Előzmények
Az 1990-es rendszer(telen) váltás után a társadalomban elterjedt és hangoztatott véleményt én is átvettem, azaz hazaáruló jelzővel illettem azon honfitársaimat, akik nyíltan a haza érdekei elleni megnyilvánulásokkal, cselekedetekkel vétették észre magukat.
A 2004 december 5-i, érvénytelen és gyászos népszavazás után – melyen eltaszítottuk magunktól a határon túli magyarokat és megvalósítottuk a Trianon 2-t, csak ezúttal francia közreműködés nélkül – , azon véleményemnek adtam hangot mindenhol, ahol megszólalhattam, hogy a magyar baloldal a „nem” szavazatokra és a távolmaradásra való buzdítással nem a hazaárulást, hanem annál is nagyobb bűnt, a nemzetárulást követte el. 2010 – ben megjelent a „Nemzetáruló politika 2002-2010” című könyvem, mely a nemzetárulással részletesen foglalkozik.
A társadalomban, a közszereplők nyilvános beszédeiben – közel 10 évig – a nemzetárulás szó egyáltalán nem jelent meg. Az utóbbi években már igen, nem is kevésszer.
Hazaárulás kérdése és viták
Ilyen előzmények után leírom, hogy a hazaárulás/nemzetárulás témakörében sok vitám volt baráti-ismerősi körben. Többen azt mondták, hogy helytelen hazaárulóknak, vagy nemzetárulóknak bélyegezni a magyarellenességükkel kitűnő embertársaimat, mert ők ugyan magyar állandó lakhellyel, lakcímkártyával, személyi igazolvánnyal és magyar állampolgársággal rendelkeznek, tehát jogilag, adminisztratívan magyarok, azonban ténylegesen, szívükben, gondolkodásukban nem tekintik hazájuknak Magyarországot, sem nemzetüknek a magyart. Haza vagy nemzet nélkül pedig nincs sem hazaárulás, sem nemzetárulás.
Álláspontom helytelenségének elismerésére azzal is kívántak ösztönözni, hogy konkrét eseteket – megtörténteket – hoztak fel a régebbi és közelebbi múltból. Ezekből idézek most hármat:
Több, mint 700 évvel ezelőtt a skót szabadságharcos, William Wallace, londoni kínvallatása során (a Rettenthetetlen című filmben Mel Gibson idézte fel alakját), amikor feltették neki azt a kérdést, hogy árulónak tartja-e magát, így felelt: Nem, hiszen soha nem fogadtam hűséget Edward angol királynak. És ez igaz volt, ilyen értelemben nem volt áruló.
Avram Jankut, vagy Ludovit Sturt soha senki nem bélyegezte hazaárulónak, noha mindketten a történelmi Magyar Királyság területén születtek, tanultak, éltek, haltak. Avram Janku iszonyatos rémtetteket, vérengzéseket követett el a magyar népesség ellen, míg Ludovit Stur „csak” folyamatosan uszított, szervezkedett a magyarság ellen. Állítólag az ő tevékenysége ihlette a mai szlovák himnuszt, és róla nevezték el Párkány városát Sturovónak. (Ha ezek nem lennének igazak, kérem jelezzék.) Ezt a két személyt hazaárulónak minősíteni – mondták beszélgető partnereim – mégis teljes képtelenség. Ők ugyanis soha nem vélték magukat közénk tartozóknak, miként mi sem őket.
Romániában a román többség sem nevezi hazaárulóknak az ott született, ott élő magyarokat. Ellenben hazátlannak, románul bozgornak nevezik őket. Ez persze nem igaz, nem helytálló megnevezés, mert számukra létezik egy Anyaország, Magyarország. Akkor is, ha 2004 december 5-én – az általam nemzetárulóknak minősített erők jóvoltából – ebben a kérdésben csúfosan elbuktunk. Joggal írta egyik erdélyi barátom, hogy most lettünk igazán hazátlanok, azaz bozgorok.
