Korábban írtunk az első adventről, az ószövetségi ember messiásvárásáról. Ó- és Újszövetséget talán leginkább a Zakariás 9,9 – ahogy ma sokan mondják: „tűpontos” jövendölése – köti össze: „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.” Eljött. Úgy, ahogy Zakariáson keresztül a Szentlélek elmondta.
Eljött, és elhozta az Isten Királyságát erre a földre. Királyként jött, következésképpen Királyként is tér vissza.
A két jövetel célja más viszont: az első advent a Király Megváltóként való eljöveteléről szólt, a második advent a Király ítélő Bíróként való visszatérését vetíti elénk a Szentírás tanúbizonysága szerint.
Jézus második eljövetelével kapcsolatosan talán az egyik legtöbbeket izgató kérdés a mikor? Már a tanítványai is feszegették ezt a kérdést, amikor a az Olajfák hegyén ült velük: „Mondd meg nekünk, mikor lesz ez, és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének?” (Máté 24,3) A kérdés első fele a jeruzsálemi templom pusztulására vonatkozik, a második fele pedig ennek a világkorszaknak a lezárására. A mi kérdésünk a mondat második felére vonatkozik: mi lesz a jele Jézus eljövetelének és a világ végének? Ezzel együtt röviden érintjük az első kérdésre is a választ alább.
Nagy alázattal, és a teljesség igénye nélkül tudunk csak ezekre a kérdésre válaszolni. Ami a legfontosabb, hogy maga Jézus tiltotta meg a kifejezett számolgatást, amikor ezt mondja: „Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, az ég angyalai sem, a Fiú sem, csak az Atya.” (Máté 24,36) Az egyháztörténet – főleg a tengerentúlon – hoz példákat az eltúlzott ún. parúzia hisztériára, vagyis Jézus visszavárásának olyan mértékű eltúlzására, amelynek során emberek átlépték a tiltást, számolgatni kezdtek, sőt eladva mindenüket, fehér ruhába öltözve várták vissza az általuk kiszámított időre Jézust. Azonban ő nem ezt kéri az övéitől. Viszont éberségre int, mert egyrészt sem a napot, sem az órát nem tudjuk, azonban jelei tehát lesznek az ő eljövetelének.
Már itt jó tisztázni, hogy az emberiség történtének az utolsó fejezete, vagyis
az utolsó idők, Jézus megszületésével, eljövetelével kezdődtek meg, és az ítéletig tartanak.
Azt jelenti ez, hogy azok a jelek, amelyeket a Biblia Jézus visszatérése kapcsán elénk ad, folyamatosan teljesednek! Azaz, nem csak mostanság, hanem az ő eljövetelétől fogva, noha az intenzitásuk ahogy telik az idő növekszik. S itt térünk vissza arra, amit a tanítványok kérdeztek tőle, mert a jeruzsálemi templom lerombolása mintegy a nyitány-jele volt Kr. u. 70-ben a parúziának, Jézus második eljövetelének, noha a kettő időben igen távol esik egymástól. Alább tehát a teljesség igénye nélkül néhány fontos jelet fogunk röviden megemlíteni, amik már beteljesedtek, illetve teljesedőben vannak.
JEL: A JERUZSÁLEMI TEMPLOM PUSZTULÁSA
Jézus szerette a tanítványokat, ezért kapcsolta össze a templom pusztulását a világ végével. Hiszen a tanítványok annyira szerették a templomot, hogy el sem tudták képzelni, hogy annak pusztulása ne lenne egy a világ végével. Az üzenet ebben az volt, hogy ami ott, az első század utolsó harmadában megtörtént, az fog ismétlődni folyamatosan az emberiség végnapjaiban. Jézus a végidőkről szóló beszédében a Máté 24-ben figyelmezteti követőit, hogy akkor meneküljenek a városból, amikor „látjátok majd Jeruzsálemet hadseregektől körülvéve” (Luk 21,20), illetve, amikor a „pusztító utálatosságot, ahogy Dániel próféta megmondta, ott állni a szent helyen” (Máté 24,15).
