Micsoda az EMBER? › sorozatkezdő

MICSODA AZ EMBER?

-kérdezi a 8. zsoltár. Korunkban ugyanez a kérdés merül fel, de nem vallási, nem filozofikus szempontból, hanem egy új- soha nem volt- önmagát átalakító kreatív szempontból. Tudniillik az emberiség olyan technikai és orvostechnológiai szintre jutott el a számtalan innováció során, ami lehetővé teszi, hogy önmagát átalakítsa valami mássá. Az evolúciót – mely vagy volt vagy nem, vagy úgy volt vagy nem – immár saját kezébe veszi és átalakítja magát valami mássá (ez a transzhumanizmus). Az, hogy “ember” korunkban újrafogalmazódik valami egészen bizonytalan módon, így ez nem kevesebb, mint az emberiség létezése alapjainak újrafogalmazása. Lassan az ember önmaga “újrateremtőjévé” válik, aki az alapanyagból (férfi és nő) létrehoz valami más lényt: nemet váltva, transz neművé alakulva át, implantátumokat használ különböző célra, megállítja önnön öregedését, lassan lehetővé válik, hogy kiborggá alakítsa magát. Emlékszem, hogy pár évtizeddel ezelőtt a testépítők tűntek extrém embereknek, akik addig gyúrják magukat (persze korántsem jótékony szerek segítségével), míg Hulk típusú izompacsirtákká lesznek és önmaguk határait feszegetve önmaguk szobrászaiként tetszeleghetnek. Tartok tőle, hogy ezen már oly messze vagyunk túl, hogy szinte gyerekes játszadozásnak tűnik a mából nézve az egész.

De talán nem is ez a legfontosabb, hogy immár sok mindent megtehetünk orvosi segítséggel a saját testünk átalakítása szempontjából – hiszen ez kevesek ambíciója és privilégiuma. Hanem a szemlélet megváltozása tömeges szinten sokkal jelentősebb tényező, hogy miképp tekintünk önmagunkra és persze a másikra. Hasonló a mostani helyzet az evolúció elfogadása előtti és utáni helyzethez. Ha a teremtésben hiszünk, akkor azt gondoljuk magunkról, hogy Isten teremtményeként az Övé vagyunk, így elszámolással tartozunk neki. A másikról is ezt gondoljuk, így nagyra becsüljük a másikat, mivel ő is Istené. Azonban ha azt gondoljuk, hogy az evolúció terméke vagyunk, akkor inkább érzésekkel és gondolatokkal rendelkező biológiai gépnek látjuk magunkat, felelősségünk nem erkölcsi inkább pusztán racionális: azaz csupán életösztön. A másik ember egy – egyébként is túlszaporodott faj – egyede, melyből van még 8,5 milliárd. A szexualitásban, az emberi élet védelmében vagy kioltásában (pl. abortusz, eütanázia) az evolúciós gondolkodás nyomán csupán társadalmi- törvényi fékek maradnak. Persze nem csak ez – mert van bennünk erkölcsi érzék és a lelkiismeret is erkölcsi tartást ad. Ezt mindenki tapasztalja, csak manapság ezt meghaladhatónak, sőt, meghaladandónak hirdetik meg. Ezzel szemben mindezek létét mi keresztyének az “általános kijelentés” bizonyítékának tudjuk be. Szerintünk azért van mindez bennünk, mert Isten teremtett erkölcsi lényeknek minket, az hogy az evolúció ezt belőlünk kitermelné egy mindennél bizonytalanabb érvelés.

A kérdés manapság, hogy “micsoda az ember” egyre inkább megválaszolhatatlan. Pedig a nagy és csodás humanizmusnak – mely korunkban a liberalizmus és kulturális marxizmus szövetségében él tovább – a legnagyobb ethosza az emberség- emberségesség. Korunk permanens szexuális és embert újradefiniáló forradalma épp ezt – önnön alapját – az embert kérdőjelezi meg, valószínűleg rejtett céljai érdekében. Ha az ember definíciója megváltozik, akkor megváltozik minden: a védendő humanitás, az humánum erkölcsi megítélése, a jog és büntethetőség. Ha egy kicsit belegondolunk ebbe a ténybe innen már érthetővé is válik mindjárt, hogy mi célból van akkor ez a big hipe a gender nemek, a szivárványos szexuális attitűdök egyenjogúsítása érdekében:

fellazítja- kitágítja az ember fogalmát, definícióját

A kérdés, hogy “micsoda az ember” ilyen módon, hogy “nem az lenne ami” – fel sem merült a történelem során. De ha csak ennyit mondunk keveset mondunk, mégpedig azért, mert a többi civilizációban egyáltalán nem merült fel: azaz, a konfuciánus, az orthodox, a latino, a japán, a hindu, az iszlám civilizációkban – csak és kizárólag a nyugati civilizációban, mely eredetileg a keresztyén civilizáció volt. Volt.

