De mit is tett és mit is tanított Péter apostol egész életében?
„Emlékeztetés által ébresztgettelek benneteket.” – mondja. Manapság felhúzzuk az ébresztőórát, beállítjuk az ébresztőjelzést… Ugye milyen kellemetlen, amikor megszólal reggel?! „Jaj ne! Csak öt percet még…” – kínlódunk ilyenkor.
Sok hasonló kellemetlen ébresztés van a Bibliában, lelki értelemben: „Ideje már, hogy az álomból felserkenjünk; mert most közelebb van hozzánk az idvesség, mint a mikor hívőkké lettünk!” (Róm 13, 11.) „Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert – megszégyenítéstekre mondom – némelyek nem ismerik Istent.” (1Kor 15, 34.) „Serkenj föl, aki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus.” (Ef 5, 14.) Az ébredés tehát a bibliai szóhasználat szerint az az esemény, amikor valaki a bűn halálos álmából lelki eszméletre jut.
A bűn halálos álmát két dolog okozhatja bennünk. Vagy közönyösen legyintünk: „Jó ez az állapot nekem így is!”; „Ejh, ráérünk arra még!” hajtogatjuk. Pedig dehogy jó! A bűn halálos álma a kárhozatot jelenti, ez az állapot az Isten nélküliség lelki kínja és boldogtalansága bennünk. Ebből az állapotból csak ezen a földön szabadulhatunk, odaát már késő lesz.
Ráérünk még felébredni? Dehogy érünk rá! Isten Igéje azt mondja: „Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket!” (Zsid 3,8). Valakinek még a holnap is túl késő! Az egyik evangéliumi történetben Isten így szól egy gazdag emberhez, akinek nem a gazdagsága volt a fő baja, hanem az önhittsége. (Azt hitte gazdagságával évekig biztonságban, békességben, kényelemben élhet.) „Bolond, nem tudod, hogy még az éjjel elkérik tőled a te lelkedet?!” (Lk 12,20).
Hogy jut valaki a bűn álmából eszméletre? Úgy ahogyan a jézusi példázat tékozló fiúja. Ez a fiú örökségéből eltékozolta a neki járó atyai részt. Ezután addig a szégyenig süllyedt, hogy olyan állatokat kellett őriznie, amelyek a zsidó emberek előtt tisztátalanoknak számított. A végén az éhség kínjában még a moslékot is kinézte volna a disznók szájából.
Ekkor fejéhez kapva vagy térdére csapva (az eredeti görög szövegben a „magára ütve” kifejezés szerepel) eszébe jutott, hogy hiszen az ő Atyjának házában még a szolgák is bővölködnek a kenyérben! Nem tétovázott, hanem azon rongyosan, mocskosan rögtön hazaindult. Szép régi kifejezéssel: megtért/hazament az atyai házba, megtért/visszatért az ő atyjához, akitől korábban elszakította magát.
Hogyan serkentgette Péter apostol a körülötte élő keresztyéneket? Úgy, hogy folyamatosan megismertette velük az Úr Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét. Ezen a helyen én is ébresztgetni szeretném Olvasóimat: Jézus Krisztus, a mi Urunk eljött erre a földre, emberré lett értünk, életét isteni jelek és csodák kísérték, végül győzött. Keresztre feszítették, de feltámadt. Testileg nincs ugyan most velünk, mert felment a mennyekbe, de most is uralkodik. Lelke által most is itt van velünk, és a mennyből egyszer, egy az Atya által meghatározott időpontban (talán éppen ma, talán holnap, de lehet, hogy a választottak iránti türelme miatt csak hosszú évek múlva) visszajön, feltámasztja a holtakat, és ítéletőszéke elé állít mindeneket.
Valakinek ez a végtelen öröm órája lesz, hiszen most végre testi szemeivel is láthatja azt, Akiben hitt! Valakinek azonban a végtelen retteneté, hiszen végtére testi szemeivel mégis látnia kell azt, Akitől egész életében szabadulni akart, és akinek eszméltető nógatását minden létező eszközzel elnyomta magában!
Péter apostol nem mondja meg, Jézusunk melyik eljövetelére gondol. Első eljövetele látszólag erőtlenségben történt, védtelen csecsemőként jött karácsonykor közénk, és úgy végezték ki, ahogy akkoriban a lázadó rabszolgákat volt szokás. A látszólagos erőtlenségeken azonban mindig átütött Isten hatalma. Nem egy bíborban született trónörökös lett a mi Megválónk, hanem a József ács és Mária fiaként nevelkedett Jézus.
A nyomorult gonosztevőknek akkoriban nem járt temetés, Jézust mégis egy gazdag ember sírjába tették, ahol Ő a Szentlélek által újra fölvette a romolhatatlan élet erejét. Jézus látszólagos gyengesége az Ő legnagyobb ereje. Tudjuk, hogy megöletésének jeleit irántunk való végtelen szeretetének bizonyítékaként még a mennyben is viseli. „Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot, bölcsességet és hatalmasságot és tisztességet és dicsőséget és áldást!” – olvassuk a Jelenések könyve 5. rész 12. versében.
Amikor Péter gondolatai ráterelődtek mindarra, amit az „Urunk Jézus Krisztus hatalma és eljövetele” kifejezéssel kapcsol össze, Isten Szentlelke azonnal eszébe juttatja azt, amit a megdicsőülés hegyén tapasztalhatott meg Jakab és János apostolok társaságában. Jézus Krisztus vitte fel erre a helyre őket, majd a szemük láttára elváltozott. Olyan ragyogás vette Őt körül, amelyet ember meg sem gondolhat. Ráadásul az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott: „Ez az én szeretett Fiam, a kiben én gyönyörködöm” (Mt 3,17).
A mindent átragyogó isteni dicsőség és hatalmas szózat egyszerre töltötte el a három apostolt félelemmel és valami megmagyarázhatatlan örömmel. Péter el is kezdett össze-vissza beszélni. Hajlékot akart építeni Jézusnak és az isteni dicsőségből melléje lépő Mózesnek és Illésnek, csakhogy mindörökre együtt maradhassanak. Olyan fontos ez az esemény, hogy Máté, Márk és Lukács apostol is megemlékezett róla evangéliumában.
Péter apostol tudta, hogy a mennyből újra földre lépő Jézus jelenlétében ugyanúgy fogja majd magát érezni. Csak annyi lesz a különbség, hogy a visszatérő Jézus már soha többé nem fogja elrejteni a dicsőségét, és a vele érkező örömnek és békességnek soha többé nem lesz vége!