Ez Cestius csapatainak első ostromára utal Kr. u. 66-ban. Jézus tehát azt mondja követőinek, hogy amikor a római zászlók, hadi jelvények feltűnnek Jeruzsálem falainál, már akkor meneküljenek a városból. Josephus Flavius leírja, hogy Cestius megkezdi az ostromot, egy ideig folytatja, majd nem lévén értesülése a városbeli védők kétségbeesett helyzetéről, rövid idő után abbahagyja az ostromot és elvonul a falak alól, noha – írja Josephus – „Ha Celsius rövid ideig folytatja az ostromot, bizonyára gyorsan elfoglalhatta volna a várost.” (Josephus Flavius: A zsidó háború).
A zsidók felbátorodva kezdték üldözni a rómaiakat, s az akkor őrizetlenül maradt városból a keresztyének menekültek el, akik emlékeztek Jézus intő szavaira. Erre csak ott, akkor volt mód. Titusz 70-es ostroma után valóban kő-kövön nem maradt. Azóta nincs templom, és nincs oltár. Nincs hova a bűnt vinni annak, aki nem a Golgota oltárához viszi a maga bűneit…
JEL: A HAMIS KRISZTUSOK MEGSOKASODÁSA
„Jönnek majd az én nevemben sokan, akik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus, és sokakat elhitetnek.” (Máté 24,24)Kik ezek? Tényleg lehetséges az, hogy valaki magát krisztusként, azaz megváltóként aposztrofálja a 21. század elején? Bármilyen furcsa, léteznek ilyen emberek. Jelenleg is legalább tíz ember hirdeti magáról ma is szerte a világon, hogy ő a Krisztus.
Némelyek úgy, hogy ő az igazi Krisztus. Egyikük sem tagadja Krisztus létét, Jézust, mint történeti személyt, de mindnyájan tagadják Jézus istenségét, és azt, hogy Ő elvégezte volna a mi váltságunkat. A hamis krisztusok között volt az a Mun, aki Magyarországon is járt. Őt a követői a visszatért Krisztusnak tartották 2012-ben bekövetkezett haláláig.
Átvitt értelemben viszont „hamis krisztus” alatt érthetünk minden olyan vonatkozást, amibe emberek úgy kapaszkodnak, mintha azok az életük megtartói lennének. A New Age különböző megnyilvánulásai, és mindenféle olyan praktika, amelytől az ember az élete megtartását reméli. Ilyen értelemben mára kimeríthetetlen a tárháza a kétségbeesett, magányos, apatikus posztmodern utáni ember „krisztusainak”, amiket maga ken fel a bizalmával, hitével, hódolatával arra, hogy az legyen a maga megváltója. S ha nem „jön be”? Akkor útra indul, és keres lázasan másikat. A názáreti Jézu
s, az Isten Fia ezt mondja: „Aki abból a vízből iszik, amit én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.” (János 4,14) Az IGAZITÓL nem kell tovább menni. Benne, nála mindent meglel az ember…
JEL: A NÉPEK EGYMÁSHOZ VALÓ VISZONYÁNAK VÉGZETESEN ELDURVULÓ VALÓSÁGA
Jézus mondja: „nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad” (Máté 24,7). Háborúk mindig voltak és lesznek is. Azonban aki figyeli és ismeri a háborúkat, az kénytelen megállapítani, hogy egyrészt rohamosan nő a háborúk száma, másrészt tragikusan nő azoknak pusztító ereje, a háborúk intenzitása. Párhuzamosan több tucat háború folyik szakadatlanul – nem is hallunk a legtöbbről, noha ma az internet és a közösségi média révén szinte percek alatt körbeszaladhatja egy-egy hír a világot.
A múlt század nyolcvanas éveinek a végétől az ezredfordulóig a földkerekségen zajló háborúk során kétmillió gyermek pusztult el. Hatmillió kiskorú gyermek szenvedett maradandó csonkulást, sérülést. Nyolcmillió gyermek az áldozata csak a megjelölt időszak háborúinak. Ez nagyságrendi adat, és nem katonákról – ártatlan gyerekekről van szó!
