Az előző írásomban foglalkoztam a lélek, a test, a halál témáival. Most a lelki egészség kérdése kapcsán szeretnék foglalkozni a lelkiismeret kérdéskörével is. Mi sem mutatja jobban a lelkiismeret jelentőségét, mint az a tény, hogy hányféle tudomány próbálta meg ezt a – hétköznapiságában is rejtélyes – jelenséget valamilyen módon a saját logikájára visszavezetni, vagyis a maga módján értelmezni, megmagyarázni.
A Wikipédia így fogalmaz: „A lelkiismeret az a képességünk, melynél fogva saját cselekedeteink és egész erkölcsi mivoltunk fölött erkölcsi ítéletet mondunk. Ha ezt az erkölcsi ítéletet saját magunkra vonatkoztatjuk, akkor azt mondjuk, hogy saját lelkiismeretünk szava szólal meg bennünk.”
A gondos és rendszeres erkölcsi nevelés azt jelenti, hogy a lelkiismeret, a folyamatos önvizsgálat ereje és szintje nem romlik, fennmarad, és így a rossz irányú cselekvéseink, gondolataink hamarabb kiigazításra kerülhetnek. A lelkiismeret tartalma nemcsak a neveltetéstől, hanem a környezettől, a korszellemtől és az életkörülményektől is függ.
Egy másik meghatározás szerint a lelkiismeret az embernek az a belső képessége, hogy meg tudja ítélni a saját jó vagy rossz cselekedeteit, amiket már végrehajtott, vagy akár végrehajtani tervez. Tetteink vonatkozásában a lelkiismeret szabja meg saját szabadságunk határait. A lelkiismeret az énünk legmélyéből kiinduló hang, amelyről egyszerre mondhatjuk, hogy azonos velünk, és azt is, hogy idegen hang bennünk.
A Magyar Katolikus Lexikon szerint a lelkiismeret az egyén cselekvését egy adott helyzetben irányítja. A jelenben oly módon, hogy cselekvésre, vagy éppen a cselekvés megtagadására indítja az akaratot, a múltra vonatkozóan úgy, hogy visszatekintve megítéli a cselekedetet, vagy magát a személyt, aki azt elkövette, a jövőre vonatkozóan úgy, hogy eligazít a további döntésekben.
Egy frappánsan rövid meghatározás szerint a lelkiismeret a jó és a rossz közötti választás képessége. Nekem ez a meghatározás tetszik a legjobban. Rövid de a lényeget kifejezi.
A keresztény embernek a jó lelkiismeret szavát mindig követnie kell, ellene cselekednie sohasem szabadna, mert a keresztény ember számára a lelkiismeret az Isten akarata: Amit parancsol, azt meg kell tenni, amit pedig tilt, azt nem szabad megtenni. Cselekvés előtt tehát mindig kérdezzük meg lelkiismeretünket, hogy mit tegyünk? Ez a magatartás – a lelkiismeretünkre figyelés – megfontolttá és kiegyensúlyozottá teszi az embert. Kétes lelkiismerettel sohasem szabad cselekednünk.
„Ami a testben a lélek, az a keresztény a világban.” Ezt a mondatot egy ismeretlen keresztény szerző írta levelében Diognétoszhoz. (Diognétosz Kr.u. 3. században élt görög filozófus, életrajzíró. Az egyetlen fennmaradt görög filozófus életrajz-gyűjtemény szerzője.) Jó lenne, ha az ismeretlen szerző mondata a 21. század elején is igaz lenne, mert akkor van remény például Európa hanyatlásának megállítására is.
A vallásos megközelítés szerint a lelkiismeret a lélek lámpása, amely a szív mélyén világít. A lelkiismeret hangján Isten hangja szólal meg, amely igennel vagy nemmel válaszol, valahányszor erkölcsi dilemmába kerülünk. Mint már írtam: ez a belső hang szólít fel arra, hogy megtegyünk-e valamit, vagy ne tegyünk meg.