És ebben a most induló sorozatban erre szeretnénk emlékeztetni azzal, hogy megfogalmazzuk az emberrel kapcsolatosan: mi is az ember, ki is az ember – mit mond erről a keresztyén civilizáció vallási fundamentuma a Szentírás.

A JOBB VILÁGMAGYARÁZAT

Ma a nyugati világ polgára számos világnézet, világkép, világmagyarázat közül szabadon választhat – elvileg. Elvileg, mert bizonyos magyarázatokat óriási támogatottsággal népszerűsítenek, míg másokat pedig rendszerint elhallgattatnak vagy negatív fényben tüntetnek fel – és ezt különösebben nem is érdemes részletezni, mert mindenki tapasztalhatja mindezt nap, mint nap. Így az egykor keresztyén kultúra területén ma élő emberek nem is tudják, hogy mi saját originális kultúrájuk alapüzenete, például arról a kérdésről, amiről itt és most beszélni fogunk: az emberről. Meggyőződésem, hogy a bibliai kijelentés az, ami messze a legjobban megmagyarázza, hogy mi az ember, miért olyan amilyen, honnan van nyomorúsága és mi a kiút belőle, továbbá milyen perspektívái vannak a jövőre vonatkozóan.

A tudomány részleteiben magyarázza a világot, de annak is csak a műszerekkel mérhető (érzékelhető) dimenzióit, vagyis az anyagi világot. Azonban jól tudjuk, hogy nem csak az anyagi világ létezik, most – csak ha kizárólag naturalista szempontokat vesszük figyelembe – akkor is belátható a pszichológiai dimenzió létező valósága, mely nem anyagi természetű. A mai világlátás általánosságban patchwork jellegű: messze nem átfogó, messze nem koherens egészében és részleteiben. Ám nagyon is megfelel a posztmodern szemléletű embernek, akinek elég a szemét ide-oda röptetnie egy-egy meggyőzőnek tűnő részleges magyarázatra, hogy aztán levonja a következtetést a megbízhatóságot illetőleg. Ezek a magyarázat töredékek nem nyugtatják meg ugyan korunk nyugati emberét (lehet ez nem is cél), de a posztmodern embert mindez jóleső érzéssel tölti el, hogy minden állandóan változik és megváltoztatható – így a töredékesség és bizonytalanság ellentételezés képen és inverz módon épp a szabadság csodálatosan pozitív érzésével ajándékozza meg.

Tekintve a keresztyén világnézetet a kijelentés nyomán előáll tanítás, mely szabatos megfogalmazása annak, hogy mit mond a kijelentés, amit hinnünk kell. A keresztyén nem azt hiszi, amit saját kedve szerint hinne, hanem azt, amit Isten a kijelentésben mondott. Természetesen mind a bibliai kijelentést, mind a ráépülő tanítást különböző mélységben ismerhetjük. Ezek nyomán mindenesetre igaz, hogy összeáll bennünk egy világnézet, világkép, világlátás – mely olyan, mint egy szemüveg (Lesslie Newbigin képét használva) – amin keresztül látjuk a világot és megítéljük, ami benne történik … és a többi. Egyébként csak jelzem, hogy nagyon jó szemüvegünk van ám, mert ezzel lehet látni az elrejtett dolgokat, a láthatatlan dolgokat, a múltat, jelent, és az eljövendőt is – azaz, az igazat megvallva bizony a párját ritkítja! A keresztyén világnézet a leginkább mindent megmagyarázó, így mai kifejezéssel élve: METANARRATÍVA. És mint ilyen a narratívák hatókörén felül álló elbeszélése mindannak, amit tudnunk lehet és kell.

A GONDOLKODÓ

Én úgy gondolom elgondolkodni fontos dolgokon érdemes és az alapvető kérdés, miszerint – micsoda az ember – épp ilyen! Mert ez a legelementárisabb IDENTITÁS-KÉRDÉS! Ki-mit tud erről, ki-mit gondol erről – ez nagyon változatos manapság. Egészen egyszerűen azért, mert a mai kulturális viszonyok között élő emberek már elvesztették azt a tudást, ismeretet, mely egykor a keresztyén kultúra természetes sajátossága volt. Lehet, hogy számtalan új információval szolgálhatunk. Lehet, hogy meglepő lesz a kijelentés átfogó magyarázata arról, kik vagyunk, kik lehetünk, mivé lettünk és milyen jövőt tervezett nekünk az Isten. MINDENESETRE egy biztos:

Amiről szólni fogunk az egy átfogó pozitív kép, annak ellenére is, hogy szembesít bennünket nyomorúságunkkal, mert az embert Isten szereti, ezért meg akarja menteni!