansági faktoráról. Molnár írja a haladók és konzervatívok közti látáskülönbségről: “A haladárok mindig egy jobb világot ígérnek, a konzervatívok megelégszenek egy élhetővel” (13). A liberalizmus töretlen hite, hogy a tudománnyal és technikával úrrá lehetünk a természeten, beleértve a saját természetünket is (Deneen). Ez tévedés! Olyan tévedés, melynek nagy ára van! Ám ettől még minden marad az ami, azaz a probléma továbbra is problematikus. A tökéletlenség, az ember és világ állapota (conditio humana) a briliáns marketing ellenére is inkább gyötrelmes. A nyugati civilizációt ennek a nehézségnek a tagadása jellemzi, számos önbecsapással és hiedelemmel.
A régiek (görögök, rómaiak, keresztyének) elmondták, hogy hosszú vizsgálódásaik szerint ezt az inkoherenciát a rendszeren belülről nem lehet megoldani, a conditio humana problémája feloldhatatlan.
Krisztus e rendszeren kívülről érkezett- ez a karácsony evangéliuma; ezért látják Őt sokan úgy, mint aki rendszeridegen- és igazuk van
De éppen ebben van a megoldás: bűn és átok rendszerén felülálló Szabadító, ettől Úr és erről szól az evangélium. “Az igazi világosság eljött már a világba, amely megvilágosít minden embert. A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt.” (Jn1,9-11). A megkerülés történelmi léptékű hadművelete úgy tűnik civilizációs léptékben beért, Rod Dreher és mások szerint e kultúraváltás visszafordíthatatlan (pl. még Marguerite A. Peeters, de számos más szerző is így látja). Ha egyáltalán ezt kultúrának lehet nevezni…
“A könnyű lelkiismeret általánossága a modernek közt több, mint meglepő, mivel a korszak, amelyben mutatkozik, olyan, mint a burzsoá kultúra hanyatlása a 18-19. században. A modern ember társadalmi káoszban és politikai anarchiában él […] Korunk tele van az emberi hisztéria és düh megnyilvánulásaival és az arra irányuló démoni képességei és hajlamai bizonyítékaival, hogy megtörje a természet harmóniáját és a racionális önfegyelem prudens szabályait Ezek az ellentétes bizonyítékok mégse zavarják meg a modern ember önmagáról kialakított jó véleményét” – idézi Molnár Niebuhr találó leírását. (14)
miért volt érdemes ezt az utat bejárnunk?
Civilizációnk szempontjából azért, mert ahogy a Quimby slágerben benne van: most múlik pontosan. Nem tudom ki hogy van vele, de ez engem egyáltalán nem tölt el örömmel, sőt inkább ürömmel. Nehéz útvesztő kulturális valóságunk. Sok minden értéknek tűnik, ám csak talmi csillogás, az igazi érték meg avíttnak tűnik – ám a látszat csal. Ezt szétválogatni komoly feladat, rendet tenni pedig ne féljetek, jó lesz nektek!
Keresztyén szempontból pedig arra volt jó ez az út, hogy értsük – milyen szellemiséggel képzelhető el “közös értékhalmaz” és mellyel nem. Az ilyen dolgokhoz mélyre kell ásni a válaszokhoz – szinte a régészeti feltárásig. A keresztyénséget a kulturális hatás, a kultúra, amiben él mélyen áthatotta. A kultúra ma immunizál az eredeti keresztyén üzenettel szemben, mégpedig sikeresen. Ha értelmesek akarunk lenni, akkor látni kell: hol vannak a masszív falak, melyek eltakarják az üzenetet. Pál apostol itt azt a harci feladatot látja, miszerint: “Lerontván minden okoskodást és magaslatot, mely Isten ismerete ellen emeltetett…” (1Kor 10,5). Úgy tűnik az Isten megismerése és vele járó szabadulás-szabadság és élet ellen már régen is voltak “felépülő falak”. Nem csoda, hiszen akkor is, most is van “e világ ura”.
A szellem szempontjából pedig arra volt jó ez az út, hogy értsük – minden a szellemi dimenzión múlik! Ez pedig ha nem is teszi a civilizációt és keresztyénséget egybevágóvá, de megérteti velünk a mély összefüggést. És nemkülönben azt, hogy a gondolat, a szellem ahol minden kezdődik és végződik. Még egy jó mondat a végére: Nincs nagyobb forradalom, mint az eredet helyreállítása (Békés Márton).
IRODALOM:
(12) Molnár Attila Károly: Ki- mit konzerválna? Századvég Kiadó, 2020 Budapest, 90-91. o.
(13) Molnár A. K. 2020:337
(14) Molnár A. K. 2020:91
