Én vagyok az úz, az igazság és az élet.” (Jn 14,6)
Nincs teológiai végzettségem. Ez nem igehirdetés, csak egy civil, egy laikus elmélkedése.
Életünkben nem egyszer kell önéletrajzot írnunk. Ilyenkor – legtöbbször álláskeresés kapcsán – bemutatkozunk. Ilyen bemutatkozásnak értékelhetjük Jézus „én vagyok” kezdetű mondatait János evangéliumában, de Lukácsnál, meg máshol is. Én vagyok a feltámadás és az élet…..,az ajtó/kapu…..,az út, az igazság és az élet…..,az élet kenyere…..,a világ világossága…..,a jó pásztor…..,a szőlőtő…..,a Messiás…..,a felülről való/nem e világból való…..,az Örökkévaló….., az Isten Fia…..,az Úr és a Mester…..,az Alfa és az Omega/ az első és az utolsó.
Nehéz arra a kérdésre válaszolni, hogy melyik áll hozzám a legközelebb. Nem tudok sorrendet felállítani. Mind egyformán fontos keresztyén életünk mindennapi gyakorlatában. Önkényesen most mégis az útról, az igazságról és az életről szeretnék testvéreimmel együtt gondolkodni.
Én vagyok az út
Úton vagyunk. Mindannyian. De melyik úton? Milyen úton? Hova vezet az általunk választott út? Ha útkereszteződéshez vagy elágazáshoz érünk, tudjuk-e, hogy merre menjünk tovább? Feltöltöttük-e szívünkbe azt a GPS programot, mely az adott esetben különösen, de egyébként mindig megmutatja a helyes irányt?
Az előzőkben feltett öt kérdést költőinek is minősíthetjük, ha a mindennapi életünkben földrajzi értelemben akarunk mozogni, eljutni A-ból B-be. Ehhez valóban nem kell feltenni az öt kérdést, sőt, ha már jártunk azon az útszakaszon, akkor egy kérdés sincs, ha nem jártunk, akkor pedig segít a telefonra feltöltött GPS.
Az ember azonban nemcsak testben, hanem lélekben is létezik. A cselekedeteinket, így a mozgásunkat is, a testünk végzi, de mindent a lélek vezérel. Ha a lelkünk jól működik, akkor tudjuk, hogy a nagyon is véges, rövidre szabott, földi életünk után, földi utunk megjárta után – Isten kegyelméből, szeretetéből, irgalmából – az örök élet vár ránk. De hogyan jutunk oda? Jézus az út az örök életre. Az Atyához csak a Jézus által kijelölt úton juthatunk el.
Én vagyok az igazság
Sokszor keressük az igazságot. Legkézenfekvőbb az, amikor valamilyen bűntény (mindegy, hogy kisebb vagy nagyobb) kapcsán a nyomozó hatóság igyekszik kideríteni az igazságot, vagyis azt, hogy ki és hogyan követte el a cselekményt. De ennél sokkal egyszerűbbek a kis közösségen , családon belül elhallgatott, vagy elhazudott igazságok, amikor az igazság elrejtése az együttélés légkörét mérgezi.
A keresztyén ember számára az Isten valóság, benne hisz, igaznak pedig azt fogadja el, amit a Biblia tanít. Amit a Biblia Istenről, Jézus Krisztusról és a Szentlélekről mond, az igaz. A próféták az Ószövetségben, Jézus az Újszövetségben az igazat szólják. Aki ezt a tanítást követni törekszik, az az igazat éli meg. Az ige az igazság, mely szabaddá tesz a bűntől, ha ezt hittel kérjük az Úrtól, akiről tudjuk, hogy kegyelmes, irgalmas, megbocsájtó.
Jézus a végső igazság megtestesítője, amit Isten az Ő megnyilatkozásaiban – a Bibliában olvashatjuk – jelentett ki nekünk embereknek. Isten azt akarja, hogy minden ember eljusson az igazság megismerésére és ezáltal üdvözüljön. Fontos, hogy ne magunk igazságát igyekezzünk érvényesíteni, hanem vessük alá magunkat alázattal Isten igazságának. Az igazság nem szubjektív, amit a magam földhözragadt elképzelései szerint alakíthatok. A tanításhoz, az igazsághoz nekem kell idomulni, magamnak alárendelni. Bárcsak tükröznék szavaink, cselekedeteink és egész életünk az ige igazságát!
Én vagyok az élet
„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él és aki hisz énbennem, az nem hal meg soha.” (Jn 11, 25-26). Testvérem, hiszed-e ezt? Nagyon fontos kérdése ez életünknek.
Próbálok nagyon egyszerűen közelíteni az élet kérdéséhez. Mi az élet? A nem istenhívők számára az élet az az időszakasz, amelyet itt a Földön élünk meg. Magyarországon ez nőknél 79, férfiak esetében 72 év átlagosan. Az istenhívők az örök életben is hisznek., abban, hogy a földi, viszonylag rövid, életszakasz után – Isten kegyelméből – az Ő országába jut a lelkük. Az istenhívők így nem, vagy kevésbé félnek a haláltól, sőt Pál apostollal azt vallják: „Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.” (Fil1,21).
Földi életünket az egyre fejlődő orvostudomány, a gyógyszerek hihetetlenül széles választéka az elmúlt száz év alatt jelentősen meghosszabbította. Ezzel együtt az istenhívők két részből álló élete közül a földi szakasz igen rövid és mindig véget ér, amikor meghalunk. Azonban mi keresztyének hiszünk abban, hogy nemcsak test van, hanem lélek is. Mi hiszünk a hallhatatlan lélekben is, ahogyan még a földi életünkben, a niceai hitvallásban valljuk: „Várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet”. Ezt persze el is felejthetjük és a földi életünket az „itt és most, mindent azonnal nekem” üzemmódban is élhetjük.
A fiatalok – és ezt én teljesen normálisnak tartom – nem foglalkoznak a halál gondolatával, de a középkorúak sem nagyon, földi életüket tervezik, építik. Jó esetben tudják, hogy terveikhez Isten áldása kell, és ezt imáikban kérik is. Arra azonban minden generációnak gondolnia kell, hogy hogyan, milyen értékrend szerint élnek itt abban a átlagosan 70-80 évben. Nemcsak a testüket igyekezzenek rendben tartani, hanem a lelküket is. Ha ezt tesszük – még, ha botladozva, el-el bukva is – Isten kegyelméből, és csak abból, átmegyünk majd a földi életünk végét jelentő halálból az életbe, az örök életbe.
