“Dögunalom a Házasság hete vége felé még mindig az elkötelezett párkapcsolatról szövegelni? Tegyen ki-ki egy próbát, igyekszem érdekesen kezdeni. Egy kis vérrel.”
“Mély értelmű, sokrétű kifejezés egy testté lenni a házastársaddal. Esetünkben megnyilvánulásai közé tartozott az is, hogy feleségem – másfél év után is ámulok! – nem rótta fel nekem a borzalmat, a karambolt, amit, még ha kimerültségemben is, de én okoztam. Átérezte, mekkora teher volna nekem – a felépülésem elhúzódó folyamatában – az ő vádja, pedig felhánytorgatása jogos lett volna. Átérezni a másik helyzetét, mindenáron a jót akarni számára, ebben is tetten érhető az egység.
Igen, lesznek ketten egy testté…Elsőként talán mindenki a házaséletre gondol, a szexuális egybeforrásra.
Tévedés volna? Ha nem szűkíted kizárólag erre, akkor dehogy. Hány házasság megy tönkre amiatt, hogy okként vagy következményként szexuálisan is elhidegülnek egymástól a házastársak. Fontos is ez a faktor, amíg biológiailag virágzik az ember. És nincs jobb szex, mint az élő házasságon belüli. Hencegek vagy szájhős vagyok, ha azt állítom, ez negyed évszázad múltán is lehet így? Távolról sem. Egy lappangó törvényszerűségről próbálok csak dadogni: az elkötelezett, igazán bizalmi kapcsolatban minden a legmagasabbrendűen megy végbe, lévén, hogy a házasság a teljes közösség felvállalása és megélése. És a házasságon belüli szexuális élményekre utólag sem kell kiábrándultan, bűntudattal visszagondolni.
Jut eszembe, van az 1Korintus7:9 igehelynek egy bibliafordítása, Károli Gáspáré, amely egy hangalaki játék hozzáadásával minden más magyar vagy akár angol, német fordításnak fölé emelkedik hatásosságában, megjegyezhetőségében. Ezt idézem: „Jobb házasságban élni, mint égni”. Ami azt jelenti, hogy leszállított értékű egyesülés – bár igazán kortünet –, ha a nemiség megélése és az elköteleződés nem találkozik!
De hagyjuk most már a szexet. Az emberpárra vonatkozó, isteni kinyilatkoztatás részeként elhangzó „lesznek ketten egy testté” azt is jelenti, hogy
az egyik fél minden öröme megsokszorozódik, amikor a másik részt vesz benne.
Ilyen lehet még az is, hogy vele örülsz, ha a munkahelyén végre valami jó is történik. Ugyanúgy ami fáj az egyiknek, az fáj a másiknak is. Ez megint egy kiváltság. Csakhogy ebből meg pont hogy nem fájdalom-sokszorozás következik a működő házasságban, hanem a fájdalomteher eloszlása, könnyülése. Még a bánat, a szenvedés is feloldódhat a részvevő szeretetben.
S ha már szenvedés: Pál apostol olyan látszólag botrányosat is mond a házastársaknak: „szenvedjétek el egymást”. Már elnézést, vethetnéd közbe, erre szövetkezzünk, a mazochizmusra? Visszakérdezek: harmonizálhat-e mindenben férfi-nő? Passzolhat-e mindenben két alkat, érdeklődés, múlt, le- és megterheltség, pillanatnyi hangoltság? Hát mindig ugyanazt gondoljuk mondjuk a gyereknevelésről? Mindig egyszerre akarjuk az imént emlegetett házaséletet?
A következőt pedig neked mondom, aki talán kapuzárási pánikkal küzdesz, és magad lepődsz meg a legjobban azon, hogy kitekingetnél a hosszú ideig szilárd és örömteli házasságodból. Lesztek (lehetnétek, legyetek!) ketten egy testté úgy is, hogy együtt öregedtek meg. Nehogy már a jólétet beváltatlanul ígérő exminiszterelnök hírhedt mondását váltsd valóra, amivel a benned is ugrásra kész alantasságnak kacsintott oda. Merthogy azt mondta, jön majd az ő gazdaságpolitikája szerinti fellendülés, amelyben lecserélhetjük az autót is, meg „öregecskedő feleségünket” is.
A házastársi kapcsolat pont nem autó, hogy lecseréljük!
Megújítani, fejleszteni kell. Időt szakítani az egymás felé fordulásra, minőségi időt rendszeresen egymással tölteni. Ez még a gyermekre szánt időnél is fontosabb, hiszen a jó gyermeknevelés alapja, hogy szerelmetek gyümölcse titeket harmóniában, szoros szövetségben lásson. Sebtiben nem lehet egyeztetni arról, hogyan fordítsuk egymás és a család javára a különbségeinket. Kölcsönösen rászánt idő nélkül nem lehet úgy hangot adni érzelmeinknek, esetleges kritikánknak, hogy azt ne bántva, ne támadóan tegyük. Ugyanez vonatkozik a másik ilyen mondandóinak a meghallgatására.”
