“A sötétségnek órája van, az üdvösségnek napja.” (régi kegyes mondás)
25 éve …
Olvasom, hogy 25 évvel ezelőtt volt a teljes napfogyatkozás, amit innen Magyarországról is lehetett látni. El is mentünk egy nagyon jó helyre. Választásunk Tihany-Óvárra esett, ismertük régről a helyet. A gerincről a Balaton keleti és nyugati medencéje is látható és a belső tavak – egyszerűen leírhatatlanul gyönyörű! Egykor földvár volt, melyet Takaró Mihály és pár száz fős serege védett a törökkel szemben. Naponta sok bajvívást vállalt elkerülendő a nagyobb vérrontást. Hanem, mivel mindig ő győzött a török ezt megelégelte és szó szerint kifüstölték őket, mindenki meghalt. E földvár maradéka Óvár.
Kilátás Tihany-Óvár gerincről
Rengetegen voltak fenn, a régi földvár megtelt újra. Izgatottan vártuk, hogy beálljon a teljes napfogyatkozás. Ahogy a Hold a Nap elé ért lassan egyre gyengült a fény, az állatvilág elhallgatott – nekik sem volt ez egy átlagos nap. Döbbentes volt látni, ahogy az árnyék végigszáguldott a vízen a Balaton nyugati medencéjén. És akkor a holdkorong ívén egy utolsót lobbant a fény, és beért a Hold a Nap elé! Mindenki tapsolt, sikított, ujjongott – fura mi szakad ki ilyenkor belőlünk… Nap és Hold biztos örült a sikernek, bár ennek különösebb jelét nem adták, nem kellett, mert önmagában fenséges volt. Olyan volt, mint egy nagy pogány ünnep! Bár nem kell ide semmi pogányság: örülhetünk a teremtés csodáinak, oly fenséges – miért is ne? Pár percig tartott csupán, de egész életre szóló élmény volt.
Aztán elindultunk lassacskán lefele. Indián nyár gyanánt gyengéd aranyfények világították meg a tájat. E halovány Tihany szinte kísérteties volt abban az órában. De a fények mellet, ami igazán a szürreális volt az a csend! A zajos természet most hallgatott, csak a Nap vett erőt magán lassacskán, a madarak és bogarak még kivártak. Gondolom nem tudták mi tévők legyenek, s várták mi sül ki ebből. Aztán visszatért a világosság újra, s a természet harsogva felébredt és folytatódott a nap.
Napfogyatkozás – manapság
Nem láthatunk életünkben többet ilyen szép mutatványt a természettől, legalábbis hazánkban, mert 2081-ben lesz csak esedékes. Viszont nagyon nem szép, lelki- civilizációs- kulturális napfogyatkozás az akad manapság bőven! Párizs a fények városa ezúttal nem fényt hozott, hanem sötétséget. A Woke feje tetejére állított propagandája, blaszfémiája egy magaslati pontról a legszélesebb nyilvánosságba harsogta bele: ezt lehet, nemzeti-nemzetek feletti támogatással, mert ez lesz az új normalitás! Olvasni érdemes a sorok között is. Hogy egyéb “olimpiai csúcsokról” ne is beszéljünk, mint a Szajna úsztatása, meg kinek-mi a neme és hogy veri “sportszerűen” péppé a nála értelemszerűen gyengébbeket, s veszi jutalmát: az aranyat. S még sok egyéb volt, mi Párizs régi fényeihez koránt sem volt méltó. Minden erőlködése ellenére a Woke nem lett művészet, még groteszk sem, csak simán fertelmesen, gusztustalan, minden szinten.
Ez egy ideje zajlik már – a napfogyatkozás – melynek sejtésem szerint lesz még teljessége is, mert még nem állt be a Total Solar Eclipse. Az én sejtésem az hagyján, de a Szentírás beszél e “napfogyatkozásról”. Antikrisztusi világrend épül: az ellenkultúrából ellencivilizáció lesz, mely az egész világot uralni fogja globális léptékben – az Írás ezt mondja, előre. Ám a sötétség csak ideig-óráig kap hatalmat, mert vissza fog térni a Világosság, Aki a Krisztus, az Úr. Akkor nem folytatódik tovább ez az eon, gyászos élet, bűn, lázadás és végül mindig újra és újra halál.
Az End of History, a történelem vége tényleg véget jelent majd. Egy új világ fog születni: az új teremtés, ahol sem bűn, sem halál nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.