Vita partnereim az általuk említett példák átgondolását javasolták számomra, megismételve: Akinek nincs hazája, nincs nemzete – nem jogilag, hanem a szívében, az érzéseiben, a gondolkodásában – az nem lehet hazaáruló, vagy nemzetáruló. Az ilyen emberek gyökértelenek, nincs hazájuk, azt mondják magukról, hogy ők világpolgárok vagy európai polgárok.
Tények
A vitákból sokat épültem és gondolkodtam azon, hogy a magyar érdekek ellen dolgozó honfitársaimat, akik több baloldalinak, liberálisnak nevezett pártot vezetnek, hangadóik és általában koalícióba tömörülnek, hogyan nevezzem helyesen, ha a közforgalomban forgó, már említett, elnevezések nem helytállóak?Ténye
Kutatásaim során a nemzetgyalázás, a hazaárulás döbbenetesen sok esetére bukkantam, melyekből csak négyet hozok most ide, történésük idősorrendjében:
2002 december 1-jén Medgyessy Péter, akkori MSZP-s miniszterelnök, Adrien Nastase román miniszterelnökkel együtt ünnepelte Budapesten a Kempinski Szállóban Erdély elcsatolását, Nagy Románia megalakulását, a legnagyobb román ünnepet. Az ünnepségen pezsgővel koccintott Göncz Árpád köztársasági elnök és Kovács László külügyminiszter is.
2010-ben Alföldi Róbert, a Nemzeti Szinház akkori igazgatója, a színházat ajánlotta föl, hogy otthont adjon december 1-jén a Nagy Románia megalakulása évfordulóján tervezett ünnepségnek. Alföldi elképzelése, a FIDESZ-KDNP és a Jobbik tiltakozása miatt, nem valósult meg.
Gyurcsányné Dobrev Klára 2019 őszén az Európai Parlament Elnökségének kihelyezett ülésére utazott Franciaországba, ahol a Waldorf Astoria Trianonban szállt meg, elvbarátaival együtt. A szálló csupán néhány méterre van a trianoni békediktátum 2020 június 4-i aláírásának helyszínétől. Ebben a szállóban pezsgőzött – a világhálón megjelent képek tanúsága szerint – Klára asszony. Láthatóan semmit nem tanult az előbb említett két elődje esetéből. A történethez még csak annyit: Az EP Elnöksége kihelyezett ülésére Járóka Lívia a FIDESZ európai parlamenti képviselője is hivatalos volt, Ő a szállodába be sem tette a lábát, az ott rendezett díszvacsorán sem vett részt, szállást is máshol foglalt magának. Ő tudott viselkedni ilyen helyzetben is.
A hazaárulás minősített esetét követte el Cseh Katalin, a Momentum EP képviselője. Ő Kádár János nyomdokaiba lépett, illetve őt másolta le, amikor 2019 vége felé egy hárompontos javaslat csomagot vitt az Egyesült Államokba, ahol kongresszusi képviselők előtt kifejtette, hogy a magyar diktatórikus, a jogállamiságot lábbal tipró, a szabadságot korlátozó rendszer felszámolása érdekében „Az Európai Unió mellett a NATO-nak is szerepet kell vállalnia.” Ezt a mondatot nem lehet másképpen értelmezni, mint, hogy Cseh Katalin behívja a NATO csapatokat (mint Kádár a szovjeteket 56-ban) Magyarországba. Ez persze abszurd, hiszen mi a NATO tagjai vagyunk. Ez azonban Cseh Katalint nem zavarja, amikor hazája (?) ellen dolgozik.
Csak ezután még mindig marad a kérdés: Hogyan nevezhetjük, minősíthetjük a Magyarország, a magyarok érdekei ellen keményen dolgozó, – rendszeresen koalícióba tömörülő – pártok vezetőit, hangadóit?
