A történelem számos, magát titkos beavatások által megszerezhető tudást kínáló misztikus utat ismert, és ismer. Ilyenek a különböző keleti filozófiák, az indiai bölcseleti iskolák, közép-ázsiai misztériumvallások, vagy az ókori görög és egyiptomi társaik, nyugati ezoterikus tanítások.
A 20. századtól fogva a jobboldali konzervatív gondolkodásra – legfőképpen a szélsőjobboldaliságra – jelentős hatást gyakorolt az úgynevezett perennialista filozófia, vagy hazánkban ismertebb nevén a tradicionális létszemlélet.
A perennializmus fogalmának eredete a latin „philosophia perennis”, vagyis örökérvényű bölcsesség. Lényege, hogy minden, általuk tradicionálisnak tekintett vallás – hinduizmus, buddhizmus, judaizmus, keresztyénség, iszlám – rendelkezik egy exoterikus „héjjal”, ami a dogmákat és a vallásosságot tartalmazza, továbbá egy ezoterikus „maggal”, amit a fentebb említett vallások beavatott bölcsei ismernek. Utóbbi, e felfogás szerint ugyanúgy az Abszolútum megismeréséhez vezet, csak más-más megközelítésekből.
Ennek az iskolának a modernkori atyja a francia René Guénon volt, aki munkásságának bizonyos műveit nemcsak a filozófusok, hanem jobboldali politikai gondolkodók is forgatták és forgatják. Gondolok itt a magyar nyelven immáron negyedik kiadásban megjelent A mennyiség uralma és az idők jelei című könyvére, de számos munkája jelent meg magyarul, amelyeknek a bemutatása nem célja írásomnak.
Természetesen, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy Guénon föllépése nyomán több filozófus követte az ő tanításait az 1900-as években, legyen szó Julius Evoláról, Frithjof Schuonról, Ananda K. Coomaraswamy-ról, Mircea Eliade-ról, vagy Martin Lingsről.
Magyarországon olyan ismert író képviselte ezt a fölfogást, mint Hamvas Béla, valamint több, napjainkban is ténykedő jobboldali gondolkodó, akik nem csupán a különféle hagyományokat, vagy a keresztyénséget ismertetik az ezzel foglalkozó folyóirataik hasábjain, de az internetes videómegosztó oldalakon is visszahallgathatóak előadásaik.
Nincs új a nap alatt
A perennialista felfogás a mi nyugati kultúránkban a reneszánsz idejében gyökeredzik. Ez volt az úgynevezett „prisca theologica”, ami abból az elgondolásból fakadt, hogy a ferrarai-firenzei egyetemes zsinaton a bizánci Jeórjiosz Jemisztósz Plíthon filozófus azt javasolta a firenzei katolikusoknak, hogy Platón bölcselete segítségével elsimíthatóak lehetnének a vallási ellentétek, egy transzcendens egységre hozva őket.
Ez a vélekedés Cosimo de’ Medici figyelmét is fölkeltette, aki támogatta a hermeticizmust és a neoplatonizmust is tanító Platonista Akadémiát.
Az itt oktatott prisca theologica szerint minden igaz ókori vallás és filozófia egy isteni forrás megnyilvánulása, és a látható formák mellett egy mélyebb ontológiai egységgel bírnak.
Guénon
René Jean-Marie Joseph Guénon 1886-ban született a franciaországi Blois városában, római katolikus polgári családban. Egyetemi évei alatt kitűnő eredménnyel tanult filozófiát és matematikát.
1906-ban belevetette magát a korabeli franciahoni okkult irányzatok világába. Először egy orvos, bizonyos Gérard Encausse „Papus” ismertette meg vele az okkultizmus rejtelmeit, aki oszlopos tagja volt a korabeli okkult társaságoknak. Az ő hatására lépett be Guénon a gnosztikus Martinista Rendbe. Papus világlátásában tetten érhető a teozófia.
A Teozófiai Társaság 1875-ben jött létre New Yorkban. Alapítója az oroszországi származású Helena Petrovna Blavatsky volt.
Tanításának célja, hogy a keleti és nyugati ezoterikus hagyományokat szintézisbe hozza.
A Társaságnak 1890-től több közössége volt Indiában, Nagy-Britanniában, Svédországban és Franciaországban.A tradicionális létszemlélet vallási szintézise – vagy „együttlátása” – a teozófiából ered, azokkal a lényeges eltérésekkel, hogy a tradicionalista megfogalmazás szerint
1. Minden nagy vallás isteni eredettel rendelkezik;
2. Ezoterikus értelemben egyek, de exoterikusan eltérőek;
3. Az örökérvényű bölcsességnek az igazságai megtalálhatóak bennük, ahogy arról a bevezetőben már szó esett.
Ami miatt Guénon szakítani fog a teozófiával, és Blavatsky munkásságát sarlatánságnak fogja tartani, az a két fő eltérés, mely szerint a teozófikus gondolkodás
1. A monoteizmus egy személyes Istenbe vetett hitét exoterikusnak tartja és a panteizmust vallja;
2. Nagy Konstantin császár óta a keresztyénség letért az eredeti miszitikus tanítás útjáról.
Blavatsky a Leleplezett Ízisz és A Titkos Tanítás című könyveiben azt állítja, hogy egy ősi ezoterikus rendszer szerint kikutatható a vallások szintézise, ami egységbe hozhatja a vallás és a tudomány igazságait. Szerinte, e szintézisnek a legtökéletesebb formái az indiai Védanta iratai, míg nyugaton a hermetikus szövegek. Ez pedig a vallások, népek és kultúrák egységét hozhatja el.