JEL: A SOKASODÓ TERMÉSZETI KATASZTRÓFÁK
„…földrengések lesznek mindenfelé” (Máté 24,7).Csak egy összefüggés: gyerekkoromban nem ismertem ezt a szót: cunami. Egy alkalommal egy tengerésszel beszélgettem, aki kérdezte, tudom-e, hogy mi többek között a cunamik kiváltó oka?
Elmondta, hogy többek között az emberi kapzsiság és a végképp kifeszített energiaszükség. Saját szemével látta, hogy zajlik ez: nagy olajcégek megtalálnak a tengerfenék alatt óriási üregekben fosszilis energiát, pl. olajat. Felmérik a területet, és két fúrótornyot telepítenek a két végére. Az egyik által fúrt lukon nagynyomású vizet pumpálnak az üregbe, a másik toronynál pedig a víz által megnyomott olajat nyerik ki a felszínre. A területről kiürülő olaj helyébe az üreget víz tölti be.
Ezzel megváltozik a térség föld alatti “tömeg-háztartása”, rezgések keletkeznek, amik nyomán emelkednek fel sok esetben a pusztító cunamik, és ölnek meg százezreket, és tesznek a földdel egyenlővé országokat, régiókat. Természeti katasztrófák voltak régen is. Azonban már egyre szaporodik a számuk. Beteljesült Isten szava az emberen: „a föld átkozott miattad…” (1Móz 3,17).
JEL: AZ ÉHÍNSÉG ÉS JÁRVÁNYOK
Károlinál olvassuk: „lesznek éhségek és döghalálok” (Máté 24,7). Az éhség és a népvándorlás összetartoznak manapság (is). Egy ország eltartó ereje fő/négyzetkilométernyi termőföld/év arányaiban áll. Amennyiben az első kettő hosszú távon arányaiban felborul, beáll a fenntarthatatlanság. Ha ez eszkalálódik, mint leginkább Afrika számos részén, és leginkább a gyarmatosítás évszázados következményei, az elosztás brutális egyenlőtlensége, a folyamatos háborúk, népirtások, a biztonság totális hiánya és számos ok végett megindul ilyenkor a népesség olyan helyet keresni, ahol fenntartható az élet minden tekintetben.
Nyilván ez a mai folyamat láthatóan szított, irányított, de ilyet elindítani kiváltó okok nélkül lehetetlen. Európa számos országának a gazdasága, jóléte ezen az alapon volt fenntartható és az ma is. Azonban ahogy a teremtett világ látható része vastörvények mentén működik, ugyanez érvényes a láthatatlan világra is. Ott is a priori törvények uralják az élhetőséget. Az egyik ilyen törvény a vetés és aratás törvénye: „Amit vet az ember, azt aratja is…” (Gal 6,7) Európa aratja a múltja következményeit…
A további jeleket a következőkben hozzuk. Mindezekről Jézus egy olyan képet használva beszél, amely igen kifejező, mikor azt mondja:
„de mindez a vajúdás kínjainak a kezdete” (Máté 24,8).
Egy szülő asszony képét láttatja velünk, amikor az utolsó idők egyre teljesedő jeleiről beszél. Beleért az emberiség története a végidők szülőcsatornájába, és ezek a jelek amolyan jóslófájásai mindannak, ami majd következik. Ez a mostani pandémia is egy ilyen jóslófájás, amely azért is különleges és megdöbbentő, mert az egész emberiség egyszerre, egy időben éli át ugyanazt a nyomorúságot – egyetemesen. Csak amilyen egyetemes lesz maga az ítélet is. S mindez, amit most élünk, csak a kezdet. Csak a kezdet…
„Ti tehát vigyázzatok; íme, mindent előre megmondtam nektek.” (Máté 24,25)
Folytatjuk…