Ezt az ellenzéki koalíciót a tömegtájékoztatás különböző fórumain megszólaló politikusok, politológusok, újságírók többféle jelzővel illetik. Volt, aki moslék koalíciónak nevezte őket. Én ezzel nem értek egyet, mert ez csak az ellenség sértegetése, ráadásul elavult is, nem felel meg az Európai Unió szabályozásának sem, hiszen az EU szerint moslékot már a disznóknak sem szabad adni. Voltak, akik horror koalíciót emlegettek. Ezzel egyetértek, mert, ha hatalomra kerülnek, akkor Magyarországnak vége. Sokszor hallom a szivárvány koalíció minősítést is. Ezzel sem értek egyet. A Budapesten eddig sűrűn rendezett Pride felvonulásokon megtanultuk, hogy a saját neműeket szeretők zászlója a szivárványos lobogó. Az LMBTQ stb. hívő főpolgármester a városházát is feldíszitette ezzel a zászlóval. Mindezek ellenére helytelennek tartom a szivárvány koalíció minősítést, mert lehet ugyanis, hogy ebben a koalícióban a magyar átlagnál jóval több a homoszexuális, leszbikus, transzvesztita stb. embertársunk, de azt feltételezem, hogy nincsenek többségben, tehát a szivárványos megjelölés helytelen.
A koalíció helyes elnevezésének megtalálásán gondolkodva – az írásomban hosszan leírt példákat is figyelembe véve – rájöttem a , szerintem, helyes elnevezésre: Magyarellenes Koalíció, rövidítve MEK. A koalíció vezetői, képviselői, hangadói – látványosan az Európai Unió különböző fórumain, de itthon is – magyarellenes érzelmeikről, a magyar érdekek semmibe vételéről tesznek rendszeresen, a nagy nyilvánosság előtt, tanúbizonyságot.
Kollár Kinga fellépése
Így történt ez most Húsvét előtt, amikor a Tisza Párt EP képviselője, Kollár Kinga, példátlanul gyalázatosan, ellenségesen nyilvánult meg. A teljes beszédet bemutató videót többször megnéztem. Sokan tehettek így, ezért nem idézem. Idézem viszont Gulyás Gergelynek az április 7-i héten tartott kormányinfón elhangzott egyik mondatát: „Semmi nem utal arra, hogy Kollár Kingának Magyarország lenne a hazája.”
A 2020-ban megjelent könyvemben, de ebben az írásban is hosszan foglalkoztam azzal, hogy a magyar balliberális, globalista, progresszív és még nem tudom milyen ellenzéket helyesen és egyértelműen magyarellenesnek kell minősítenünk. Ez öt évvel ezelőtt volt. És most, öt év után, először hallottam egy kormánytag szájából ezt. Ezért ez az írás.
Az európai – és benne a magyar – civilizáció, kultúra, zsidó-keresztény/keresztyén alapokra épült. Sokáig az európai emberek többségének – sajnos ma ez messze nem igaz – a Biblia tanítása volt az irányfény, mondhatjuk a mindennapi élet életmód kézikönyve. A Bibliából idézek most egy, a számunkra ma is fontos figyelmeztetést: „Minden ország, amely magával meghasonlik, elpusztul…” (Lk11,17).
A MEK pártjainak hangadói a globális erők által irányított Európai Unió politikai elitjének hazai szócsövei, ezen hatalmi erők zsoldosai, az ő érdekeiket képviselik. Ezek után feltehetjük az újabb kérdést: Akkor mi is meghasonlott, pusztulásra ítélt ország vagyunk? Mert a Magyarellenes Koalíció a magyar nemzet közösségében gyűlöletet, viszályt, ellenségeskedést kelt, még a nemzeti minimum kérdéseiben sem hajlandó együttműködni politikai ellenfeleivel. (Szemben a román és a szlovák gyakorlattal, tanulhatnának tőlük.) Sehol a világon nincs ennyi, a saját hazája ellen dolgozó politikus, mint Magyarországon. Ez egy olyan Hungarikum, amelyre büszkék nem lehetünk.
Mégis azt kell mondanom, írnom, hogy – bár a meghasonlásnak vannak látható jelei – Magyarország nincs pusztulásra ítélve. A magyar emberek meghatározó többsége a rendszer(telen) váltás óta már ötször olyan kormányt bízott meg az ország vezetésével, amely számára az ország fennmaradása és a magyar érdek az elsődleges. Ezért hívják nemzeti kormánynak. Amíg őket választjuk, nem kell tartanunk a megsemmisüléstől.