Egyházból egyházba
Guénon, állítása szerint egy szeánsz alkalmával kapcsolatba lépett a középkori Templomos Lovagrend egykori Nagymesterével, Jacques de Molay-el, aki utasításokat adott neki a rend visszaállításához. Ezt követően számos martinista csatlakozott az Új Templomos Rendhez (Ordre du Temple Renové). Emellett belépett a Gnosztikus Egyházba, ahol létrehozta a La Gnose nevű folyóiratot.
Még ittléte alatt ismerkedett meg a taoizmus tanításaival, továbbá egy svédországi születésű, az iszlámra áttért szúfival. Ő szintén írt tanulmányokat a La Gnose-ba.
Ivan Aguéli jelentős hatással lesz Guénon későbbi nézeteire és útjára. Az ő közreműködésének köszönhetően nyert beavatást 1910-ben egy kairói szúfi rendbe, ahol is az arab ʿAbd al-Wahid Yahya nevet kapta – áttérni csak 1930-ban tért a muszlim hitre –, majd nem sokkal ezután Guénon kilépett az általa alapított Új Templomos Rendből.
Ekkortól kezdett el Guénonban megfogalmazódni, hogy az úgynevezett „primordiális hagyomány” csak az ortodox vallási formákban lelhető föl a maga eredetiségében, megkülönböztetve perennializmusát a martinizmustól és a teozófiától.
Alfa és Ómega helyett a Védák vége
Ez indította őt a hívő római katolikus Berthe Loury-val való házasságra 1912-ben. Arra a következtetésre jutott, hogy a primordiális hagyományt a lehető legkifejezőbben a hindu Védanta bölcselet írja le, amely az ő állítása szerint nem felette áll a többi hagyománynak, hanem mind közül a Védanta az, ami a többi hagyomány által is hangoztatott igazságokat a legpontosabban visszaadja.
1921-ben jelent meg első könyve, az Általános bevezetés a hindu doktrínák tanulmányozásához. Ugyanebben az évben jelenik meg Blavatsky nézeteinek bírálataként a Teozófia: Egy álvallás története című munkája.
Évekkel később fogalmazta meg harmadik könyvében, A modern világ válságában, hogy a keleti civilizációk joggal róhatják föl a Nyugatnak, hogy a szellemiségük kizárólag materialisztikus, ami során a „Kelet” és „Nyugat” fogalmait nem földrajzi értelemben vette, hanem két eltérő mentalistást jelölt vele. Állítása szerint a nyugati profán tudomány túl gőgös, és jelen korunkat a hindu Kali-juga, azaz Sötét Kor terminussal illette, utalva a ciklikus világkorszakokban való gondolkodásra.
A hinduizmus négy nagy világkorszakot ismer, amelyek egy ideális állapotból egyre rosszabb állapotba süllyednek: Szatja-juga, Tréta-juga, Dvápara-juga, Kali-juga. A Kali-juga végén a bűnös világ megsemmisül, majd ismét a Szatja-juga veszi kezdetét, és folytatódik a négy világkorszak egymást váltva.
1927-ben elhuny Guénon felesége. 1930-ban Kairóban telepedett le, és négy évre rá megházasodott a muzulmán Fatima Muhammad Ibrahim-mal, akivel négy közös gyermeket neveltek. Egyiptomi évei alatt alakult ki az az álláspontja, hogy a hagyományok ezoterikus ösvénye egy bizonyos vallás gyakorlásán belül kell, hogy kikristályosodjon.
Jóllehet gyakorló muszlim volt, azonban hindu fogalmakat használt metafizikai fejtegetéseiben. Szerinte a hinduizmus gyakorlására nem alkalmas a nyugati ember, ezért az iszlámban látta ennek a világkorszaknak a végén a primordiális hagyomány megvalósítását a nyugati ember számára.
Így a Védanta bölcselet szemüvegén keresztül az iszlám magyarázataival, amivel az egész tradicionális létszemlélet fémjelezhető!
Egy követője gondolatai
A keresztyénségből – és a többi ősi vallásból – minden perennialista mást-mást tartott, és tart fontosnak. Frithjof Schuon, Guénon barátja Bázelben született 1907-ben, katolikus családban. Ő maga evangélikus hittanra járt, és 14 éves korában katolizált. Az 1930-as években Algériában fölvette az iszlámot, emellett egy szúfi rendnek vált tagjává.