A keresztény értékrend szerint az emberben a jó és a rossz egyaránt megtalálható, és mindenkinek szüksége van egy vezérvonalra, amely mentén a jót és a rosszat meg tudja különböztetni.
Azt gondolom, hogy embertársaink a lelkiismeret szempontjából három kategóriába sorolhatók:
- Vannak a lelkiismeretesek. Ezekben működik a lelkiismeret, képesek eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindig a jó mellett döntenek.
- Vannak a lelkiismeretlenek. Ezek is képesek különbséget tenni a jó és a rossz között, de hogy melyik mellett döntenek, abban lelkiismeretük nem korlátozza őket.
- Vannak, akiknek nincs lelkiismeretük. A társadalom számára ők a legveszélyesebbek. Nem képesek különbséget tenni jó és rossz között. Cselekedeteiknek nincs iránytűje, kiszámíthatatlanok.
Ha nem használjuk lelkiismeretünket, akkor az eltompul, elkorcsosodik. Ha nem jól használjuk, vagy visszaélünk vele, akkor akár végleg is elhallgathat. A bűn, a gonoszság végletesen kiolthatja – ha tetszik, kiiktathatja életünkből – a lelkiismeretet. Csak az erkölcsös ember – felfogásom szerint az, aki a Tízparancsolat szerint törekszik élni – tudja használni a lelkiismeret kényes műszerét. Csupán ő hallja tisztán a lélek belső hangját.
A Bibliában (1. Pét. 3,16) ezt olvassuk: „Őrizzétek meg a jó lelkiismeretet.”Hogyan tehetjük ezt meg? Úgy, hogy folyamatos önvizsgálatot tartunk a mindennapi életünk döntési helyzeteiben. Lelkiismeretünkre hallgatva választunk a döntési lehetőségek közül: mit teszünk és mit nem teszünk. Tudom, hogy ez nem egyszerű, de ez a befektetés – tehát az odafigyelés a lelkiismeretünk hangjára – biztosan megtérül.
A lélek egészségének alapja a tiszta lelkiismeret. Ha az ember jót cselekszik, gyakorolja az erényeket és erkölcsös életet él, akkor lelkét belülről fakadó elégedettség és – mondjuk ki bátran – boldogság tölti el.
A lelkiismeret fontos és hasznos emberi tulajdonság. Visszafog, gátol akkor is, ha hatalmánál fogva az ember valamit megtehetne. A lelkiismeret nem materiális korlát, hanem belső tulajdonság.
A lelkiismeret és a kötelesség mindig megmutatja nekünk azt az utat, amelyen járnunk kellene, az önérdek azonban sokszor egy másik utat jelöl meg. Azt kívánom magamnak és embertársaimnak is, hogy életvezetésünkben a lelkiismeret szolgáljon iránytűként.
Visszakanyarodnék ismét a lelki egészségünk karbantartásának fontosságára. Testünk mindennapi táplálására gondosan figyelünk. Pénztárcánk vastagságától függően igyekszünk egészségesen táplálkozni, enni, inni. A szegényebbek, a szerény jövedelműek is törekszenek éhségüket, szomjúságukat a lehetőségeik határain belül csillapítani.
Miközben az emberek általában a test igényeinek kielégítésével törődnek, sokan a lélek igényeire való figyelést elhanyagolják. A keresztény ember a kereszténység alaptörvényében, a Bibliában, ezt is olvashatja: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Isten minden igéjével.” (Lk. 4,4)
A Biblia a lélek elsőbbségét hangsúlyozza, például Máté evangéliumában, ahol ezt olvassuk: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall?” (Mt. 16,26)
Aki a lélek igényeivel is törődik, az rendszeresen – mondjuk ki nyugodtan: naponta, még ha csak néhány percre is – a Bibliát veszi kézbe, Isten igéjének, az igazságnak forrását. Ahogyan mindennap étkezik, táplálja testét, úgy mindennap olvassa a Bibliát, beszélget Istenével, és így táplálja, egészségesen tartja a lelkét.