Érdemes röviden ismertetni, hogy hogyan vélekedett a keresztyénségről, azon belül leginkább a protestantizmus lutheránus ágáról.
A hagyományos keresztyénséget utóbbi mellett a római katolicizmussal és az ortodoxokkal három nagy csoportra osztotta, amelybe nem számította bele a keresztyén jellegű szektákat (pl. a mormonokat), illetve a kálvinizmust sem.
Szerinte, a lutheranizmus a tradíció szempontjából korlátozott, de nem illegitim, ezért bizonyos erkölcsi, teológiai és misztikus értékeket képvisel (pl. Jakob Böhme misztikája). Fejtegetései alapján, ha az evangélikusság a hindu világban jelent volna meg, akkor egy hindu filozófiai iskolává vált volna a többi között.
Az Evangélium „szent szegénységébe merülő” keletiességét és „szemitaságát” az európai, római birodalmi mentalitás romanizálta. Az evangélikusság – de vonatkoztathatnánk az egész evangelikalizmusra is – tipikusan a páli teológiát követi.
A latin civilizáció nem tud mit kezdeni az Evangélium szellemével és világával, viszont, mivel a Nyugat keresztyén, ezért jobb, ha római katolikus.
Summa
A perennialista bölcselet eredetének, és sarkalatos nézeteinek rövid megfogalmazása alapján a keresztyénséghez való viszonya kettős. Egyrészt meg kívánja védeni a modernizmus züllesztő, mindent fölbomlasztani akaró materializmusától, amellyel szemben kemény bírálatot fogalmaz meg.
Másfelől viszont beleesik abba a tévedésbe, hogy a krisztusi örömhírt, a teljes Szentírást és keresztyén hagyományt egy hindu-muszlim ezoterikus szemszögből kívánja megérteni, még hogyha valamelyik keresztyén felekezethez tartoznak is egyes tagjaik.
Ennek alapján a Biblia könyveit úgy osztják föl istenileg kinyilatkoztatott és nem kinyilatkoztatott művekre, mint a hinduk saját szentirataikat. Míg náluk az Upanisadok és a Védák teljesen, a Bhagavad Gíta általában, a Mahábhárata pedig nincsen isteni kinyilatkoztatásnak tekintve, addig például Mózes V. könyvére, a Királyok könyvére és a Krónikák könyvére ugyanez vonatkozik (Martin Lings nyomán). Számos gondolkodójuk muzulmán lett.
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a védikus bölcseletből kölcsönözött ciklusok tana idegen a keresztyénség világfelfogásától. Krisztus Jézus megtestesülése egy kardinális történelmi esemény, amely szakítást jelent a pogány múlt felfogásaival. A judaizmus és a keresztyénség szakít a világtörténelem körkörös ismétlődésével. Az emberi történelmet egy meghatározott kezdetbe és meghatározott eszkatológiai célba ágyazza bele. Így adva neki irányt és értelmet (Jean Daniélou jezsuita történész nyomán).
Az Úristen behatolt a történelembe, így a keresztyénség nem egy a különböző hagyományok közül, hanem a Krisztusban való kiváltságos tény, amelyet semmilyen más vallás vagy filozófia nem helyettesíthet. Nem a Védanta, a buddhista szútrák vagy a Korán alapján kell megérteni Krisztus Jézust! Hanem Krisztus Jézuson keresztül kell szemlélni a többi vallási hagyományt.
Felhasznált irodalom
Charles B. Schmitt: Perennial Philosophy: From Agostino Steuco to Leibniz. Journal of the History of Ideas, University of Pennsylvania Press, 27. évf. 4. sz., 1966. 505-506. o. (LINK)
Frithjof Schuon: The Question of Evangelicalism. In: Mateus Soares de Azevedo (szerk.): Ye Shall Know the Truth – Christianity and the Perennial Philosophy. World Wisdom, Canada, 2005. 5-11. o. (LINK)
Hajj Muhammad Legenhausen: Why I Am Not a Traditionalist. Institut Religioscope, 2002. 7-8. o. (LINK)
Jean Daniélou: René Guénon érdemei és tévedései. In: A történelem misztériuma (Bárdos Zsuzsa ford.). Kairosz, Debrecen, 2006. 145-148. o.
Martin Lings: René Guénon (Hársfalvy Amália ford.). In: Pannon Front, 34. sz. (LINK)
The End of the World? René Guénon’s ‘Reign of Quantity’. Steps to Taniquetil, 2021. február 26. (LINK)
William Rory Dickson: René Guénon and Traditionalism. In: Muhammad Afzal Upal, Carole M. Cusack (szerkk.): Handbook of Islamic Sects and Movements. Brill, Leiden-Boston, 2021. 590-598., 608. o. (LINK)
